IX.

Szeptember 9. Péntek
Á, tegnap aput nagyon, de nagyon félreértettem. Ha egy valami kimarad a napomból, akkor most ez lenne életem legjobb napja.
Reggel apu vitt suliba. A többiek már ott vártak a buszmegállóban.
- Szia Lizi!– köszönte Rebi.
- Aztaa – szólt Ákos.
- Mi van?- kérdeztem furcsán. Tényleg nem értettem. Egészen a válaszig.
- Az a ti kocsitok? – kérdezte a Lamborghini Aventador után nézve.
- Ja, hát ő, aha – fogtam meg zavartan egy tincsem, amit tekergetni kezdtem.
- Jól megy – röhögött Levi.
- Figyelj Liz, apád nem akar nekem is venni egy ilyet? – kérdezte Dávid, mire mindenkiből kitört a röhögés.
- Majd megkérdezem –mondtam-. De mehetünk be?
- Persze. Igazából már csak rád vártunk- jelentette ki Matyi.
Elindultunk befele, én pedig folyamatosan figyeltem, arra ügyelve, hogy nehogy egy hely kimaradjon, amit nem nézek meg. Természetesen nem a suli szépsége babonázott meg. A szőke, kék szemű magas srácot kerestem. De sajna nem láttam sehol. Az osztályban már ott volt a másik két lány is. Dominika és Evelin. Mintha össze lennének nőve. Nem valami szimpatikusak.
- Na, megjöttek ezek is – mondta Dominika elég hallhatóan, mire Evelin kelletlenül felnevetett.
Éreztem, hogy egyre mérgesebb vagyok. Nem tudom, hogy mit képzelnek magukról. Talán, hogy az övüké az egész osztály? Vagy netán az iskola? Dominika kb. velem egyforma magasságú lehet, a haja nagyon sötét barna, amiben világos melír csíkok vannak. Evelinnek világosbarna a haja, kicsit alacsonyabb nálunk, és úgy nevet, mintha valami ló lenne. Szó szerint nyerít. :)
Hát ez elvette a kedvem az egész aznapi sulitól. Gyors lepakoltuk a cuccunkat az osztályba, és már rohanhattunk is dupla tesire.
Szathmáry ma sem kímélt minket. A bemelegítés 10 iskolakör volt.  Teljesen kifulladtam. Utána nyújtás, felülés(erősítés gyanánt), majd nekiálltunk gerendázni. Óra után az öltözőben nem akartam semmi féle összetűzést a másik két lánnyal, de ez nem sikerült.
- Szerinted bejövök Ákosnak? – kérdezte Evelin Dominikát.
- Ugyan Evi, ne pazarold ilyenekre az idődet. Idiótákkal nem éri meg foglalkozni- mondta Dominika. Na, ezen nagyon felhúztam magam.
- Dominika fogd be. Ákos nem idióta. Ahogy te mondtad- kezdtem, de közbevágott.
- Nem? És akkor mégis miért lóg veled? Ha normális lenne, nem keresné a társaságod- mondta, és szavai fájdalmasan hatoltak a gondolataimba.
- Nem is ismersz. Külső alapján ítélsz meg- csattantam fel dühből-.  Állj le!
- Nekem ez bőven elég. De, várjál csak. Már értem miért lógnak mind veled- mondta, és kis hatásszünetet tartva folytatta-. Ha méregdrága kocsival hozna reggelente az apám suliba, biztos velem is haverkodnának- mondta gúnyosan, egem pedig szíven ütöttek a szavai. Felkaptam a cuccaim, és kirohantam az öltözőből. Pont ezt nem akartam. Hogy azért barátkozzanak velem, mert gazdagnak mondható vagyok. Most meg azt vágja a fejemhez, hogy a legjobb barátaim csak azért barátkoznak velem, mert apám ilyen kocsival járkál a városban?
- Hé, Liz, állj meg- szólt utánam egy ismerős hang. Levi volt az.
- Mi az?- kérdeztem, és majdnem elsírtam magam.
- Mi a baj?
- Semmi- mondtam, de ahogy Levire néztem, alig jött ki hang a számon.
- Aha, persze. Én meg a római pápa vagyok nem? – kérdezte, mire ösztönösen felnevettem.
- Jó na, Dominika olyan dolgot vágott a fejemhez, amiről semmi sejtése sincs, de viszont én nagyon félek ettől a dologtól- mondtam, mire Levi kérdőn nézett rám, úgyhogy folytattam-. Nagy vonalakban azt mondta, hogy csak azért barátkoztok velem, mert apámék gazdagok. És év eleje óta ettől rettegek.
