Október 18. Kedd
I láw tegnap.
:)
El sem hiszem, hogy tényleg elmentünk. Annyira jó volt. Ádámnak 2 kutyája van. Bár én azt hittem, hogy csak egy van. Na mindegy. Az egyik egy malamut, a másik meg egy szamojéd. Annyira aranyos mind a kettő! Ádám kérdezte, hogy melyiket szeretném vinni, mire igazából a malamutot mondtam volna, de mivel a szamojéd inkább lányos, ezért azt vittem.
Nem messze van egy park, ahova kiskoromba sokat mentünk anyával. Van ott játszótér, meg egy mesterséges tó. Hát oda mentünk. Elengedtük a kutyákat, akik majdnem mosolyogtak örömükben, hogy végre futhatnak. (A malamutot Bagirának, a szamojédet Lénának hívják.)
Míg a kutyák futottak és játszottak, mi beszélgettünk. Könyvekről, zenéről, filmekről. Bagira sokszor odafutott hozzánk, mintha ellenőrizni akart volna minket. De nem csak Bagira ajándékozott meg minket a társaságával. Léna is sokszor odajött. Nagyon megszerettem a szamojédet. Mindig megsimogattam, mire ő földhöz vágta magát, és a hátára fordult. Olyankor a hasát kellett vakargatni. Ilyenkor a nyelve lógott, és mindenfelé kémlelt. Aztán mikor abbahagytam felállt, és közelebb jött.
Annyira ott maradtam volna, de így is sokáig maradtunk. Már sötétedett, mikor észbe kaptunk. Így hát, el kellett indulnunk hazafelé. A hazaút is hasonlóan telt, mint az oda vezető. Nevettünk, zenét hallgattunk. Az idő viszont kezdett egyre hidegebb lenni.
A ház előtt a kapuban még egy kicsit beszélgettünk. Jó részt a holnapi napról. Aztán végül elindultam befelé.
Anya a konyhában volt.
- Szia Anyu! – köszöntem.
- Szia Liza! Na milyen volt a napod?
- Hát semmi extra – mosolyogtam. Beléptem a konyhába, és leültem az asztalhoz.
- Remélem nem unatkoztál.
- Nem, dehogy.
- Na és merre jártál? – érdeklődött anya, mire még szélesebb mosoly ült az arcomra.
- Kutyán sétáltattam – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
- De hát nincs is kutyánk – hasított anyába a felismerés. Felálltam az asztaltól, és a lépcsőhöz mentem.
- Az igaz, de Ádámnak van – mondtam mosolyogva. Visszanéztem, és láttam, hogy anya nagyon mosolyog. Felmentem a szobámba, aztán át a fürdőbe, majd miután megfürödtem ismét a szobába. Aztán jött a vacsi, és az alvás. :)
Ma reggel nagyon rossz idő volt. Anya kikészített nekem egy pink ¾ -es ujjú felsőt (ami bő és gyűrt fazonú), egy kopott, sötétkék farmert, és egy pink-fekete tornacipőt plusz még egy fehér ballonkabátot. Ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott a hideg. Fura. Tegnap még tök jó idő volt. Ma meg… Hideg, beborult ég, szél. Azt kell hogy mondjam (jelen esetben írjam), hogy megjött az ősz.
A suli előtt a többiek ácsorogtak. Persze a „törzshelyünkön” (azaz a buszmegállóban a sulival szemben). Ahogy megjöttem, mentünk is be.
Szokásos megállónk útközben a BÜFÉ. Természetesen se Rebi, se Olivér nem hozott kaját. Nem értem miért nem csinálnak maguknak otthon szendvicset. Lehet, hogy összebeszéltek Olivérrel. Rebin zöld tornacipő fekete fűzővel, sötétszürke koptatott farmer, fekete bő fazonú póló Darlin♥ felirattal és egy zöld Adidas pulcsi, aminek a dereka szűkített gumis anyag, felfelé pedig szélesedik, de volt nála egy fekete vászonkabát is. Olivér pedig fekete deszkás cipőt (zöld fűzővel), fekete farmert, világoszöld inget,és egy kárókockás pulóvert viselt. Ők beálltak a sorba mi meg beszélgetni kezdtünk.
- Miért ilyen szar az idő? –kérdezte Ákos.
- Hogy legyen mit kérdezned –röhögött Levi.
- Hú na ne mond – vágott vissza Ákos.
- Te, figyu Ákos – kezdtem – én megverlek.
- Mert? – nézett elkerekedett szemmel.
- Mert miattad szívunk – nevettem el magam. Erre persze a többiek is röhögni kezdtek. Aztán körbenéztem. Az ikrek sehol. – Hé fiúk, hol vannak az ikrek?
- Betegek – vonta meg a vállát Levi.
- Ó, szegények – húztam el a számat.
Közben megjöttek Rebiék és elindultunk fel az osztályba. Útközben találkoztunk Dominikával aki a 11. s osztály terme előtt várakozott. Rajtam és Rebin kívül szerintem senki sem foglalkozott vele, de az biztos, hogy Rebi is felfigyelt rá. Egymásra néztünk, majd újra Dominika irányába. De aztán elénk léptek és nem láttuk, hogy mi történik.
Az osztályban bevágtam magam a padba, előszedtem a matekcuccom és bambultam magam elé.
- Liza, képzeld, tegnap Alex megadta a teló számát – zökkentett ki a bambulásból Rebi hangja.
- Komoly? – kerekedett el a szemem.
- Aha! – mosolygott rám. – Köszönöm!
- Ugyan, én nem tehetek róla! – mosolyogtam vissza rá. – Te beszélgettél vele.
- Igen, de ha nem viszel oda, akkor nem lett volna merszem odamenni – ismerte be. Bár nem értem miért, hiszen tudtam.
- Ezért vagyok a barátod – mondtam természetesen.
- És te?
- Mit én? – kérdeztem vissza, mert nem értettem mire értheti.
- Hát, mi van veled meg Ádámmal? Tegnap egész sokat voltál vele –mondta és a mosoly kiült az arcára.
- Hát ha te azt tudnád –mondtam elgondolkodva.
- Na, mesélj már! Most akkor ti? –kérdezte elkerekedett szemmel.
- Hát, tegnap elmentünk kutyát sétáltatni – néztem rá mosolyogva. – De nem járunk.
- Hát, ami késik nem múlik.
- Ahogy nálatok sem – mosolyogtam rá ahogy csak tudtam. Rebi elpirult, de hamar összeszedte magát mert az ajtó nagyot csattanva becsukódott.
Mindenki felugrott, mert azt hittük a tanár az. Nem tudom hogy a valóság jobb avagy rosszabb, mintha a tanár jött volna. Dominika. Fujtatva a helyére ment. A feje teljesen vörös volt.
- Na mi van Nika? Dobott a pasid? –kérdezte Ákos elég gúnyosan.
- Fogd be Hombolygó! – ripakodott vissza Dominika.
- Mert ha nem, akkor mi lesz? – mosolyodott el Ákos.
- Ne akard megtudni – fenyegetőzőt Dominika.
- Hú, de megijedtem! – vágta oda cinikusan Ákos.
