XXVI.

Október 19. Szerda
Este nem nagyon tudtam aludni. Végig a tegnapon járt az eszem. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon az egészet álmodtam, vagy tényleg megtörtént. Aztán miután felébredtem, és hulla fáradt voltam, rájöttem, hogy tényleg megtörtént.
Kikeltem az ágyból, elmentem letusolni, fogat mostam, felöltöztem, és 7 óra körül már lent voltam a konyhában.
- De csinos vagy – mondta apa, mikor leértem. Apu elfogult. Semmi extra nem volt rajtam. Fekete csőnadrág, lila póló, és lila tornacipő.
- Szerintem nem – mondtam meg az igazat.
- Nem veszekszem. Nekem van igazam és punktum – mosolygott apa.
- Hát, ha te mondod.
- És mik a terveid mára? – érdeklődött.
- Délután röpi, meg vissza kéne írnom Vikinek.
- Elsőbbségin szeretnéd feladni?
- Igen, miért?
- Mert akkor hagyok itthon pénzt.
- Rendicsek! Jaj –kaptam észbe. – Fent hagytam a táskámat.
Futottam fel a lépcsőn egyenesen a szobámig. Közben megszólalt a csengő. Felkaptam a táskám, és rohanni kezdtem lefelé, hogy ajtót nyissak. Azonban apa gyorsabb volt. Beengedte Ádámot. Jaj!
Ádám a nappaliban volt, apa pedig a konyhában ügyködött valamit.
- Szia Ádám! – köszöntem, mire levette a tekintetét a gyerekkori képekről.
- Szia Lizi! – mosolygott.
- Lizi?
- Most ehhez volt kedvem. Miért baj?
- Nem, dehogy is! Egy pillanat jó?
- Persze, menj csak.
Befutottam apához a konyhába. Nyomtam egy puszit az arcára, és elraktam a tízóraim. Láttam apun, hogy sok kérdése lenne, de még nem teszi fel őket. Csak mosolygott, adott egy puszit és elengedett. Felvettem a kabátom,és benézetem a nappaliba.
- Ádám! Gyere, menjünk!
- Igenis kisasszony – nevetett.
- Apa! Elmentünk! Szia! – kiabáltam apának.
- Viszont látásra! – köszönt el Ádám.
Ahogy kiértünk a kapun, megfogta a kezem. A gyomrom émelyegni kezdett. A pulzusom az egekben. Nem tudtam mást, csak mosolyogni.
- Van egy meglepetésem – jelentette be.
- Igen?
- Igen.
- És mi az? – érdeklődtem.
- Majd meglátod.
- És tetszeni fog?
- Szerintem igen.
- Hát oké.
Gondoltam nem kérdezősködöm. Bírtam egészen Rebiék utcájáig. Ott megálltunk.
- Mit csinálunk?
- Állunk – mosolygott.
- Nem mondod? – mosolyodtam el.
- Nyugi, úgyis megtudod.
Ez után kb. 2 perccel kiderült, hogy mi a meglepi. Megláttam Rebit és Alexet. Fogták egymás kezét. Örömömben megöleltem Ádámot.
- Szóval ez a meglepi – súgtam a fülébe.
- Tetszik? – kérdezte.
- Igen! – feleltem.
- Akkor jó.
Még jobban magához húzott. Valamikor akkor eshetett le, hogy mi is történik. Eddig is émelygett a gyomrom, hát még ez után. Elengedtem, ő pedig megfogta a kezem. Rebiék egyre közelebb értek. Láttam hogy mosolyog. Fura, 4 nappal ez előtt még gondolni se mertem volna erre, ma meg megtörtént.
A suliig hülyéskedve sétáltunk, aztán ott sajna elváltak útjaink. Mi Rebivel mentünk a mi társaságunkhoz, Ádám meg Alex meg a sajátjukhoz. 
- Sziasztok! – köszöntünk a fiúknak.
- Cső! – köszönt vissza Ákos, de szerintem nem nagyon figyelt ránk. Nagyon nyomkodta Olivér telóját.
- Sziasztok! – köszönték a többiek.
- Nem megyünk be? Hideg van! – jelentette ki Rebi.
A többiek csak bólintottak, és elindultunk.
- Ákos! – kiabáltam rá, mert tényleg annyira elmerült abban a telefonban, hogy észre se vette, hogy elindultunk.
- Mi van? – kérdezett vissza bántóan bunkón(!).
- Oké, felőlem itt is maradhatsz egyedül, ha leharapod a fejem – vontam meg a vállam és elindultam befelé.
Na persze neki se kellett több, elindult utánunk. Kicsit bántó volt a bunkó stílusa. Nem tudom mi ütött belé. Soha nem volt még ilyen velem.
A büfénél megálltunk. Persze Rebinek kellett kaja, meg hát Olivér sem volt túlzottan felszerelkezve kajával. Vajon lesz majd olyan, hogy ők ketten kaját hoznak a suliba? :) Nem valószínű.
Rebi vett magának kakaós csigát, szendvicset, rostos üdítőt (meg nekem hozott kekszet), Olivér meg sok csokit vett, meg pár szendvicset, meg persze kólát. Rongáljuk a szervezetünket 4ever!
Az osztályunk felé haladva eszembe jutott, hogy első óra FIZIKA! Fizika! Ádám ofőjével! Ádámék meg ott vannak valahol mellettünk! Hirtelen nagyon megörültem! De aztán, mikor felértünk az emeletre, elment a kedvem. Dominika ott sürgött forgott a 11.s környékén. Pontosabban (milyen meglepő) Alex és Ádám körül. Örömmel nyugtáztam, hogy a fiúk nem különösebben foglalkoznak vele. Rebi sajna egy picit bepánikolt. Mikor ledobtuk a cuccainkat a padra, elrángattam a fiúktól a lehető legtávolabb.
- Ne pánikolj! Nincs rá okod! Inkább mesélj! Mi volt tegnap? – kezdtem a beszélgetést. Valahogy el kell vonnom a figyelmét.
- Próbálok. De szálljon le a barátomról! – jelentette ki.
- Kidről? – mosolyogtam rá. – Na mesélj csak!
- Hát az úgy volt…
- Nem kell a körítés – nevettem el magam.
- Jó, oké! Tegnap ugye moziban voltunk. Aztán hazakísért, és végig fogta a kezem. Aztán valami nagyon nagy kerülőn mentünk haza. Nem is tudom merre járhattunk. De valami parkba is bementünk, aztán ott valahogy jött az, hogy nagyon örülne neki, ha én lennék a barátnője. Én meg gondolom vörös voltam mint az állat. Aztán igazából, nem is mondtam neki semmit, csak a nyakába ugrottam. Ő meg nyomott egy puszit az arcomra. Aztán mikor hazaért, kirakta facebook-ra, hogy kapcsolatban. Meg is jelölt, de még nem jelöltem vissza – mesélte. Tiszta vörös volt. De szegény! Nagyon fél, hogy elveszti Alexet.
- De hát, miért nem?
- Mert nem tudom, hogy vajon komoly, vagy át akar vágni.
- Miért vágna át?
- Mert már ki tudja hány barátnője volt! Én meg nem akarok holmi trófea lenni!
- Ismerős! De figyelj! Vesztenivalód nem lesz! Nem hinném, hogy hazudik. Meg amúgy is, Ádám azt mond…. – észbe kaptam. Ezt nem szabadott volna elmondanom. Elhallgattam. Rebi fürkészte az arcomat, hátha megtudja mit akartam volna mondani.
- Igen? Ádám azt mondta, hogy… Mit mondott? – kérdezte.
- Nem rossz, ne aggódj.
- De akkor mi?
- Na jó, elmondom! Ádám azt mondta, hogy Alex teljesen odavan érted! Ő pedig tuti, hogy tudja. A legjobb barátja.
- Tényleg? Tényleg ezt mondta? – mosolyodott el.
- Igen ezt mondta – mosolyogtam vissza rá.
Előkapta a telefonját, és pötyögött rajta valamit.
- Kész is! – jelentette ki.
- Igen? És mi?
- Megerősítettem. Már kint is van.
- De jó!
- Az ám! És mi van veletek? – kérdezte, és erősen megnyomta azt a „veletek” szócskát.
- Semmi stabil.
- Na mondjad.
- Hát tegnap eljött elém táncra. Vagyis, bejött edzésre is. Én nem láttam, de a lányok olvadoztak tőle…
Elhadartam mindent, ami tegnap történt. MINDENT! Meg persze a ma reggelt. Az egészre a válasz egy mosoly volt. Kicsit mondjuk többre számítottam. Na nem baj. Ez is valami.
Hirtelen Rebi felrántott a székről, és az ajtó felé húzott.
- Hova megyünk? – érdeklődtem, mikor visszanyertem az egyensúlyom a felrántás után.
- Ki – mondta egyszerűen a barátnőm.
