Október 6. Csütörtök
Juj, ma volt a tánc! Nagyon-nagyon élveztem! A suliban történt dolgokra annyira nem emlékszem. De nem lehetett túl fontos. Reggel a szokásos dolgok történtek. A fiúk megint megdicsérték a kinézetem ( farmer, rózsaszín-fekete Adidas pulcsi, pink tornacipővel, és a pulcsi alatt egy pink Minie egeres póló) pedig nem volt nagy cucc. Igazából, ma valahogy semmit nem éreztem nagy dolognak, mert minden egyes gondolatom a tánc körül forgott.
Ma Rebi szülei nem voltak otthon, hozzánk jött. Elképedve figyelte a kapkodást, amit levágtam mikor hazaértünk.
- Nyugi Liz – mosolygott rám kedvesen.
- Próbálok én, kár hogy nem megy.
- Azért vagy így bezsongva, mert Ádám is ott lesz? Vagy mindig ilyen vagy?
- Általában ilyen vagyok. Ádám viszont plusz löketet ad – mondtam, közben pedig elindultam a konyhába, és elolvastam a postitet, amit anya hagyott -. Szereted a gyümölcslevest?
- Persze – mosolyogta, és ledobta magát az egyik étkezőasztal melletti székre.
- Az jó, mert anya azt csinált. És a meggyes rétest?
- Az is finom – mosolygott tovább.
- Na, mi ez a nagy mosolyáradat? – kérdeztem és közben leraktam elé egy tál levest.
- Képzeld, beszéltem Alexszel.
- De jó. És mi volt a téma?
- Zenék meg ilyen általános cuccok. Egyébként azt mondtad, hogy mesélni akarsz valamit – nézett rám fürkésző tekintettel.
- Igen – kezdtem -, de először is bocsánatot szeretnék kérni.
- Miért is?
- Mert mostanában nem nagyon volt rád időm. És hidd el, tényleg sajnálom.
- Ugyan már. Mostanában az én időbeosztásom volt üres. Anyáékkal mindenfelé mentünk, mert lehet hogy ideköltözik a környékre az unokatesóm. Most végzett az egyetemen, és nem akar otthon lakni a szüleivel.
- Akkor ezért siettél tegnap is?
- Aha, anya megkért, hogy suli után siessek, mert megnézünk egy lakást.
- Értem – mosolyogtam rá.
- Na, igen, mit is akarsz mesélni? – kérdezte, és az utolsó csepp levest is kikanalazta a tányérjából.
- Hát, tegnapbeszéltem Ádámmal – ahogy ezt kimondtam, széles vigyor ült az arcomra.
- És mit beszéltetek?
- Kiderült, hogy holnap jönnek.
- Ide?
- Aha, ilyen munkatársi vacsorára. Mint ahogy mi is mentük anno hozzájuk – magyaráztam.
- Az tök jó.
- Hát annyira nem. És apa nem is mondta el. Állítólag tegnap akarta. De anya nagyon kiakadt rá, meg én se nagyon örültem neki, hogy nem szólt.
- Miért baj hogy nem szólt eddig?
- Mert ki kell találni, hogy mi legyen a vacsora. És el is kéne készíteni. Ja! –kaptam a fejemhez. – Ma táncra jön értünk anya, aztán elmegyünk vásárolni. Jó?
- Persze. De hát, ha ma elmegyünk vásárolni, simán elvégeztek holnapig.
- Persze, simán. Csak az a baj, hogy anya holnap délutánig dolgozik. És ugye nekem röpi meg tánc is lesz. Úgyhogy semelyikünk nem ér haza korán. Szóval szerintem ma sütni meg főzni is fogunk.
- Aha, így már értem. Nem vagyok útban?- kérdezte, miközben nekiláttam a mosogatásnak.
- Nem, dehogy! Ne beszélj hülyeségeket. Tök örülök neki, hogy nálunk alszol.
- Elmosogassak? – kérdezte mosolyogva.
- Hát, nem is tudom. Lehet fel kéne mennem, összepakolni a ruhámat táncra. Megnéznéd, hogy hány óra van?
- Persze. 14:10 van.
- Jaj, akkor pakolnom kéne. Ha megkérlek, elmosogatsz? – néztem rá nagy szemekkel.
- Persze. Siess, nehogy elkéssünk.
- Á, azt csak nem. 3kor kell elindulnunk itthonról.