- Ugyan már Liz, ez baromság. Év elején azt sem tudtuk, hogy ki vagy, mégis barátkoztunk veled- mondta. Közben megjelentek Ákosék is, de Levi nem is foglalkozott velük-. Voltunk nálatok, és annyira szolid a házatok, hogy egészen máig abból sem jöttem rá, hogy sok pénzetek van. Tegnap is simán kifizettem volna a mozijegyedet.
Erre elnevettem magam, majd Dávid kérdő pillantásokkal nézve ránk, megkérdezte:
- Most mi van? Ti veszekedtek?
- Nem dehogy- mondtam.
- Liz azt hiszi, hogy mi csak azért barátkozunk vele, mert sok pénzük van – jelentette ki Levi.
- Ezt meg honnan a francból szedted? – kérdezték az ikrek.
- Dominika vágta a fejemhez.
- Az? És te adsz a szavára? Nem veszed észre, hogy milyen féltékeny rád? – tette fel a kérdéseit Ákos.
- Jó, nem adok a szavára. Csak fejbe vágott az érzés, hogy mi van, ha igaza van?
- De nincs igaza. És ezzel le is zártuk a témát. Többet ilyen meg ne forduljon a fejedben!- mondta Matyi.
- Oké, de menjünk órára – vágtam ki magam a beszélgetés alól, és el is indultunk.
A nap hátralévő része borzalmas volt. Matek, magyar, német és angol. Egy csomó házit kaptunk. Aztán 6. óra után rohantam haza. Anya megint hagyott egy postitet.
„Lizi, ma nem volt időm főzni. Csinálj magadnak szendvicset! Edzésre a cuccod a szobában összekészítve, és az esti ruhádat is előkészítettem. Apád megy érted az edzésre! Puszi: Anya”
Hát jó. Gyorsan elkészítettem magamnak 2 szendvicset, majd rohantam fel a szobába a cuccomért, és már mentem is. Az egyik szendvicset megettem út közben. Kár volt. Edzés közben fájni kezdett a hasam, úgyhogy edzés vége előtt 10 perccel le kellett ülnöm.
Apa szokásosan pontos volt, úgyhogy nem kellett várnom. Útközben elmondtam neki mindent. Hogy mit mondott Dominika és, hogy a fiúk, hogy reagáltak erre. Apa szerint a fiúk nem hazudnak, Dominikával meg ne is foglalkozzak, mert nincs értelme ilyeneken törnöm a fejem. Oké. Mondani könnyű.
Mikor hazaértem, gyorsan felfutottam az emeleten lévő fürdőszobába. Beálltam a sarokkádamba, és zuhanyozni kezdtem. Gyorsan akartam végezni, de a barna és vajszínű csempét nézve elbambultam. Úgyhogy nem ment olyan gyorsan, mint ahogy azt terveztem. Kb. 30 percig álltam a kádban, és folyattam magamra a szinte forró vizet. Jól esett. És addig is kizártam mindent a fejemből. Mikor észbe kaptam, befejeztem a fürdést, és átsiettem a szobámba. Anya kirakta nekem a csőfarmerem, a pink kockás rövid ujjú ingem, és a „balerina” cipőmet. Felkaptam a ruháimat és lefutottam.
- Már épp szólni akartam, hogy nem ártana indulni – kezdte apu-. Indulhatunk?
- Persze - mondtam.
Kimentem az ajtón, beszálltam a kocsiba. Útközben beugrottunk anyáért, akin egy drapp nadrágkosztüm volt. Elegáns. Anyának nagyon jól állt.  Aztán megérkeztünk. Azt hittem, hogy valami kis családi házba megyünk. Erre, jóformán egy villával néztem farkasszemet. A ház 2 szintes volt, falai a szürke 2 árnyalatában pompáztak,az ablakok körül sötétebb szürke volt, mint a falak többi része. A kapucsengő is újabb típusú. Becsengettünk, majd pár másodperccel később már nyílt is az elektromos kerítés, és beléptünk az eszméletlenül nagy udvarra. Tele volt bokrokkal az ösvény, amelyen eljutottunk a bejárati ajtóig. Az ajtóban egy férfi és egy nő állt. A férfi talán 45 éves lehetett, a nő pedig pár évvel fiatalabb. Apa és a férfi kezet fogtak, majd apa bemutatott minket és bementünk a házba.