Ők elveszekedtek volna még egy darabig, de a nagy vitának ajtócsapódás vetett véget. Jöhetett a matek. Az elején még nyugis volt. Kezdtem is csodálkozni, de aztán Bendegúzék ma sem cáfolták meg saját magukat. Telefonon hívogatták a többieket. A tanár persze ordítani kezdett, mi pedig lapítottunk. Jutalmul háromszor annyi házit kaptak. De sajna mi is, mert a tanár azt hitte, hogy mi is benne voltunk a dologban. Jöhetett a rajz. Ez az egyetlen óra, amin tuti, hogy nyugodtak vagyunk. Lehet zenét hallgatni, enni, beszélgetni. Ma sziluettet kellett készíteni. Én egy táncos sziluettjét készítettem el. A többiek a kivetített példamunkákat próbálták lekoppintani, de nem sok sikerrel. Levié egy 6 lábú szarvasra hasonlított, Ákosé pedig egy pillangóra aminek a szárnya minden féle alakú lett. Nem tudnám megmondani, hogy melyik példamunkát próbálták megcsinálni. De ezek alapján szerintem nem kell leírnom, hogy a többiek is valami hasonló munkát végeztek.
Nekem igazából semmi dolgom sem volt a súgáson kívül. A múlt órán a tanár felhúzta magát, és elhatározta hogy ma mindenkit lefeleltet. De nekem nem kellett. Nem ért el a nevemig.
Jöhetett a dupla tesi. Vagyis, csak jöhetett volna! Megértem azt is, hogy Szathmáry hiányzik. Nem szakszerű helyettesítés volt, úgyhogy azt csináltunk amit akartunk. Rebi és én röpizünk, Evelin vegetált, Dominika meg dühöngött.
Mikor kicsengettek, mindenki ment ki az udvarra. Gondolkoztam rajta, hogy viszek kabátot, de gondoltam már csak melegedett annyit az idő. Hát nem lett igazam. Ahogy kiléptem az ajtón, megbántam, hogy nem vittem ki azt a kabátot. Megcsapott a hideg.
Már épp elkezdtem gondolkozni azon, hogy visszafordulok, és bemegyek a pulcsimért, mikor Ádámot láttam közeledni. Örültem neki hogy jön, de tényleg, csak jöhetett volna 5 perccel később is, mikor már nálam van a kabát.
- Szia Liz! – mosolygott rám.
- Szia! – mosolyogtam vissza.
- Na mizujs?
- Nincs Szathmáry. És hideg van! – jelentettem ki határozottan.
- Az jó! Pulcsid?
- Bent van, elfelejtettem kihozni,
- Menj be érte! Megvárlak – mondta mosolyogva.
- Oké, 5 perc és jövök – mondtam, és sarkon fordultam.
Mikor nyitottam az ajtót,akkor jutott eszembe, hogy Ádám is bejöhetne. Gondoltam megkérdezem. Megfordultam, és 2 dolgot láttam.
Rebi és Alex az egyik padon ültek, és zenét hallgattak. A telefon Alex kezében volt, és valamit nagy buzgón magyarázott Rebinek. Rebi feje tiszta piros volt. Alex ezt vagy nem vette észre, vagy nem nagyon érdekelte. Nagyon örültem nekik.
Aztán a szemem másra szegeződött. Dominika. Ott nyüzsgött Ádám körül. A pulcsiját igazgatta, legyeskedett körülötte. Összeszorult a gyomrom. Visszafordultam, és berohantam az öltözőbe. Leültem a padra. Nem mozdultam meg, mert úgy éreztem, ha levegővételen kívül mást csinálok, akkor elsírom magam. Atán 2-3 perc alatt lenyugodtam, és elindultam kifelé.
Kint semmi változás. Rebiék ott ültek a padon. Leviék a fa alatt álltak, kiegészülve Ádámmal.
„Ezt nem hiszem el! – jutott eszembe – Most mit csináljak? Ha Rebiékhez megyek, akkor elronthatok mindent, de ha Leviékhez megyek, ott van Ádám.”
Aztán végül is úgy döntöttem, hogy Leviékhez megyek. Odaálltam Levi mellé. Ők nagyban beszélgettek, én meg bámultam magam elé.
- Hé, Liz! – szólt Ádám.
Nem szóltam vissza. Ránéztem Levire. Gondolom egyből levágta, hogy nem is fogok megszólalni, úgyhogy hozott egy másik témát.
Sokszor néztem Ádámra. Valahogy. nem tudtam mit érzek. Fájt, nem tudtam mi is van most, örültem, mert eszembe jutott a tegnap, de aztán megint elszomorodtam és olyan tudatlannak éreztem magam. Nem értettem az egészet. Viszont maga Ádám meg elvarázsolt. Sötétszürke farmer, szürke, passzos pulcsi, ami alatt fehér ing volt. A gallér a pulcsira igazítva, a pulcsi aljánál pedig kilátszott az ing alja. A haját a szél borzolta össze, de ez a rendezetlenség is jól állt neki. A szeméről nem is beszélve. Attól a szempártól elolvadnék. Normális esetben. Most viszont… nem tudom mit vált ki belőlem.
Végre jelző volt, és indultunk befelé. Ádám jött egy darabig. Próbált beszélgetni, de nem válaszoltam neki.
A második tesin, már nem csináltunk semmit. Rebivel leültünk az egyik sarokba, és beszélgettünk. Elmesélt mindent! Alexszel nagyon jól érezte magát, én pedig örültem, hogy boldog. De sajna észrevette, hogy én nem vagyok túl boldog. Így nekem is el kellett mondani mindent.
- Jaj, nyugi. Szerintem ez csak valami félreértés! – próbált nyugtatni.
- Hát remélem – ismertem be.
- Amúgy, van valami, amit nem mondtam el – mosolygott rám, mire odakaptam a fejem.
- Na, valami jó? – kérdeztem. Mosolyogni kezdett.
- Hát szerintem az, bár mások nem biztos hogy örülnek majd neki!
- Na, mond már!
- Hát, Alex…
- Igen?
- Elhívott randira – bökte ki végül. Leesett az állam. Tudtam, hogy beszélgetnek, és hogy jól elvannak, de akkor is…Hú!!
- Tényleg?
- Aha – bólogatott piros fejjel.
- És mikor mentek? És hova? És… És… Mondj el mindent! – mondtam neki teljesen őszinte örömmel.
- Hát, ma délután és moziba megyünk. Előtte meg sétálni. Azt mondta 4-re jön értem – újságolta mosollyal a száján.
- De jó! – mondtam és megöleltem. Közben pedig kicsengettek.
Jó kedvel mentünk be az öltözőbe, és most még Dominika sem rontotta a hangulatomat.
Törin haladtunk az anyaggal, és vagy 4 oldalt írtunk a füzetbe.
Suli után Levi hazakísért, és arról faggatott, hogy mi a bajom. Én nem mondtam semmit, mindig tereltem a szót. Aztán leesett neki hogy nem akarok erről beszélni, és hanyagoltuk a témát. Az ajtóban elköszöntünk, de megígértette velem, hogy jó kedvem lesz. Megígértem.
Gyors ebéd, pakolás és indultam is táncra. Ismét jó kedvem lett. Virág (a tanár) már egy hete nem volt, mert az egyik versenyt tárgyalta le külföldön. Ha minden sikerül, akkor kimegyünk Bécsbe erre a bizonyos versenyre.
Az öltözőben már nagy volt a nyüzsi, mire odaértem. Mindenki izgatott volt, hogy Virág mire jutott.
Mikor bementünk a csarnokba, Virág mosolyogva fogadott minket, így márt tudtuk, MEHETÜNK BÉCSBE.
- Sziasztok! – üdvözölt minket Virág.
- Szia Virág! – köszöntük egyszerre.
- Na, mik a fejlemények? – kérdezte Anna.(Ő az a lány aki mindig mellém ül az öltözőben.)
- Hát, nem úgy történtek a dolgok, mint ahogy terveztem – mondta.
- Na, ne már! Akkor most nem megyünk? – kérdezte Laura. A szőke csajszi nagyon lelombozódott.