Bólintott, én pedig felrohantam a szobába. Előszedtem a szürke-rózsaszín sporttáskámat, és beledobtam a cipőmet. Megkerestem a táncos ruhámat, ami igencsak hasonlít a pompomlány ruhákhoz. Világoskék és fekete színe van. A Rocky ruhámhoz hasonlítani. Átfutottam a fürdőbe, ahonnan kihoztam a tusfürdőm, a törölközőm és a papucsom. Gyorsan belevágtam a sporttáskába, és lementem.
- Na hogy állsz? – kérdezte Rebi, amikor leértem a lépcsőn.
- Hát, félig kész vagyok. Felviszem a táskád, mert úgyis fent leszünk.
- Oké. Addig csináljak valamit?
- Nem kell, köszi.
Felkaptam a 2 táskát, és felrohantam velük. Közben eszembe jutott hogy nem raktam hajgumit meg csatot.
- Mennyi az idő? – kérdeztem, mikor már elindultunk.
- 14: 55 – mondta Rebi mosolyogva.
- Oké, akkor időben vagyunk.
- Hát, ahogy kapkodtál, nem csoda.
- Én mindig ezt csinálom – mosolyogtam rá.
- Aha. Hozzak valamit?
- Nem kell.
- Rendicsek. De azt ugye tudod, hogy ha majd Ádám kérdezi meg, hogy hozhatja-e, akkor igent kell neki mondanod – nevetett fel.
- Ne viccelődj! – nevettem én is – Nem jó muri. Amúgy sem fogja felajánlani, hogy hozza.
- Az lehet, de én nem vennék rá mérget. Ha nem ma, akkor majd máskor.
Nem szóltam, csak mosolyogtam. Magamban elképzeltem, hogy Ádámmal sétálunk, és ő lovagiasan megkérdezi, hogy hozza- e a táskám.
- Na, ne ábrándozz – rántott le Rebi a fellegekből.
- Jó jó. Összeszedem magam – mondtam még mindig mosolyogva.
Az öltözőben nem sokan voltak rajtunk kívül. Még korán volt. Felvettem a ruhámat, és Rebivel együtt bementünk a csarnokba. Fiúk még sehol, úgyhogy célba vettük a lelátót. 5 perce ott ültünk, mikor az ajtóban megláttam Levit.
- Levi! – kiáltottam neki.
- Szia Liz! – hallatszott a válasz.
- Nem jössz ide? – kérdezte Rebi.
- Dehogy nem – mondta, és elindult felénk.
- Mizujs? – kérdeztem és felálltam, hogy adjak neki 3 puszit.
- Semmi különös – mondta miközben végignézte a ruhámat -. Hú, de jól nézel ki.
Tuti elpirultam, mert Rebi nagyon mosolyogni kezdett. Gyorsan leültem, és magamhoz húztam a pulcsimat. Mivel már hárman voltunk, nem beszéltünk se Alexről, se Ádámról. Leginkább Dominika volt a téma. Elmélyült beszélgetésünk közben, megérkezett a többi fiú is. Kis ideig mindenki odajött hozzánk. Levivel kezet fogtak meg pacsiztak, és mentek tovább a többi emberkéhez. Persze a lánycsapat is nőtt, de gondoltam addig nem megyek el a lelátóról amíg Tami ( Doktor Tamara= a tánctanár) meg nem jön.
Persze, mihelyst ezen gondolkoztam, meg is jelent.
- Na, én most megyek – mondtam.
- Ügyes legyél – mondta Rebi és rám mosolygott.
- Sok sikert – mondta Levi.
- Próbálok, és köszönöm.
Mikor leértem Tami odahívott.
- Na, lányok! Kis változás lesz a Final Battle-ben – jelentette ki -. Az első sor összeállása változni fog. Evelin, te kimész a szélére – mondta az egyik 10-es lánynak - . Liza, te beállsz középre, de kicsit előbbre, mint a többiek – mondta, az én szemem pedig elkerekedett.
- Miért ő megy középre? – kérdezte egy idősebb lány. Sokat láttam Dominikával, így megértem, ha nem kedvel.
- Mert az elmúlt edzéseken keményen dolgozott, és tudja a táncot – felelte Tami teljesen nyugodtan.
- Én is tudom a táncot – mondta felháborodva.
- Rita, nem úgy vettem észre. Az ugrást mindig elrontod – mondta, mire mindenki felnevetett. Azt a lányt nem sokan bírták a tánccsoportból. Úgy hitte, hogy ő a legjobb, és ezért nagyon nagy volt az arca. Most azért sajnáltam. Mindenki azon nevetett, hogy milyen szánalmasan viselkedik.