- Tibi, hol van a fiad? – kérdezte apa. Jaj ne. Kezdődik. Mindjárt leszalad a lépcsőn egy 5 éves kisfiú, aztán a nyakamon lóg majd egész este. 
- Szerintem még a fürdőben. Nem igen szereti az ilyen vacsorákat. Enikő, légy szíves menj fel, és szólj rá, hogy jöjjön.
- Nem sürgős – szólaltam meg, és éreztem, hogy apát kicsit kellemetlen helyzetbe hoztam.
- Hogy megy az iskola Aliz? – kérdezte Tibi, aki a bemutatkozásnál közölte, hogy ne magázzam őket.
- Ne hívd Aliznak, nem szereti – mondta anya.
- Akkor hogy becézhetlek? – fordult hozzám Tibi.
- Hát, a barátaim Lizinek vagy Liznek, anyáék pedig Lizának hívnak – feleltem. Majd kiválassza azt, amelyiket szimpatikusnak tartja. 
- Á, Ádám! Végre levánszorogtál- Mondta Tibi, és átnézett a vállam felett-. Épp ideje volt már, hogy le gyere. Gyere, mutatkozz be a vendégeinknek.
Nagy levegőt vettem, hogy felkészüljek az először zavart kisgyerek tekintetére. Aztán megfordultam. És…és… és az a  akire azt hittem hogy kisgyerek, a legkevésbé sem volt kicsi. A gyomrom a torkomba ugrott. Hirtelen köpni nyelni nem tudtam, és a szék támláját kezdtem figyelni. Szóval Ádám. Ádámnak hívják azt a fiút, akit már évnyitón észrevettem, akinek majdnem nekimentem a folyosón, és akivel tegnap a moziban összefutottam.
Odasétált apához, erélyesen kezet ráztak, és apa szemében láttam az elégedettséget. Pár lépést arrébb lépett, hogy anyával is kezet tudjon fogni. Anya tetőtől talpig végignézte a ruháját (egyenes fazonú farmer, szürke, eredetileg hosszú ujjú ing, aminek az ujja fel volt hajtva, és egy lekerekített orrú szteppcipőre hasonlító cipő), majd kezet ráztak. A szőke srác rám nézett, azokkal a kék szemekkel, és úgy éreztem megállt a világ. Elvesztem abban a szempárban. Elindult felém. Vajon megismert? Hát, hamar megkaptam a választ.
- Hali – köszönt,és mikor nem szólaltam meg folytatta-. Te vagy az a 9.s-es lány a suliból ugye?
- Szia – mondtam zavartan, és a fejem olyan vörös lehetett, mint a rózsa-. Te meg az a srác akinek majdnem nekimentem ugye? – kérdeztem, mintha már nem emlékeznék rá pontosan. Pedig ha tudná, hányszor eszembe jutott.
- Megyesi Ádám vagyok – nyújtotta a kezét felém.
- Én meg Takács Aliz – nyújtottam én is a kezem, majd kezet ráztunk. Hú, ahogy megfogta a kezem, azt hittem nem is a földön, hanem a felhők között vagyok.
- Ti ismeritek egymást? – kérdezte Enikő, Ádám anyukája.
- Igen, Aliz szerdán, a folyosón majdnem nekem szaladt. A mellettük lévő teremben volt matekom. – mondta, én pedig egyre jobban égtem.
- Értem – mondta Enikő-, akkor üljünk le vacsorázni.
 Az asztalfőnél Tibi ült, jobb oldalon mellette Enikő, Enikő mellett pedig Ádám. Tibi bal oldalán ült apa, mellette (Ádámmal szemben) én, mellettem pedig anya. A leves már tálalva volt, úgyhogy mertünk. Hamar elfogyott ( kukorica krémleves), és Enikő hozta a második fogást. Csirke comb, csirkemell, köretnek pedig rizs és hasáb burgonya, savanyúságnak pedig krumpli saláta, és paradicsomsaláta. Tiszta terülj, terülj asztalkám. Ehhez már azért kellett egy kis idő. Én nem ettem sokat, mert már elmúlt 6. Ezt az egy dolgot betartom, és csak akkor eszek 6 után, ha nagyon muszáj.
Na és akkor jött a desszert. Dobos torta. Á, ezt nem hiszem el. A kedvenc sütim. 1 szeletet ettem. Többet már nem tudtam lenyomni a torkomon. Ha muszáj lett volna, akkor sem.
- Na, kifogott rajtad? – kérdezte Ádám.
 Felnéztem, de nem tudtam válaszolni. Anya rám nézett, és mosolyogni kezdett. Na több se kellett. Ha addig nem voltam elég piros, most még anya is… Á,ez de nem fer. Égő vörös arccal ülni Ádámmal szemben? Inkább lehajtottam a fejem. Anyáék felálltak, és átmentek a nappaliba. Gondolkoztam rajta, hogy nekem is mennem kéne, de Ádám nem állt fel, úgyhogy még én is maradtam.
- Milyen órátok volt, szerda 1. órában? – kérdezte. Gyorsan körbenéztem, hátha nem nekem szól, de mivel nem volt ott senki más, válaszolnom kellett.
- Fizika. Miért?
- Csak mert elég hangosak voltatok, és áthallatszott a szomszéd terembe.
- Ja, hát, osztályt dekoráltunk. Az egész fizika elment vele. De amúgy nem sajnálom. A fizikát nagyon nem szeretem.
- Ki az ofőd?
- Fodor Lívia. Angol tanár. Ismered?
- Aha. Ő az angol tanárom.
- Kajak? De durva. Nekem Csóbor Anett. Amúgy neked ki az ofőd?
- Jurácsik Győző. Fizika tanár.
- Tudom. Minket is ő tanít.
- Ja, szóval azért sétált arra. Nem értettem mit keres ott. Azt hittem megint minket akar csekkolni. Mániája, hogy jön utánunk.
Elbeszélgettünk egy ideig a suliról, aztán apu kiabált ki a nappaliból, ahol ők beszélgettek.
- Nem akartok ide jönni? Csak mert egy órája elkülönültetek.
- De apu, máris megyünk – mondtam zavartan, és gyorsan felálltam a székről. Ádám tök lazán felállt, és átsétált a nappaliba, én meg mellette mentem. De nem mondhatni, hogy laza lettem volna. Zavarban voltam. Nagyon. Mikor leültünk, folytatódott a beszélgetés, aminek a központjába mi kerültünk.
- Szóval egy suliba jártok – mondta Tibi.
- Igen apa, de erre már előbb is rájöhettél – jelentette ki Ádám. Kicsit flegma volt. De az apja poénra vette.
- Még nem is ismertem Lizát, már tudtam, hogy egy suliba jártok – mondta. Valahogy sejtettem.
- Én mondtam Lizának, hogy nagyon jól ellesznek Ádámmal – jelentette ki apa, mire szúrós tekintettel ránéztem. Ha tudná, hogy először nem is sejtettem kiről van szó. Ha sejtené, milyen mérges voltam, hogy el kell jönnöm a vacsorára. Jobb ha nem tudja.
Még talán egy órát maradtunk, és fél kilenc környékén már otthon is voltunk.
- Na, Liza, megbántad, hogy el kellett jönnöd? – kérdezte anya.
- Hát – kezdtem zavartan–, nem mondanám.
- Miért nem mondtad, hogy ismeritek egymást? – ezt a kérdést már apa tette fel.
- Miért nem mondtad, hogy hozzájuk megyünk? – kérdeztem vissza hitetlenül. Miért mondtam volna? Nem kérdezte. Szerintem, ha mondtam volna se tudta volna ki az.
- Egyébként – folytattam – mondhattad volna, hogy nem valami 5 éves kisgyerekről beszélsz.
- Miért? Talán máshogy öltöztél volna fel?- kérdezte apa mosollyal a száján. Na ott megint elvörösödhettem.
- Nem, csak…csak… akkor máshogy készültem volna – feleltem kínosan-. Felmehetek a szobámba?
- Persze, menj csak – mondta anya, mielőtt apa bármit is mondhatott volna.
- Oké, sziasztok. Jó éjszakát!
- Neked is Liza – mondta anya.
Felbaktattam a lépcsőn, majd amikor beértem a szobámba magamra csuktam az ajtót. Felvettem a Tatty macis pizsamám, és befeküdtem az ágyba. A laptop az ágy mellett volt, de valahogy nem volt kedvem netezni. Csak elindítottam a zenét (Don Omar – Taboo), és gondolkodtam. Sokáig. Nagyon sokáig. Az egész vacsorát lejátszottam magamban. Még egyszer. Kétszer… na, jó. Sokszor.
Mai napom: 10/10* ha nem vesztem volna össze Dominikával lehetne 5 csillag is. De így csak 1 csillagos. Nem baj. Ádám♥