Kirángatott a folyosóra. Pontosan tudta, hogy mi lesz odakint. Ádám, Alex, Dominika, Evelin, egy rakat lány, meg a 11.s.
Mikor Alex meglátott minket, egyből felénk indult, ez pedig Ádám figyelmét is felkeltette. Ádám is megindult.
Alex és Rebi nagyon aranyosak voltak. Mikor Alex odaért, Rebi virulni kezdett. Addig is mosolygott, de akkor valahogy teljesen már volt. Ragyogott. Alex is mosolygott. Látszik rajta, hogy bármit megtenne Rebi kedvéért, bár ezt a lány még nem nagyon vette észre.
Aztán odaért Ádám is. Beállt mellém, és velem együtt nézte a barátainkat.
- Aranyosak nem? – kérdezte.
- Nagyon – mosolyogtam rá.
- És mi van veled? – tette fel hirtelen a kérdést.
- Hogyhogy mi? – kerekedett el a szemem.
- Mi ez az egész?
- Mihelyst kifejted a gondolatodat, és persze ha tudom, akkor elmagyarázom.
- Dominika azt mondta, hogy van barátod.
- Mi van? – nem értettem az egészet. Csak álltam, és bámultam felfelé.
- Azt mondta, nem érti miért vagyok veled, mikor neked igazából van barátod, csak játszod magad. –mondta ingerülten.
- Aha és mégis ki lenne az? – kérdeztem vissza kicsit mérgesen. És el is hitte, amit Dominika mondott?
- Levi! És így belegondolva, még elképzelhető is! Sokat járkál hozzátok, és mindig vele vagy!
- Levi? – nevettem el magam hitetlenül és kissé mérgesen folytattam. – Ennyi lenne? Ha nem, akkor folytasd csak!
- Te jössz. Én elmondtam, amit akartam.
- Te tényleg hiszel neki?
- Miért, mit kéne tennem?
- Megkérdezni engem, mielőtt bármi mást elhinnél! – kiabáltam rá. Aztán sarkon fordultam, és befutottam az osztályba. Nem érdekelt, hogy az egész folyosó minket bámul.
Az osztályban az 1 utam Levihez vezetett, és megöleltem.
- Mi a baj Liz? – kérdezte, és a hajamat eligazította, mert gyanítom, hogy a szájában volt.
- Do…Dominika – szipogtam. Kitört belőlem a sírás.
- Már megint mit csinált az a…. – és olyan jelzővel illette, amit nem sűrűn szokott mondogatni.
- Beetette Ádámot – mondja Rebi. Jaj! Rebi. Bejött utánam.
- Ádám? – kérdezte meglepetten Levi.
Én csak bólintottam, de nem engedtem el Levit. Éreztem, ahogy egyre ingerültebb lesz. Én csak sírtam, és nem bírtam abbahagyni.
- Re…Rebi! Te…menj csak vissza – dadogtam.
- Dehogy megyek!
- De hát…
- Nincs de hát… Itt vagyok, és itt is leszek.
- De valaki magyarázza már el nekem ezt az egészet! – mondta Levi.
- Menjünk a padomhoz! – jelentettem ki.
Levi odajött velem, és én pedig elmondtam neki az elejétől a végéig mindent. Évnyitó…munkatársi vacsik…. kutyasétáltatás… MINDENT!
Levi arcáról nem tudtam leolvasni semmit. Nagyon sok minden keveredett az arcán. Csalódottság, ingerültség, sajnálat és még valami, amit nem tudtam meghatározni. Megölelt. A könnyek még folytak a szememből végig az arcomon, de már kezdtem megnyugodni. Levi sok mindenre képes. Többek között arra, hogy megnyugtat.
- Figyelj Liz! Ne is foglalkozz vele. Ha ennyire nem bízik benned, akkor meg sem érdemel – ecsetelte a saját gondolatait. Már ha ezek azok voltak. Kicsit eltolt magától, és megfogta a homlokomat.
- Mi az? – kérdeztem.
- Meleg a homlokod!
- Mi?
- Rebi! – kiabálta Levi! – Kísérd el az orvosiba! Nem lenne jó, ha én mennék vele.
- Az merre van? – kérdezett vissza Rebi.
- A tesi terem mellett.
- Okés.
Na hát lementünk az orvoshoz. A 11.s-be járó diákok mind megbámultak minket. Én fel sem néztem, de a pillantásaik mintha lyukat égetnének a hátamba. Megkönnyebbülés volt, mikor végre az orvosnál voltunk. Már szólt a jelző. Másfél perc volt az óra kezdetéig. Az iskola doki már ott volt.
- Sziasztok – köszönt kedvesen.
- Jó reggelt! – köszöntünk egyszerre.
- Mi a baj? – nézett ránk érdeklődve.
- Nagyon meleg a homloka – mondta neki Rebi.
- Hogy hívnak? – nézett rám a doktornő.
- Takács Aliz.
- Aliz. Gyere, ülj ide – mutatott az asztal szélénél lévő székre. Mikor leültem, a kezembe nyomta a lázmérőt. A doki beszélgetni kezdett Rebivel, én pedig körbenéztem. Nem nagy cucc a rendelő, bár mondjuk mit is várhattam egy iskolai rendelőtől. Az ajtó mellett van egy beugró fal rész. Ott van a betegágy. Az mellett (pont annyival, hogy odaférjen egy ember) áll az a valami, amivel a magasságot mérik. Most nem jut eszembe a neve. Áh, pedig meg is kérdeztem a dokit, hogy mi a neve annak a valaminek. Mosolygott is rajta, meg válaszolt is, de már nem tudom mi volt az.
Az mellett volt az asztal, ami mögött (milyen érdekes!) egy emberi test metszete volt. Az asztal mellett meg szekrények vannak. Azt nem tudom mi van bennük, pedig vitrinesek, de a székről sajnos nem láttam. A dokinőt is szemügyre vettem. Nem öreg, talán 28 éves lehet. Magas nő, fekete hajjal, és nagyon barna szemmel. Mindig mosolyog. A hangja nem is magas, de nem is mély. Pont illik a kinézetéhez.
- Kiveheted! – szólt rám a doki. Odaadtam neki. Pár másodperc múlva ismét megszólalt. – Reggel nem érezted magad rosszul?
- Nem, nem éreztem semmit. Jaj! De! Fájt a fejem, de nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Azt hittem, hogy csak keveset aludtam, vagy leesett a vérnyomásom.
- Adok egy lázcsillapítót, és következő szünetben menj haza jó?
- Rendben, de mennyi a lázam? – érdeklődtem.
- 38.3 !
- Uhh – sóhajtottam fel.- De nem is érzem magam lázasnak.
- Sokan vannak így. Mindenesetre igyál sok teát, és valaki kísérjen haza. Messze laksz?
- Annyira nem.
- És vannak otthon?
- Apa lehet, hogy még otthon van, de sajnos nem tudom megmondani.
Elköszöntünk, megköszöntem hogy foglalkozott velem, és elindultunk az osztályba.
- Elnézést kérünk! – mondtuk mikor beléptünk az osztályba.
- Merre jártatok? – kérdezte a fizika tanár.
- Az orvosiban voltunk – mondta Rebi. – Aliz lázas.
- Akkor irány haza! – nézett rám a tanár.
- De a doktornő azt mondta, hogy várjam meg a szünetet, és kérjek meg valakit, hogy kísérjen haza.
- De semmi értelme sincs itt ülnöd az órán. A fél óráról így is lemaradtál, és a másik felén meg nem tudnál figyelni. Valamelyik fiú majd hazakísér. Nem írom be a hiányzást. Szedd össze a cuccod.
- Köszönöm – mondtam halkan.
- Ki kísérjen haza? – nézett rám a tanár.
- Levi – mondtam. Még Ákos jutott eszembe, de a reggeli után én nem akarok vele sokat kommunikálni.
- Levente! Kapkodd magad! Ne zavarjátok sokáig az órát!
Pakolás közben sokszor odapillantottam Dominikához. Végig mosolygott. Még akkor is, mikor kimentünk a teremből. Gúnyos, elégedett mosoly. Most azt hiszi, hogy nyert! De téved!
- Mit mondott a doki? – kérdezte Levi, mikor kiléptünk a hidegbe.
- Hogy sok teát kell innom.
- Mennyi volt a lázad?
- 38.3!
- És nem is érezted?
- Nem.
- Nem akarsz haza menni mi?
- Nem. így Dominika nyeregben érezheti magát.
- Nem fogja. Teszek róla! – jelentette ki Levi mosolyogva.
- Szóval tervezel valamit! – mosolyogtam rá.
- Lehet.
Egy ideig szótlanul sétáltunk egymás mellett.
- És neked nem tetszik valaki? – törtem meg a csendet.
- Nem. – vágta rá. Túl hirtelen.
- Hazudsz! – mosolyogtam.
- Pontosan – mondta komolyan.
- Szerinted te bejössz neki? – érdeklődtem.
- Lehet.
- Ismered vagy csak plátói?
- Az ismerem az túlzás.
- Szép?
- Ízlések és pofonok. Szerintem az – nevetett fel.
- Na akkor had halljam, hogy néz ki? – böktem oldalba. – Majd én eldöntöm, hogy szép vagy nem!
- Szeretnéd mi? – nevetett.
- De most miért nem?
- Mert nem érdekel, mit mondanak róla mások.
- Értem.
Csendben mentünk tovább. Nem jutott eszembe semmi. Aztán hazaértünk.
- Bejössz egy picit? – kérdeztem.
- Nem hinném, hogy jó ötlet.
- Na mert?
- Mennem kell vissza a suliba.
- Ja igen.
- Főzz magadnak teát, meg ülj be a nappalitokba és nézz egy filmet.
- Igenis főnök! – tisztelegtem. Elröhögte magát. Én se bírtam. Nevetni kezdtem.
- Szia Liz! – fordult meg még mindig nevetve
- Szia Levi! – mondtam és megfordultam. Aztán eszembe jutott valami.- Levi!
- Mi az? – nézett vissza.
- Sok sikert a lányhoz! – mosolyogtam.
- Kösz – röhögött és elment.
Mikor beléptem, megcsapott a meleg. Legalábbis a kinti hideghez képest meleg volt. Vízforralóban elkezdtem melegíteni a vizel, és a teáskannába beletettem a filtereket meg a cukrot és a citromlevet.
Átmentem a nappaliba, és bekapcsoltam a gépet. Megnyitottam a zenelejátszót, és elindítottam. Az 1. szám Andy Grammer – Keep Your Head Up. Ja igen. Azt még nem írtam le magamról,legalábbis azt hiszem, hogy minden féle zenét meghallgatok. Nem kifejezetten csak punk-ot, vagy rapp-et, hanem tényleg mindent. Megcsináltam a teát, és a nappaliban a kanapén egy plédbe bugyoláltam magam.
Minden féle eszembe jutott. Ádám, Levi, Rebiék. Bár az utóbbi kevesebbet járt a fejemben mint az előző kettő.
Átolvastam Viki levelét. És igaza volt. A két fiú nagyon hasonlít egymásra. Igazából, Levi nagyon helyes. De az osztálytársam. És az alapszabály értelmében nem járhatnék vele. Meg hát, ott az a másik lány is. Hamar ki kéne vernem a fejemből ezt a hülye gondolatot. De mindig beugrik a mi lenne ha… Meg az is lehet, hogy ez csak egy fellángolás. Hiszen serdülök! Vagyis, anya tuti ezt mondaná erre. Meg hát, Ádámmal most eléggé összevesztem.
De nem hiszem el, hogy inkább hitt Dominikának!  Talán jó is, hogy kicsit itthon kell lennem. Bár, Dominika majd biztos rámászik Ádámra. Bár, ha jobban meggondolom, és ha Ádám ilyen, akkor megérdemlik egymást. De akkor is hiányzik Ádám.
Hülye vagyok. Most ha nem lenne naplóm, akkor Rebit nyaggatnám ezzel.
Pár év múlva majd előveszem, és csak röhögök magamon. De most tényleg így érzem magam.
Levire visszatérve. Levi nagyon aranyos, és nagyon jó barátom! Nem akarom elveszíteni, úgyhogy a fellángolásról nem mondok neki semmit. Vagy majd meglátom.
Igen! Ilyen hülye gondolataim vannak most.
Na de a nagy gondolkodás közben elnyomott az álom. Az egész napot átaludtam. Akkor keltem csak fel, mikor anya felébresztett, hogy mit keresek itthon. Mikor elmondtam megmérte a lázamat. Akkor megint magas volt, valahol 38.5 körül. Már éreztem a fejfájást, és kicsit szédültem. Ez volt este 6 óra körül. Anya belém tömött egy lázcsillapítót, és felküldött a szobámba. Ott megint elaludtam. És most keltem fel. ( 9 óra van). Mindjárt lemegyek, és megmérem a lázamat, de mivel most nem szédülök, gondoltam előtte leírom, hogy is volt a mai nap. Már amikor nem aludtam. :)
Mai nap: 10/1 Ennél rosszabb nem is lehetne. Ádámmal összevesztem, lázas vagyok és hirtelen belezúgtam Ádám mellett a legjobb barátomba, akinek amúgy is tetszik valaki!
Éljen a serdülő kor. :(