Miközben a többiek arra figyeltek, hogy hol lesz az új helyük, én a lelátót pásztáztam. Levi és Rebi lent ültek a 2. sorban, már Ákossal kiegészülve. Az osztályból csak Ákos és Levi kerültek be év elején a focicsapatba. Volt valaki, akit egyáltalán nem láttam. Ádámot. Az járt a fejemben, hogy tegnap azt mondta, hogy jönni fog, de akkor még sehol sem volt.
Gondolataimat két taps szakította félbe. Kezdődhetett a bemelegítés. Közben a focisták edzője is megérkezett. Ez a két tanár van az iskolában, akik mást nem is tanítanak. Tami csak táncot tanít, és csak nekünk, a fociedző pedig csak addig jön be, amíg megtartja az edzést.
A fiúk rosszabbul jártak, mint mi. Tami már az 1. órán tisztázta, hogy őt tegeznünk kell, hogy azt is gyakoroljuk, hogy az idősebbekkel nem csak úgy lehet tisztelettudóan beszélni, ha magázzuk. Egyébként nem nézett ki sokkal idősebbnek nálunk. Nagyon vékony, hollófekete haja, és nagyon barna, majdnem fekete szeme van.
Hírtelen még két taps hangzott. Ez azt jelentette, hogy vége a bemelegítésnek, és formációt kellett felvenni. Az 1. tánc formációja háromszög alak. Az első sorban 2 lány áll, a másodikban 4 lány és így tovább. Év eleje óta az első sorban állok. Persze a formáció megváltozik a koreográfia alatt. Lesz 2 párhuzamos sor először vízszintesen, majd elfeleződik mind a 2 sor, és lesz belőle 2 függőlegesen párhuzamos sor. Utána teljesen szétmegy a forma, és mindenki választ magának egy tetszőleges helyet. Aztán beállunk egy félkörbe, Adri (magas szőke lány) középre áll, és megcsinálja a tánclépéseit, amit még én sem tudok megcsinálni. Ezután az első sorban, mi párba állunk, és a lépéseket úgy csináljuk meg, mintha egymás tükörképei lennénk. Közben a 2. sor marad egyesével, de ugyanazokat a mozdulatokat csinálják, mint mi, a 3. sor pedig szintén párban. Utána vissza a kezdő pozícióba, a szám végén pedig a mellettünk lévővel összeérintjük a hátunkat. Mi az 1. sorban addig csúszunk lefele, amíg le nem ülünk a földre, a második sorban behajlítják a térdüket, az utolsó sorokban pedig állva maradnak.
Na igen, mielőtt elkezdődött volna a zene , mindezt végig kellett gondolnom. Még nem indult el a zene, és én a lelátót figyeltem, de Ádám sehol. Megkezdődött a zene, én meg lemondtam arról, hogy eljön. A zene Step Up számokból van össze vágva. Ezt a táncot mi csak This Girl-nek hívjuk. Abból a számból van a zenében a legtöbb. Nem az a nagyon gyors szám, de így is elég ritmusos sok lépéshez. Érzetem, hogy átjár a ritmus, és táncolni kezdtem. Nagyon, de nagyon szeretem. Meg is feledkeztem mindenről, egész addig, amíg ki nem nyílott az ajtó. Először nem érdekelt, hogy ki jött. Aztán odament az edzőhöz, és akkor megláttam. Ádám volt az. Az edző cuccába. Egész addig nem zavart, a rövid, feszülős ruha. Nem érdekelt, hogy sokan látnak. Mikor viszont megláttam Ádámot, kezdett szorítani a ruha, már a levegőt sem egyenletesen vettem, aminek következtében megfájdult az oldalam. A táncot is majdnem elrontottam. Még szerencse, hogy azért táncoltam már párszor. Sőt, zavarban voltam. Nagyon! Ez nem szokott előfordulni. Leült az edző mellé, és nézte a táncot.
Hangos taps követte a zene befejeződését. Tami még egyszer eltáncoltatta velünk. Amíg a zenére vártunk, megfigyeltem, hogy a mi ruhánk, majdnem ugyan olyan, mint a fiúk edzőcucca. Annyi, hogy a mi ruhánkban van egy fehér csík, ami elválasztja egymástól a világoskék és a fekete részt. Kezdődött a zene, és megint átjárt a ritmus. Most viszont nem tudtam magam olyan jól beleélni a táncba, mint amúgy. Táncoltam, élveztem, de nem volt az igazi. Aztán mikor végeztünk megint nagy taps.