- Pedig már annyira beleéltem magam! – kiáltott fel Nóri.
- Hagyjátok, hogy befejezzem? – vágott közbe Virág.
- Persze – mondtuk egyszerre.
- Na, szóval – sóhajtott – Nem egészen úgy mentek a dolgok, ahogyan azt terveztem. Arra számítottam, hogy nehéz lesz elintézni a dolgokat. Ahhoz képest a versenyszervező egyik videótok után kérte a másikat.
Azt hittük, hogy rosszul hallunk. Egymásra néztünk, és mosolyogtunk.
- Na most akkor mi van? – kérdezte valaki hátulról.
- Az van, hogy odáig voltak miattatok! – mosolygott Virág. – Majd küldik a papírokat és az információkat!
- És mivel megyünk? – kérdeztem.
- Hát ha minden jól megy akkor azzal amit most kezdünk el tanulni – tapsolt kettőt. – Na hajrá lányok! Melegítés!
Bekapcsolta a zenét és indulhattunk is. A bemelegítést nem szeretem, de most még ezt is élveztem. Mindenkinek jó kedve volt. Nevettünk, viccelődtünk.
Aztán jöhetett a tánc. Virág elmondta a koreográfiát. Legalábbis az elejét. Az egész tánc úgy kezdődik, hogy mozdulatlanul állunk, háttal a közönségnek. Párokban. Az első pár (Laura és Peti) a zene kezdetekor hírtelen megfordulnak, és kezdik a saját lépéssorozatukat. Aztán a zene megáll, ekkor ők is megállnak, és mintha szobrok lennének. Lemerevednek. Aztán hírtelen megint indul egy zene, ami különbözik az előzőtől. Ekkor jöhet a második páros (Fruzsi és Gábor). Ők ugyanúgy, mint az előzők. Zene vége, ”szobrok” lesznek. Következő zene, és itt már az utolsó két fiú-lány páros következik.(Nóri és Peti, valamint Áron és én)
Nekünk ugyan azt kell csinálni, csak egymás tükörképét kell alakítani. Szóval a lépések ugyan azok, csak mikor ők jobbra, akkor mi balra csináljuk az adott lépést. A kedvenc lépésem ebben, mikor szemben állunk Nóriékkal. Nórival a fiúk hát mögé kerülünk, és cigánykereket csinálunk. Utána valahogy lekeveredünk a földre ( ez még nincs kidolgozva :( ) háttal a fiúknak, ők a lábuk között előrerántanak minket addig, hogy Nóri háta az enyémhez érjen, majd a fiúk a kezünknél fogva felrántanak minket, és átpörgetnek a másik oldalra. Aztán jönnek a „magasra a lábat” lépések. Ezek a mozdulatok ilyen kitöltő lépések. Húzzuk az időt. Aztán megint kézen fognak minket, visszapörgetnek a másik oldalra, majd úgy csinálunk, mintha nagyon elfáradnánk, a párunk hátának dőlünk, majd a párunkkal együtt a földre csúszunk. Itt megáll zene. Aztán jön a következő zene. És jönnek a lányok. És itt megálltunk. Ezt gyakoroltuk. Ugyanis nem megy ez ilyen könnyen. Sok a hasonló lépés, így először azokat gyakoroltuk, amik mindegyik kis csapatnál megegyezik. Aztán jött a szétválasztás. Virág először a lányoknak segített, aztán mikor nekik már tanulni nem kellett, csak gyakorolni, akkor jött hozzánk. Mivel a mi dolgunk a legnehezebb, minket hagyott utoljára. Ahogy elnéztem, Lauráék ugyan azt csinálják, amit Fruzsiék, csak a lépések sorrendje más.
Aztán ők is gyakoroltak, és jöhettünk mi. Virág mutatta a lépéseket, mi pedig csináltuk utána. Egyszer csak megjelent egy magas férfi az ajtóban. Jobban megnéztük, és rájöttünk, hogy ő Tamás. Már párszor volt itt, mikor emeléseket vagy dobásokat kellett tanulni. Ő Virág barátja, és mindig ő segít nekünk az ilyenekben.
Odajött, köszönt, megcsókolta Virágot, majd elhívta a fiúkat. Mi tanultuk a mi lépéseinket, ők pedig az övükét. Aztán együtt. Néha-néha belebotlottunk, de nem vészes. Egész jól ment. Főleg a vége. Nagyon tetszett.
Aztán összegyúrtuk az egészet. Először zene nélkül, számolásra. Sokat nevettünk, mert még senkinek sem ment rendesen, de mivel összeszokott társaság vagyunk, elég gyorsan tanulunk. Párszor eltáncoltuk számolásra, és aztán egyszer zenére. Komolyan mondom, szerintem zenére ment e legjobban. Már ami a mi négyesünket illeti. A többieket nem láttam.
A lányok felnézegettek a lelátóra, és pusmogtak valamit. Nem nagyon foglalkoztam velük.
Aztán végeztünk és mehettünk az öltözőbe.
- Hé, csajok! – kezdte Anna, mikor beért, - Láttátok azt a srácot?
- Milyen srácot? – kérdeztem.
- A lelátón ült egy srác. Szerintem helyes volt – magyarázta Fruzsi.
- Szerintem is – mondta Anna.
- Én nem láttam – húztam el a számat.
- Hát bánhatod! – mondta Erika.
- Rohadt helyes – jelentette be Fanni.
- Hogy néz ki? – kérdezte Nóri. Megnyugodtam. Akkor nem csak én nem láttam.
- Szőke haja van – kezdte Anna.
- Kék szeme – mondta Fruzsi.
- Magas srác – jelentette ki Fanni.
- Szürke pulcsi volt rajta, meg sötét farmer – mondta Eszti. Jé, valamihez hozzászólt. Ő nem nagyon szokott velünk ilyesmikről beszélgetni.
- Kár hogy nem láttam – mondta Nóri.
- Hát ja, azt bánhatod – mondta Fruzsi.
- Lehet máskor is jön majd – reménykedett Fanni.
Elmentem fürdeni, úgyhogy a többit nem nagyon hallottam. 5 perc alatt végeztem. Mikor kimentem, Erika rontott be az öltöző ajtón. (Ezek szerint ő kiment kémkedni a gyerek után.:) )
- Hát, még lehet, hogy láthatjátok – kezdte –, ugyanis még itt van.
- Komoly? – csillant fel Fanni szeme.
- Aha – mosolygott Erika.
- Na hát akkor mi se maradunk le róla Liza – mondta nekem Nóri.
- Kíváncsi leszek rá – mondtam mosolyogva.
Gyorsan öltöztem. Azért kíváncsi voltam rá, hogy ki az akiért minden lány oda van. Nórival egyszerre végeztünk, úgyhogy elköszöntünk a többiektől és kíváncsian kimentünk az öltözőből. Ott sehol senki.
- Lehet már elment – gondolkoztam hangosan.
- Igen, lehet – ismerte el Nóri.
- Akkor majd legközelebb – mosolyogtam.
- Szerinted akkor is eljön?
- Nem tudom, de azt sem tudjuk miért jött most. De ha legközelebb is jön, akkor figyelni fogok – mondtam.
Kiléptünk a bejárati ajtón. A járdánál egy szőke magas srác volt, aki nagyon emlékeztetett valakire. Oldalba böktem Nórit, aki másfelé nézelődött.
- Mi van? – tette fel a nagyon kedves kérdést.
- Oda nézz! – mutattam a srác irányába.
- Ő?
- Szerintem Ő.
- Hát, a leírásnak megfelel - ismerte be Nóri.
A srác megfordult. Talán meghallotta a hangunkat, vagy nem tudom, de megfordult. Én meg ledermedtem. Naná hogy ismerős volt. A leírás alapján is gondolhattam volna. Ádám. Ádám volt az.
- Szia Liz! – köszönt.
Nóri rám nézett. Fürkésző pillantásokkal nézett rám. Tuti elpirultam.
- Nem láttad még mi? – suttogta Nóri.
- Nem tudtam, hogy Ő az – suttogtam vissza.
- És ki az az Ő?
- Ádámnak hívják.
Abbahagytam a suttogást, és odanéztem Ádámra.
- Szia!
Közelebb jött. Nóri pedig elment. Intett és én is intettem neki.
- Mi a baj? – kérdezte Ádám.
- Semmi – hazudtam.
- Igen, persze. Azért nem álltál velem szóba.
- Igen! Pontosan.
- Jaj, ne csináld már Liz! Haza kísérlek.
- Engem ne kísérgess! Kísérgesd Dominikát! – ripakodtam rá.
Közben a többiek is kijöttek. Mindenki megbámult, aztán köszöntek és mentek tovább.
- Mi?
- Velem sétáltatsz kutyát, közben meg Dominikával flörtölsz? – kérdeztem elég ingerülten.
- De én nem…. – kezdte, de hírtelen abbahagyta.
- Te mit nem?
- Honnan veszed? Ki mondta ezt? – kérdezősködött.
- Láttam. Nagyszünetben, miután én elindultam befele. Visszafordultam, hogy megkérdezzem nem jössz– e be.
- Az nem az volt!
- Ja, most jön, hogy bemagyarázod nekem a dolgokat?
- Nem! Ha hagynád, akkor elmondanám mi történ!
- Hát oké! Mond!
- Bementél, én meg elindultam Leviékhez. Dominika egyszer csak visszarántott. Elkezdett magyarázni. Nem is figyeltem rá. Te ezt a részt láthattad.
- Aha oké – nem tudtam higgyek- e neki, vagy ne.
- Nem hiszel nekem mi? – kérdezett vissza.
- Nem tudom, mit gondoljak.
- Na jó, akkor hazáig gondolkozhatsz, de menjünk.
Megfogta a kezem(!!!!!!!) és elindultunk hazafelé.
- Amúgy, hogyhogy idejöttél? – érdeklődtem.
- Ki akartam deríteni mi a bajod – felelte nemes egyserűséggel.
- Értem – mosolyodtam el -. És honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Nem volt nehéz kitalálni. A múltkor a délutáni programokról beszélgettünk.
„Ja, hogy ja. Szóval megjegyezte”- gondoltam magamban. Elmosolyodtam.
- Na mit mosolyogsz? – kérdezte.
- Semmit! – mondtam zavarban.
- Aha – mondta cinikusan.
- Komoly! Csak, hogy megjegyezted.
- Hát kutakodnom kellett az elmémben – mondta mosolyogva.
Még mindig fogta a kezem. Azt hittem elájulok. A gyomrom émelygett. Egyre közelebb értünk a házhoz.
- Akkor most Rebiék moziznak? – kérdeztem.
- Úgy tudom ja.
- Az tök jó!
- Az! Ja igen, Alex mondta, hogy kérdezzelek meg, hogy Rebi mit szeret csinálni.
- Hát, énekelni, meg rajzolni, meg baromkodni – nevettem el magam.
- Akkor nagy baj nem lehet – mosolyodott el.
- Hát ahogy elnéztem őket, elég jól egymásra találtak.
- Ja. Alex odavan Rebiért.
- Komoly?
- Aha.
A házhoz értünk. Kicsit elszomorodtam. Még úgy sétáltam volna vele még egy (vagy több) órát. Ott álltunk a kapuban. Nem engedte el a kezemet. Azon gondolkoztam, hogy megöleljem- e vagy nem. Nem tudtam eldönteni, de aztán Ádám megoldotta. Magához húzott. Á derekamnál ölelt, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. A kezem a lapockájánál járt. A szívem majd kiugrott a helyéről. Annyira jó érzés volt. Aztán mikor kicsit lazábban ölelt, elhízódtam.
- Be kéne mennem – mondtam.
- Igen, gondoltam.
- Nem jössz be? – kérdeztem.
- Nem, megyek haza. Anyáék már biztos várnak. – mondta mosolyogva.
- Oké – mondtam kicsit elszontyolodva.
- Nem baj?
- Nem, dehogy is. Menj csak.
- Akkor majd holnap.
Megöleltem. Nem akartam elengedni. Még erősebben magához húzott.
- Holnap reggel – mondta. Adott egy puszit, majd ellépett tőlem.
- Oké! – mosolyogtam.
- Szia Liz!
- Szia!
Mikor az utca végén elkanyarodott, én is bementem. Anyáék még sehol.
Eszembe jutott, hogy ma elvileg levelet kellett kapnom, úgyhogy kiszaladtam a postaládához. Ott volt a levelem. Bementem, hogy elolvassam, de úgy döntöttem, hogy inkább a kertbe megyek. Leültem a teraszra, és kibontottam a levelet.
„Szia Lizi!
Nagyon örültem a levelednek. Ki az az Ádám? Csak nem a barátod? Amúgy helyes gyerek, bár nem az én esetem. Ha van egy ugyanilyen haverod, csak fekete hajjal, akkor őt feltétlenül be kell majd mutatnod!
Levente. Hát hasonlít Ádámra. Bár az arcuk más, de amúgy eléggé. A képei és a bejegyzése alapján biztos jó fej lehet.
Rebeka. Ő az új barátnőd? Hát aranyos. Mást nem tudok róla mondani.
Ákos. Na ő helyes. Kifejezetten helyes. Kitalálom, ő és Levente jó haverok.
Matyi és Dávid. Azt azért mondhattad volna, hogy ikrek. Kockák? Csak mert a bejegyzéseik telóról vannak, és még a képeken is telefonok vannak. Viszont ők ketten még Ákosnál is cukibbak. :P
Amúgy, kiszemelt azt természetesen van. De most, hogy láttam a barátaidat, erősen gondolkozom rajta, hogy inkább velük próbálkozzak majd.:)
Amúgy nem csodálom, hogy unalmas a röpi. Én a helyedben már rég abbahagytam volna. Nem fejlődsz semmit.
És naná, hogy jöhetsz majd hozzánk. Anya is kérdezte, hogy te nem szeretnél-e jönni. Azt mondta, először menjek én, aztán utána majd megbeszéljük, hogy is oldjuk majd meg. Majd én is bemutatom a barátaim.
Puszillak
Viki.^^
U.i.: Nem érdekel, hogy hívnak az új barátaid! Én Lizinek hívlak és kész!! ♥”
Közben megjöttek anyáék is. A levelet felvittem a szobámba, letettem az asztalra, majd lementem anyához a konyhába. Épp nekiállt a vacsinak, úgyhogy segítettem neki. Elmeséltem neki, hogy mi volt a suliban, és táncon. Mondtam neki, hogy tök örülök, mert fő szerepem van a táncban, és Áronnal táncolok.
Mikor kész lett a vacsi, szóltam apának, aki a nappaliban dolgozott. Lapzárta előtt sajna elég sok dolga van. Leültünk vacsizni. Megint el kellett mesélnem mindent még egyszer, mert apa is kíváncsi volt rá. Aztán felmentem, és olvastam.
Mai nap: 10/10**** és még soksoksoksok csillag.:)
Nagyon jó volt. Láw ma, láw tegnap és láw ÁDÁM!!!♥♥♥
El sem hiszem, hogy tényleg elmentünk. Annyira jó volt. Ádámnak 2 kutyája van. Bár én azt hittem, hogy csak egy van. Na mindegy. Az egyik egy malamut, a másik meg egy szamojéd. Annyira aranyos mind a kettő! Ádám kérdezte, hogy melyiket szeretném vinni, mire igazából a malamutot mondtam volna, de mivel a szamojéd inkább lányos, ezért azt vittem.
Nem messze van egy park, ahova kiskoromba sokat mentünk anyával. Van ott játszótér, meg egy mesterséges tó. Hát oda mentünk. Elengedtük a kutyákat, akik majdnem mosolyogtak örömükben, hogy végre futhatnak. (A malamutot Bagirának, a szamojédet Lénának hívják.)
Míg a kutyák futottak és játszottak, mi beszélgettünk. Könyvekről, zenéről, filmekről. Bagira sokszor odafutott hozzánk, mintha ellenőrizni akart volna minket. De nem csak Bagira ajándékozott meg minket a társaságával. Léna is sokszor odajött. Nagyon megszerettem a szamojédet. Mindig megsimogattam, mire ő földhöz vágta magát, és a hátára fordult. Olyankor a hasát kellett vakargatni. Ilyenkor a nyelve lógott, és mindenfelé kémlelt. Aztán mikor abbahagytam felállt, és közelebb jött.
Annyira ott maradtam volna, de így is sokáig maradtunk. Már sötétedett, mikor észbe kaptunk. Így hát, el kellett indulnunk hazafelé. A hazaút is hasonlóan telt, mint az oda vezető. Nevettünk, zenét hallgattunk. Az idő viszont kezdett egyre hidegebb lenni.
A ház előtt a kapuban még egy kicsit beszélgettünk. Jó részt a holnapi napról. Aztán végül elindultam befelé.
Anya a konyhában volt.
- Szia Anyu! – köszöntem.
- Szia Liza! Na milyen volt a napod?
- Hát semmi extra – mosolyogtam. Beléptem a konyhába, és leültem az asztalhoz.
- Remélem nem unatkoztál.
- Nem, dehogy.
- Na és merre jártál? – érdeklődött anya, mire még szélesebb mosoly ült az arcomra.
- Kutyán sétáltattam – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
- De hát nincs is kutyánk – hasított anyába a felismerés. Felálltam az asztaltól, és a lépcsőhöz mentem.
- Az igaz, de Ádámnak van – mondtam mosolyogva. Visszanéztem, és láttam, hogy anya nagyon mosolyog. Felmentem a szobámba, aztán át a fürdőbe, majd miután megfürödtem ismét a szobába. Aztán jött a vacsi, és az alvás. :)
Ma reggel nagyon rossz idő volt. Anya kikészített nekem egy pink ¾ -es ujjú felsőt (ami bő és gyűrt fazonú), egy kopott, sötétkék farmert, és egy pink-fekete tornacipőt plusz még egy fehér ballonkabátot. Ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott a hideg. Fura. Tegnap még tök jó idő volt. Ma meg… Hideg, beborult ég, szél. Azt kell hogy mondjam (jelen esetben írjam), hogy megjött az ősz.
A suli előtt a többiek ácsorogtak. Persze a „törzshelyünkön” (azaz a buszmegállóban a sulival szemben). Ahogy megjöttem, mentünk is be.
Szokásos megállónk útközben a BÜFÉ. Természetesen se Rebi, se Olivér nem hozott kaját. Nem értem miért nem csinálnak maguknak otthon szendvicset. Lehet, hogy összebeszéltek Olivérrel. Rebin zöld tornacipő fekete fűzővel, sötétszürke koptatott farmer, fekete bő fazonú póló Darlin♥ felirattal és egy zöld Adidas pulcsi, aminek a dereka szűkített gumis anyag, felfelé pedig szélesedik, de volt nála egy fekete vászonkabát is. Olivér pedig fekete deszkás cipőt (zöld fűzővel), fekete farmert, világoszöld inget,és egy kárókockás pulóvert viselt. Ők beálltak a sorba mi meg beszélgetni kezdtünk.
- Miért ilyen szar az idő? –kérdezte Ákos.
- Hogy legyen mit kérdezned –röhögött Levi.
- Hú na ne mond – vágott vissza Ákos.
- Te, figyu Ákos – kezdtem – én megverlek.
- Mert? – nézett elkerekedett szemmel.
- Mert miattad szívunk – nevettem el magam. Erre persze a többiek is röhögni kezdtek. Aztán körbenéztem. Az ikrek sehol. – Hé fiúk, hol vannak az ikrek?
- Betegek – vonta meg a vállát Levi.
- Ó, szegények – húztam el a számat.
Közben megjöttek Rebiék és elindultunk fel az osztályba. Útközben találkoztunk Dominikával aki a 11. s osztály terme előtt várakozott. Rajtam és Rebin kívül szerintem senki sem foglalkozott vele, de az biztos, hogy Rebi is felfigyelt rá. Egymásra néztünk, majd újra Dominika irányába. De aztán elénk léptek és nem láttuk, hogy mi történik.
Az osztályban bevágtam magam a padba, előszedtem a matekcuccom és bambultam magam elé.
- Liza, képzeld, tegnap Alex megadta a teló számát – zökkentett ki a bambulásból Rebi hangja.
- Komoly? – kerekedett el a szemem.
- Aha! – mosolygott rám. – Köszönöm!
- Ugyan, én nem tehetek róla! – mosolyogtam vissza rá. – Te beszélgettél vele.
- Igen, de ha nem viszel oda, akkor nem lett volna merszem odamenni – ismerte be. Bár nem értem miért, hiszen tudtam.
- Ezért vagyok a barátod – mondtam természetesen.
- És te?
- Mit én? – kérdeztem vissza, mert nem értettem mire értheti.
- Hát, mi van veled meg Ádámmal? Tegnap egész sokat voltál vele –mondta és a mosoly kiült az arcára.
- Hát ha te azt tudnád –mondtam elgondolkodva.
- Na, mesélj már! Most akkor ti? –kérdezte elkerekedett szemmel.
- Hát, tegnap elmentünk kutyát sétáltatni – néztem rá mosolyogva. – De nem járunk.
- Hát, ami késik nem múlik.
- Ahogy nálatok sem – mosolyogtam rá ahogy csak tudtam. Rebi elpirult, de hamar összeszedte magát mert az ajtó nagyot csattanva becsukódott.
Mindenki felugrott, mert azt hittük a tanár az. Nem tudom hogy a valóság jobb avagy rosszabb, mintha a tanár jött volna. Dominika. Fujtatva a helyére ment. A feje teljesen vörös volt.
- Na mi van Nika? Dobott a pasid? –kérdezte Ákos elég gúnyosan.
- Fogd be Hombolygó! – ripakodott vissza Dominika.
- Mert ha nem, akkor mi lesz? – mosolyodott el Ákos.
- Ne akard megtudni – fenyegetőzőt Dominika.
- Hú, de megijedtem! – vágta oda cinikusan Ákos.
Ők elveszekedtek volna még egy darabig, de a nagy vitának ajtócsapódás vetett véget. Jöhetett a matek. Az elején még nyugis volt. Kezdtem is csodálkozni, de aztán Bendegúzék ma sem cáfolták meg saját magukat. Telefonon hívogatták a többieket. A tanár persze ordítani kezdett, mi pedig lapítottunk. Jutalmul háromszor annyi házit kaptak. De sajna mi is, mert a tanár azt hitte, hogy mi is benne voltunk a dologban. Jöhetett a rajz. Ez az egyetlen óra, amin tuti, hogy nyugodtak vagyunk. Lehet zenét hallgatni, enni, beszélgetni. Ma sziluettet kellett készíteni. Én egy táncos sziluettjét készítettem el. A többiek a kivetített példamunkákat próbálták lekoppintani, de nem sok sikerrel. Levié egy 6 lábú szarvasra hasonlított, Ákosé pedig egy pillangóra aminek a szárnya minden féle alakú lett. Nem tudnám megmondani, hogy melyik példamunkát próbálták megcsinálni. De ezek alapján szerintem nem kell leírnom, hogy a többiek is valami hasonló munkát végeztek.
Nekem igazából semmi dolgom sem volt a súgáson kívül. A múlt órán a tanár felhúzta magát, és elhatározta hogy ma mindenkit lefeleltet. De nekem nem kellett. Nem ért el a nevemig.
Jöhetett a dupla tesi. Vagyis, csak jöhetett volna! Megértem azt is, hogy Szathmáry hiányzik. Nem szakszerű helyettesítés volt, úgyhogy azt csináltunk amit akartunk. Rebi és én röpizünk, Evelin vegetált, Dominika meg dühöngött.
Mikor kicsengettek, mindenki ment ki az udvarra. Gondolkoztam rajta, hogy viszek kabátot, de gondoltam már csak melegedett annyit az idő. Hát nem lett igazam. Ahogy kiléptem az ajtón, megbántam, hogy nem vittem ki azt a kabátot. Megcsapott a hideg.
Már épp elkezdtem gondolkozni azon, hogy visszafordulok, és bemegyek a pulcsimért, mikor Ádámot láttam közeledni. Örültem neki hogy jön, de tényleg, csak jöhetett volna 5 perccel később is, mikor már nálam van a kabát.
- Szia Liz! – mosolygott rám.
- Szia! – mosolyogtam vissza.
- Na mizujs?
- Nincs Szathmáry. És hideg van! – jelentettem ki határozottan.
- Az jó! Pulcsid?
- Bent van, elfelejtettem kihozni,
- Menj be érte! Megvárlak – mondta mosolyogva.
- Oké, 5 perc és jövök – mondtam, és sarkon fordultam.
Mikor nyitottam az ajtót,akkor jutott eszembe, hogy Ádám is bejöhetne. Gondoltam megkérdezem. Megfordultam, és 2 dolgot láttam.
Rebi és Alex az egyik padon ültek, és zenét hallgattak. A telefon Alex kezében volt, és valamit nagy buzgón magyarázott Rebinek. Rebi feje tiszta piros volt. Alex ezt vagy nem vette észre, vagy nem nagyon érdekelte. Nagyon örültem nekik.
Aztán a szemem másra szegeződött. Dominika. Ott nyüzsgött Ádám körül. A pulcsiját igazgatta, legyeskedett körülötte. Összeszorult a gyomrom. Visszafordultam, és berohantam az öltözőbe. Leültem a padra. Nem mozdultam meg, mert úgy éreztem, ha levegővételen kívül mást csinálok, akkor elsírom magam. Atán 2-3 perc alatt lenyugodtam, és elindultam kifelé.
Kint semmi változás. Rebiék ott ültek a padon. Leviék a fa alatt álltak, kiegészülve Ádámmal.
„Ezt nem hiszem el! – jutott eszembe – Most mit csináljak? Ha Rebiékhez megyek, akkor elronthatok mindent, de ha Leviékhez megyek, ott van Ádám.”
Aztán végül is úgy döntöttem, hogy Leviékhez megyek. Odaálltam Levi mellé. Ők nagyban beszélgettek, én meg bámultam magam elé.
- Hé, Liz! – szólt Ádám.
Nem szóltam vissza. Ránéztem Levire. Gondolom egyből levágta, hogy nem is fogok megszólalni, úgyhogy hozott egy másik témát.
Sokszor néztem Ádámra. Valahogy. nem tudtam mit érzek. Fájt, nem tudtam mi is van most, örültem, mert eszembe jutott a tegnap, de aztán megint elszomorodtam és olyan tudatlannak éreztem magam. Nem értettem az egészet. Viszont maga Ádám meg elvarázsolt. Sötétszürke farmer, szürke, passzos pulcsi, ami alatt fehér ing volt. A gallér a pulcsira igazítva, a pulcsi aljánál pedig kilátszott az ing alja. A haját a szél borzolta össze, de ez a rendezetlenség is jól állt neki. A szeméről nem is beszélve. Attól a szempártól elolvadnék. Normális esetben. Most viszont… nem tudom mit vált ki belőlem.
Végre jelző volt, és indultunk befelé. Ádám jött egy darabig. Próbált beszélgetni, de nem válaszoltam neki.
A második tesin, már nem csináltunk semmit. Rebivel leültünk az egyik sarokba, és beszélgettünk. Elmesélt mindent! Alexszel nagyon jól érezte magát, én pedig örültem, hogy boldog. De sajna észrevette, hogy én nem vagyok túl boldog. Így nekem is el kellett mondani mindent.
- Jaj, nyugi. Szerintem ez csak valami félreértés! – próbált nyugtatni.
- Hát remélem – ismertem be.
- Amúgy, van valami, amit nem mondtam el – mosolygott rám, mire odakaptam a fejem.
- Na, valami jó? – kérdeztem. Mosolyogni kezdett.
- Hát szerintem az, bár mások nem biztos hogy örülnek majd neki!
- Na, mond már!
- Hát, Alex…
- Igen?
- Elhívott randira – bökte ki végül. Leesett az állam. Tudtam, hogy beszélgetnek, és hogy jól elvannak, de akkor is…Hú!!
- Tényleg?
- Aha – bólogatott piros fejjel.
- És mikor mentek? És hova? És… És… Mondj el mindent! – mondtam neki teljesen őszinte örömmel.
- Hát, ma délután és moziba megyünk. Előtte meg sétálni. Azt mondta 4-re jön értem – újságolta mosollyal a száján.
- De jó! – mondtam és megöleltem. Közben pedig kicsengettek.
Jó kedvel mentünk be az öltözőbe, és most még Dominika sem rontotta a hangulatomat.
Törin haladtunk az anyaggal, és vagy 4 oldalt írtunk a füzetbe.
Suli után Levi hazakísért, és arról faggatott, hogy mi a bajom. Én nem mondtam semmit, mindig tereltem a szót. Aztán leesett neki hogy nem akarok erről beszélni, és hanyagoltuk a témát. Az ajtóban elköszöntünk, de megígértette velem, hogy jó kedvem lesz. Megígértem.
Gyors ebéd, pakolás és indultam is táncra. Ismét jó kedvem lett. Virág (a tanár) már egy hete nem volt, mert az egyik versenyt tárgyalta le külföldön. Ha minden sikerül, akkor kimegyünk Bécsbe erre a bizonyos versenyre.
Az öltözőben már nagy volt a nyüzsi, mire odaértem. Mindenki izgatott volt, hogy Virág mire jutott.
Mikor bementünk a csarnokba, Virág mosolyogva fogadott minket, így márt tudtuk, MEHETÜNK BÉCSBE.
- Sziasztok! – üdvözölt minket Virág.
- Szia Virág! – köszöntük egyszerre.
- Na, mik a fejlemények? – kérdezte Anna.(Ő az a lány aki mindig mellém ül az öltözőben.)
- Hát, nem úgy történtek a dolgok, mint ahogy terveztem – mondta.
- Na, ne már! Akkor most nem megyünk? – kérdezte Laura. A szőke csajszi nagyon lelombozódott.
- Pedig már annyira beleéltem magam! – kiáltott fel Nóri.
- Hagyjátok, hogy befejezzem? – vágott közbe Virág.
- Persze – mondtuk egyszerre.
- Na, szóval – sóhajtott – Nem egészen úgy mentek a dolgok, ahogyan azt terveztem. Arra számítottam, hogy nehéz lesz elintézni a dolgokat. Ahhoz képest a versenyszervező egyik videótok után kérte a másikat.
Azt hittük, hogy rosszul hallunk. Egymásra néztünk, és mosolyogtunk.
- Na most akkor mi van? – kérdezte valaki hátulról.
- Az van, hogy odáig voltak miattatok! – mosolygott Virág. – Majd küldik a papírokat és az információkat!
- És mivel megyünk? – kérdeztem.
- Hát ha minden jól megy akkor azzal amit most kezdünk el tanulni – tapsolt kettőt. – Na hajrá lányok! Melegítés!
Bekapcsolta a zenét és indulhattunk is. A bemelegítést nem szeretem, de most még ezt is élveztem. Mindenkinek jó kedve volt. Nevettünk, viccelődtünk.
Aztán jöhetett a tánc. Virág elmondta a koreográfiát. Legalábbis az elejét. Az egész tánc úgy kezdődik, hogy mozdulatlanul állunk, háttal a közönségnek. Párokban. Az első pár (Laura és Peti) a zene kezdetekor hírtelen megfordulnak, és kezdik a saját lépéssorozatukat. Aztán a zene megáll, ekkor ők is megállnak, és mintha szobrok lennének. Lemerevednek. Aztán hírtelen megint indul egy zene, ami különbözik az előzőtől. Ekkor jöhet a második páros (Fruzsi és Gábor). Ők ugyanúgy, mint az előzők. Zene vége, ”szobrok” lesznek. Következő zene, és itt már az utolsó két fiú-lány páros következik.(Nóri és Peti, valamint Áron és én)
Nekünk ugyan azt kell csinálni, csak egymás tükörképét kell alakítani. Szóval a lépések ugyan azok, csak mikor ők jobbra, akkor mi balra csináljuk az adott lépést. A kedvenc lépésem ebben, mikor szemben állunk Nóriékkal. Nórival a fiúk hát mögé kerülünk, és cigánykereket csinálunk. Utána valahogy lekeveredünk a földre ( ez még nincs kidolgozva :( ) háttal a fiúknak, ők a lábuk között előrerántanak minket addig, hogy Nóri háta az enyémhez érjen, majd a fiúk a kezünknél fogva felrántanak minket, és átpörgetnek a másik oldalra. Aztán jönnek a „magasra a lábat” lépések. Ezek a mozdulatok ilyen kitöltő lépések. Húzzuk az időt. Aztán megint kézen fognak minket, visszapörgetnek a másik oldalra, majd úgy csinálunk, mintha nagyon elfáradnánk, a párunk hátának dőlünk, majd a párunkkal együtt a földre csúszunk. Itt megáll zene. Aztán jön a következő zene. És jönnek a lányok. És itt megálltunk. Ezt gyakoroltuk. Ugyanis nem megy ez ilyen könnyen. Sok a hasonló lépés, így először azokat gyakoroltuk, amik mindegyik kis csapatnál megegyezik. Aztán jött a szétválasztás. Virág először a lányoknak segített, aztán mikor nekik már tanulni nem kellett, csak gyakorolni, akkor jött hozzánk. Mivel a mi dolgunk a legnehezebb, minket hagyott utoljára. Ahogy elnéztem, Lauráék ugyan azt csinálják, amit Fruzsiék, csak a lépések sorrendje más.
Aztán ők is gyakoroltak, és jöhettünk mi. Virág mutatta a lépéseket, mi pedig csináltuk utána. Egyszer csak megjelent egy magas férfi az ajtóban. Jobban megnéztük, és rájöttünk, hogy ő Tamás. Már párszor volt itt, mikor emeléseket vagy dobásokat kellett tanulni. Ő Virág barátja, és mindig ő segít nekünk az ilyenekben.
Odajött, köszönt, megcsókolta Virágot, majd elhívta a fiúkat. Mi tanultuk a mi lépéseinket, ők pedig az övükét. Aztán együtt. Néha-néha belebotlottunk, de nem vészes. Egész jól ment. Főleg a vége. Nagyon tetszett.
Aztán összegyúrtuk az egészet. Először zene nélkül, számolásra. Sokat nevettünk, mert még senkinek sem ment rendesen, de mivel összeszokott társaság vagyunk, elég gyorsan tanulunk. Párszor eltáncoltuk számolásra, és aztán egyszer zenére. Komolyan mondom, szerintem zenére ment e legjobban. Már ami a mi négyesünket illeti. A többieket nem láttam.
A lányok felnézegettek a lelátóra, és pusmogtak valamit. Nem nagyon foglalkoztam velük.
Aztán végeztünk és mehettünk az öltözőbe.
- Hé, csajok! – kezdte Anna, mikor beért, - Láttátok azt a srácot?
- Milyen srácot? – kérdeztem.
- A lelátón ült egy srác. Szerintem helyes volt – magyarázta Fruzsi.
- Szerintem is – mondta Anna.
- Én nem láttam – húztam el a számat.
- Hát bánhatod! – mondta Erika.
- Rohadt helyes – jelentette be Fanni.
- Hogy néz ki? – kérdezte Nóri. Megnyugodtam. Akkor nem csak én nem láttam.
- Szőke haja van – kezdte Anna.
- Kék szeme – mondta Fruzsi.
- Magas srác – jelentette ki Fanni.
- Szürke pulcsi volt rajta, meg sötét farmer – mondta Eszti. Jé, valamihez hozzászólt. Ő nem nagyon szokott velünk ilyesmikről beszélgetni.
- Kár hogy nem láttam – mondta Nóri.
- Hát ja, azt bánhatod – mondta Fruzsi.
- Lehet máskor is jön majd – reménykedett Fanni.
Elmentem fürdeni, úgyhogy a többit nem nagyon hallottam. 5 perc alatt végeztem. Mikor kimentem, Erika rontott be az öltöző ajtón. (Ezek szerint ő kiment kémkedni a gyerek után.:) )
- Hát, még lehet, hogy láthatjátok – kezdte –, ugyanis még itt van.
- Komoly? – csillant fel Fanni szeme.
- Aha – mosolygott Erika.
- Na hát akkor mi se maradunk le róla Liza – mondta nekem Nóri.
- Kíváncsi leszek rá – mondtam mosolyogva.
Gyorsan öltöztem. Azért kíváncsi voltam rá, hogy ki az akiért minden lány oda van. Nórival egyszerre végeztünk, úgyhogy elköszöntünk a többiektől és kíváncsian kimentünk az öltözőből. Ott sehol senki.
- Lehet már elment – gondolkoztam hangosan.
- Igen, lehet – ismerte el Nóri.
- Akkor majd legközelebb – mosolyogtam.
- Szerinted akkor is eljön?
- Nem tudom, de azt sem tudjuk miért jött most. De ha legközelebb is jön, akkor figyelni fogok – mondtam.
Kiléptünk a bejárati ajtón. A járdánál egy szőke magas srác volt, aki nagyon emlékeztetett valakire. Oldalba böktem Nórit, aki másfelé nézelődött.
- Mi van? – tette fel a nagyon kedves kérdést.
- Oda nézz! – mutattam a srác irányába.
- Ő?
- Szerintem Ő.
- Hát, a leírásnak megfelel - ismerte be Nóri.
A srác megfordult. Talán meghallotta a hangunkat, vagy nem tudom, de megfordult. Én meg ledermedtem. Naná hogy ismerős volt. A leírás alapján is gondolhattam volna. Ádám. Ádám volt az.
- Szia Liz! – köszönt.
Nóri rám nézett. Fürkésző pillantásokkal nézett rám. Tuti elpirultam.
- Nem láttad még mi? – suttogta Nóri.
- Nem tudtam, hogy Ő az – suttogtam vissza.
- És ki az az Ő?
- Ádámnak hívják.
Abbahagytam a suttogást, és odanéztem Ádámra.
- Szia!
Közelebb jött. Nóri pedig elment. Intett és én is intettem neki.
- Mi a baj? – kérdezte Ádám.
- Semmi – hazudtam.
- Igen, persze. Azért nem álltál velem szóba.
- Igen! Pontosan.
- Jaj, ne csináld már Liz! Haza kísérlek.
- Engem ne kísérgess! Kísérgesd Dominikát! – ripakodtam rá.
Közben a többiek is kijöttek. Mindenki megbámult, aztán köszöntek és mentek tovább.
- Mi?
- Velem sétáltatsz kutyát, közben meg Dominikával flörtölsz? – kérdeztem elég ingerülten.
- De én nem…. – kezdte, de hírtelen abbahagyta.
- Te mit nem?
- Honnan veszed? Ki mondta ezt? – kérdezősködött.
- Láttam. Nagyszünetben, miután én elindultam befele. Visszafordultam, hogy megkérdezzem nem jössz– e be.
- Az nem az volt!
- Ja, most jön, hogy bemagyarázod nekem a dolgokat?
- Nem! Ha hagynád, akkor elmondanám mi történ!
- Hát oké! Mond!
- Bementél, én meg elindultam Leviékhez. Dominika egyszer csak visszarántott. Elkezdett magyarázni. Nem is figyeltem rá. Te ezt a részt láthattad.
- Aha oké – nem tudtam higgyek- e neki, vagy ne.
- Nem hiszel nekem mi? – kérdezett vissza.
- Nem tudom, mit gondoljak.
- Na jó, akkor hazáig gondolkozhatsz, de menjünk.
Megfogta a kezem(!!!!!!!) és elindultunk hazafelé.
- Amúgy, hogyhogy idejöttél? – érdeklődtem.
- Ki akartam deríteni mi a bajod – felelte nemes egyserűséggel.
- Értem – mosolyodtam el -. És honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Nem volt nehéz kitalálni. A múltkor a délutáni programokról beszélgettünk.
„Ja, hogy ja. Szóval megjegyezte”- gondoltam magamban. Elmosolyodtam.
- Na mit mosolyogsz? – kérdezte.
- Semmit! – mondtam zavarban.
- Aha – mondta cinikusan.
- Komoly! Csak, hogy megjegyezted.
- Hát kutakodnom kellett az elmémben – mondta mosolyogva.
Még mindig fogta a kezem. Azt hittem elájulok. A gyomrom émelygett. Egyre közelebb értünk a házhoz.
- Akkor most Rebiék moziznak? – kérdeztem.
- Úgy tudom ja.
- Az tök jó!
- Az! Ja igen, Alex mondta, hogy kérdezzelek meg, hogy Rebi mit szeret csinálni.
- Hát, énekelni, meg rajzolni, meg baromkodni – nevettem el magam.
- Akkor nagy baj nem lehet – mosolyodott el.
- Hát ahogy elnéztem őket, elég jól egymásra találtak.
- Ja. Alex odavan Rebiért.
- Komoly?
- Aha.
A házhoz értünk. Kicsit elszomorodtam. Még úgy sétáltam volna vele még egy (vagy több) órát. Ott álltunk a kapuban. Nem engedte el a kezemet. Azon gondolkoztam, hogy megöleljem- e vagy nem. Nem tudtam eldönteni, de aztán Ádám megoldotta. Magához húzott. Á derekamnál ölelt, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. A kezem a lapockájánál járt. A szívem majd kiugrott a helyéről. Annyira jó érzés volt. Aztán mikor kicsit lazábban ölelt, elhízódtam.
- Be kéne mennem – mondtam.
- Igen, gondoltam.
- Nem jössz be? – kérdeztem.
- Nem, megyek haza. Anyáék már biztos várnak. – mondta mosolyogva.
- Oké – mondtam kicsit elszontyolodva.
- Nem baj?
- Nem, dehogy is. Menj csak.
- Akkor majd holnap.
Megöleltem. Nem akartam elengedni. Még erősebben magához húzott.
- Holnap reggel – mondta. Adott egy puszit, majd ellépett tőlem.
- Oké! – mosolyogtam.
- Szia Liz!
- Szia!
Mikor az utca végén elkanyarodott, én is bementem. Anyáék még sehol.
Eszembe jutott, hogy ma elvileg levelet kellett kapnom, úgyhogy kiszaladtam a postaládához. Ott volt a levelem. Bementem, hogy elolvassam, de úgy döntöttem, hogy inkább a kertbe megyek. Leültem a teraszra, és kibontottam a levelet.
„Szia Lizi!
Nagyon örültem a levelednek. Ki az az Ádám? Csak nem a barátod? Amúgy helyes gyerek, bár nem az én esetem. Ha van egy ugyanilyen haverod, csak fekete hajjal, akkor őt feltétlenül be kell majd mutatnod!
Levente. Hát hasonlít Ádámra. Bár az arcuk más, de amúgy eléggé. A képei és a bejegyzése alapján biztos jó fej lehet.
Rebeka. Ő az új barátnőd? Hát aranyos. Mást nem tudok róla mondani.
Ákos. Na ő helyes. Kifejezetten helyes. Kitalálom, ő és Levente jó haverok.
Matyi és Dávid. Azt azért mondhattad volna, hogy ikrek. Kockák? Csak mert a bejegyzéseik telóról vannak, és még a képeken is telefonok vannak. Viszont ők ketten még Ákosnál is cukibbak. :P
Amúgy, kiszemelt azt természetesen van. De most, hogy láttam a barátaidat, erősen gondolkozom rajta, hogy inkább velük próbálkozzak majd.:)
Amúgy nem csodálom, hogy unalmas a röpi. Én a helyedben már rég abbahagytam volna. Nem fejlődsz semmit.
És naná, hogy jöhetsz majd hozzánk. Anya is kérdezte, hogy te nem szeretnél-e jönni. Azt mondta, először menjek én, aztán utána majd megbeszéljük, hogy is oldjuk majd meg. Majd én is bemutatom a barátaim.
Puszillak
Viki.^^
U.i.: Nem érdekel, hogy hívnak az új barátaid! Én Lizinek hívlak és kész!! ♥”
Közben megjöttek anyáék is. A levelet felvittem a szobámba, letettem az asztalra, majd lementem anyához a konyhába. Épp nekiállt a vacsinak, úgyhogy segítettem neki. Elmeséltem neki, hogy mi volt a suliban, és táncon. Mondtam neki, hogy tök örülök, mert fő szerepem van a táncban, és Áronnal táncolok.
Mikor kész lett a vacsi, szóltam apának, aki a nappaliban dolgozott. Lapzárta előtt sajna elég sok dolga van. Leültünk vacsizni. Megint el kellett mesélnem mindent még egyszer, mert apa is kíváncsi volt rá. Aztán felmentem, és olvastam.
Mai nap: 10/10**** és még soksoksoksok csillag.:)
Nagyon jó volt. Láw ma, láw tegnap és láw ÁDÁM!!!♥♥♥