Közben Tami mutatta, hogy álljunk be a következő tánchoz. Már megbeszéltük, hogy 2 táncot fogunk gyakorolni. Tehát a következő a Final Battle volt. Ebben Step Up 3 zenék vannak összevágva, és azért így hívjuk, mert a legtöbb szene ebből a részből van vágva. Ez a tánc nagyon hosszú. És elég nehéz.
Az elején még együtt táncolunk, aztán 2 részre bomlik a csapat, és felváltva táncolunk a zene váltakozásával egységesen. Itt már bonyolultabb lépések vannak, és egyszerre kell őket csinálnunk, ahhoz, hogy jól mutasson. A végpozíció pedig elég nehéz. Kingát (barna hajú és nagyon vékony) és Adrit (szőke hajú és szintén nagyon vékony) fel kell dobni, nekik pedig úgy kell leérkezni, hogy utána egyből az egyik térdükre tudjanak támaszkodni. Linda és én az ő hátukra könyökölünk, míg a másik két első sorban lévő lány pedig ránk támaszkodik. A hátsó sorokból pedig Bogit felemelik, és a vállukra ültetik.
Kezdődött a zene. Itt már teljes mértékben beleéltem magam a táncba. Nem érdekeltek se a fiúk, se Ádám. Semmi. Csak a zene és a tánc. Nem is rontottam egyszer sem. Még be sem fejeztük, már akkor nagy tapsot kaptunk, aztán a végpozíciónál egyre csak nőtt a taps. Tami mosolygott. Boldognak látszott. Én is rendületlenül mosolyogtam. Nem bírtam abbahagyni.
- Jól van lányok, mehettek öltözni – mosolygott.
- Köszönjük – mondtuk udvariasan.
- Liza, gyere ide egy kicsit – mondta, én pedig eléggé értetlenül álltam ott.
- Rendben – indultam el.
- Nagyon jól dolgoztál ma. Az utolsó táncnál látszott, hogy nagyon élvezed. Gratulálok.
- Köszönöm. Mehetek? Csak mert sietnem kell – néztem rá nagy szemekkel.
- Igen persze, köszönöm, hogy eljöttél.
Befutottam az öltözőbe, és elmentem tusolni. Nem voltam sokáig a víz alatt. Mire kiértem, Rebi bent volt az öltözőben.
- Nagyon ügyes vagy! - jelentette ki.
- Köszi, de ha te azt tudnád milyen zavarban voltam.
- Láttam. Mikor bejött Ádám, elkezdtél vörösödni – mondta mosolyogva.
- Na, ja. Valahogy sejtettem.
- Csak hogy tudd, még ő is itt van és Levi is. Meg anyud is megjött – mondta széles vigyorral.
- Anya? Itt? Ilyenkor? Levi? Ádám? Mit keresnek itt?
- Igen, anyud itt van, és az utolsó táncot is látta. Ádám anyuddal beszélget, Levi meg eddig velem volt, de most nem tudom hol van.
- Oké, akkor sietek.
Gyors tempóban felöltöztem, és rohantam ki. Mikor anyáékat megláttam, lelassítottam, mert felém fordultak.
- Szia, Anya! – köszöntem.- És szia, Ádám!
- Szia, Liza! –köszönte anya.- Ádámot mi visszük haza.
Mikor ezt meghallottam, egyből Rebihez fordultam. Bíztatóan mosolygott rám.
- Szia Liz! – köszönt közben Ádám is.
- Mehetünk? – kérdeztem zavartan.
- Persze – mondták majdnem egyszerre a többiek.
A kocsiban, meg sem mertem szólalni. Levegőt is alig mertem venni. Így hát az út szótlanul telt. Mikor Ádám kiszállt, udvariasan elköszönt, és megköszönte, hogy hazavittük.
Innen egyből a boltba mentünk. Ott elvásároltunk egy jó darabig. Mikor hazaértünk nekiálltunk sütni. De azt már nem írom le, hogy mit. Majd holnap. Így is nagyon sokat írtam, és azért aludni sem ártana.
Mai nap: 10/10* - a tánc Isteni volt!! :) Rebivel nagyon nagyon sokat hülyültünk és beszélgettünk… sütés is jó volt. És persze ÁDÁM♥♥♥ Juj, de várom a holnapot! ♥♥♥♥♥♥♥♥♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése