XVII.

Október 7. Péntek

Azt hittem, a tegnapi napnál semmi nem lehet jobb. Bár, titkon azért reméltem, hogy ezt a mai nap megcáfolja.
Reggel, direkt figyeltem arra, hogy úgy keljünk fel, hogy nem csak nekem, hanem Rebinek is össze kéne készülnie időben. A felkelés elég nehézkes volt, mivel a sütést és a főzést későn hagytuk abba, plusz még (jó barátnőkhöz híven) „villanyoltás” után, még minimum hajnali egyig beszélgettünk. Így amikor csörgött az óra, kétszer is szundira nyomtam.
Mikor végre sikerült kikászálódni az ágyból, én lerohantam anyuhoz, hogy valami extra jól kinéző ruhát rakjon nekem ki. Ez meg is volt. Anya természetesen értette a célzást. Ha extra jól kinéző ruhát keresek, akkor az azt jelenti, hogy ne a szokványos összeállításokat keresse, hanem olyat ami még nem nagyon volt rajtam, és persze az egyik kedvenc felsőm legyen.
A suli elé érve, zöld színben pompáztam. Ákosék nagyban vigyorogtak, mikor a buszmegállóba értünk.
- Megjött a manó! – röhögött ki Dávid.
- Milyen manó? – kérdezte Rebi.
- Ott áll melletted – mutatott rám Matyi -.
- Én? – néztem elkerekedett szemekkel.
- Igen te. Mielőtt megkérdeznéd miért – kezdett bele Dávid -, megválaszolom. Azért mert zöld Converse, fekete csőgatya, Zöld smiley-s póló, amire még rá is van írva, hogy ”SMILEY HAPPY PEOPLE”.
- Aha – kezdtem elkerekedett szemmel pásztázva Dávidot, de nem tudtam befejezni, ugyanis Levi közbeszólt.
- És a manó néni megmondja nekünk, hogy hova rejtette a kincseit?
Na, ezt látni kellett volna. Levi úgy mondta mindezt, mintha egy kis 5 éves lenne. Annyira aranyosan nézett. Kis hatásszünet után (míg mindenki értelmezte a látottakat) kitört belőlünk a röhögés. De nem is akár milyen. Mikor kicsit csillapodott volna, mind felnéztünk, és még jobban röhögni kezdtünk. Matyi és Dávid már majdnem a földön fetrengtek a röhögéstől.
- Most mit nevettek? – kérdezte meg Levi úgy, mint egy értetlen óvodás.
Na, erre aztán még jobban szakadtunk a röhögéstől. Nagy nehezen lenyugodtunk, és bementünk.
- Mentek büfébe? – kérdeztem.
- Szerintem nem – mondta Ákos –. Miért? Rebi nem áll be a sorba?
- Nem, ma van kajám – mondta mosolyogva.
Erre persze a többiek elcsodálkoztak. Csak úgy záporoztak a kérdések, mint például „Te beteg vagy?” vagy „Te nem is Rebi vagy”, de volt olyan is, hogy „Ki vagy te és mit tettél Rebivel?”.  Mikor végre szóhoz jutottunk, elmagyaráztuk, hogy Rebi nálunk aludt, és anya neki is rakott tízórait. Persze Dávid a hülyeség kedvéért megcsipkedte Rebi arcát, hátha „maszk”, de mikor örömmel nyugtázta hogy nem maszk, végre elindultunk fel az osztályba.
Péntek első 2 órája tesi. Ilyenkor szét vagyunk szedve. Külön a fiúk, külön a lányok. Ennek nem tudom mi értelme van, mikor mi vagyunk 4-en lányok (most csak 3-man, mert Dominika rejtélyes módon hiányzik :) ) a fiúk meg 16-an. Simán össze lehetne vonni. Az öltözőben Evelin elég fura volt. Mintha beszélgetni szeretett volna.
- Jó reggelt kívánok! – rontott be az ajtón Szathmáry.
- Jó reggelt – mondtuk egyszerre.
- Aliz, gratulálok – kezdte a mondandóját –. Tamara említette, milyen jól szerepeltél a tegnapi táncon. Elismerésem, és kérném a tájékoztatódat. Szaktanári dicséretet kapsz.
- Ó – kerekedett el a szemem –. Köszönöm szépen. Egy pillanat és adom.
- Ráér. Majd amikor jöttök be órára. 5 perc múlva csengetnek! Siessetek! – mondta, és kiviharzott az öltözőből.
- Grat – mondta Evelin. Jé, megszólalt.
- Köszönöm – mondtam neki mosolyogva.
- Júj, Liz! Gratulálok! – ugrott a nyakamba Rebi. Ő nagyon örült neki, talán jobban mint én.
Elindultunk a terembe. Evelin még a padon ült, és bambult maga elé.
- Hé, te nem jössz? – kérdeztem meg tőle.
- Hova? – kérdezte értetlenül.
- Kb. 1 perc és becsengetnek – mondtam.
- Ja, de. Megyek.
Mi tök vidáman sétáltunk ( na, jó, ugráltunk :) ) Rebivel, Evelin meg mögöttünk koslatott. Nem volt túl sok életkedve. Mióta Dominika hiányzik, senki nem beszél vele.
 Ma ismét gerendáztunk. 2. óra végén Szathmáry le is osztályozta. Mind a hárman 5-öst kaptunk.
Matekon még a halmazokkal foglalkoztunk, és két hét múlva dolgozat! :(
Magyaron eposz részleteket olvastunk. Torma Eszter tanárnő elég ijesztő tud lenni felolvasásnál. Mögöttünk az ikrek ijedséget színlelve majdnem kiestek a padból. Persze szakadt az egész osztály.
A tanárnő soha nem tudja őket megkülönböztetni. Pedig nem ugyan úgy öltözködnek. Ma Dávid sportosan ( farmer, bő póló „ This Is Sparta” felirattal (:)) , és sportcipő), míg Matyi inkább elegánsan ( jó hogy zakót nem vett fel) volt felöltözve.
Jött egy német, amin bejelentették, hogy következő órán dolgozat. Hurrá! Nem két héttel előtte kell bejelenteni? Na, mindegy.
Angolon ismételtünk. Az előző órán vett dolgokat kicsit ismételni kellett, mert sokan elakadtak.
Mikor kicsengettek rohantam haza. Ma pörgős napra számítottam. Rebi sajna nem jött most, mert a szülei hazajöttek, így egyedül kellett boldogulnom. Persze sikerült. Még szendvicset is csináltam magamnak.
Az egyesületes röpi szerintem semmivel sem jobb, mint a sulis. De élvezem. Mikor odaértem az öltözőben még senki sem volt. Még korán voltam. Nekiálltam enni. Közben szállingózott be pár lány, akiket nem igen ismertem. Még újak voltak. Össze- vissza fecsegtek minden féle fiúról, meg kibeszélték az osztálytársaikat. Inkább nem szólaltam meg. Jót nem tudtam volna mondani nekik.
Végre kezdődött az edzés. Lényegesen kevesebben voltunk, mint amúgy, úgyhogy csak az adogatásokat gyakoroltuk. Mivel nem volt, ami elterelte volna a figyelmem, kezdett tudatosulni bennem, hogy ma Ádám nálunk lesz. Hamar elment az idő, de a gondolatok még mindig kavarogtak a fejemben.
A röpiegyesület épületéből gyorsan átvágtattam a kerületi sportcsarnokba. Átvettem a ruhámat (még a retrót) és bementem a többiekhez.
- Most hogy teljes a csapat – kezdte Virág – elmondanám mi lesz a következő táncunk.
Milyen érdekes. Akrobatikus Rock and Roll. :)
Kikaptuk a ruhát is. A nadrágja fekete, a felső pedig fehér(egy fekete csíkkal a cipzár mentén) egy pulcsira emlékeztet, ami a derekamig ér.  Nagyon jól néz ki. A mai edzés igazából ruhapróba volt, meg videókat nézegettünk a különböző lépésekről.  Hát nem lesz könnyű, de legalább majd a suliban tudok pár ötletet adni Taminak.
Apa jött értem a Lamborghinivel. Gyors bedobáltam a cuccaim, és indultunk.
- Na milyen napod volt? – kérdezte apu.
- Fárasztó – mondtam. És teljesen igazam volt.
- Suli? – érdeklődött.
- Jaj, apa. Ne is mond. Egy csomó mindenből nemsokára dolgozat.
- Hát igen. Azok a gimis évek – nosztalgiázott apa.
Végre hazaértünk. Apa becipelte a cuccaimat a lakásba, én pedig (mintha rakéta lett volna rámerősítve) rohantam fel a fürdőbe. Gyors fürdés, hajmosás, hajszárítás és majdnem kész is voltam. Azonban ruhaötletem nem volt. Gondoltam nem veszek fel semmi olyan dolgot, ami „túl” elegáns lenne. Hát, ebből az lett, hogy egy ¾-es ing( kék kockás) a kedven sötétkék csőfarmerem, meg az egyik emeltsarkú cipőm.
- Liza – kezdte apa –, nagyon csinos vagy.
- Köszönöm – mondtam – Szerinted a hajamat levasaljam?
- Jó ötlet. Figyelj, most elmegyek anyádért. Mire hazajövünk, addig készülj el. Oké?
- Persze – mondtam és már rohantam is fel a szobába a hajvasalóért.
Mire lejöttem apának se híre, se hamva. Gyorsan levasaltam a hajam, és amikor láttam, hogy már lassan 8 óra, bementem a konyhába, és kipakoltam a kajákat.
Hirtelen kinyílt az ajtó, és kezdtem megijedni, hogy Ádámék jöttek, mikor meghallottam anya hangját, amint éppen apának magyaráz valamit.
- Szia Liz , megjöttem – mondta anya.
- Szia Anya !
- Merre vagy? Lejönnél segíteni? – kérdezte.
- Itt vagyok a konyhában. Épp a kaját pakolom ki, mert mindjárt 8 óra.
- Ó, értem – mondta anya.
Közben megszólalt a csengő. „Aha, szóval akkor most jöttek Ádámék”- gondoltam.
- Sziasztok – nyitott ajtót apa.
- Sziasztok – mondta Enikő.
- Örülök, hogy látlak titeket – mondta anya –. Liza, gyere ki a konyhából és üdvözöld a vendégeket.
Mikor kiléptem, apa éppen Ádámmal fogott kezet. Hű! Közben Enikő odajött hozzám, és 2 puszit nyomott az arcomra. Tibi ugyan így tett. Most Ádámon volt a sor. Reménykedtem benne, hogy majd ő is puszit ad, de nem.
- Szia Liz – mondta, mire földhöz ragadtam.
- Szi…Szia – mondtam.
Hála Istennek anya szólt, hogy menjek be a konyhába, így nem kellett ott ácsorognom totál bénán.
Közben bejöttek a vendégek, és leültek az asztalhoz.
- Nálunk, ha vendég van – kezdte anya – akkor általában olyan a vacsora, mintha ebéd lenne.
- Szóval lesz leves? – kérdezte Tibi.
- Igen – mosolygott anya. Tibi szemében mintha felcsillant volna valami.
- Liza, behoznád a levest? – kérdezte anya.
- Persze – mondtam. Ki kellett menni a „spájzba”. Ugyanis anya túlmelegítette a levest, és kivittük kicsit lehülni.
- Tessék – tettem le az asztal közepére a fazekat.
- Merjetek – jelentette ki anya.
Hú, ezen túlestünk. Jött a sült csirke meg a két féle köret, plusz a savanyúság. Mikor látta anya, hogy nehézkesen tálalok, odajött segíteni. Pozitívum, hogy a gyomorgörcs ellenére sem burítottam le Ádám szürke ingjét, ami annyira jól áll neki. :)
Aztán a desszert. Amit egyedül én sütöttem. Jaj! Piskóta, amin vaníliás krém van. A krémben pedig erdei gyümölcs mix. Elképzelésem sem volt róla, hogy milyen lett, mert ezt mindig málnával csináltam, anya viszont elfelejtett tegnap málnát venni.
A szám szélét rágva vártam, amíg a többiek megkóstolják. Nem kezdtek el köhögni, és még csak a gyomorrontásra sem panaszkodtak. Hát, amikor megláttam, hogy Ádám vesz még egy szeletet, még vörösebb lettem, mint amennyire egész este a voltam. Ádám után Tibi is vett még, sőt Enikő is.
- Liza nagyon finomat sütöttél – mondta lelkesen apa.
- Ezt Liza sütötte? – kérdezte Enikő elképedve.
- Igen, én sütöttem – mondtam.
- Nagyon ügyes lányotok van – jelentette ki Tibi.
- Jaj, ugyan – mondta anya kicsit álszerényen.
- Az már nagy szó, ha Ádám kétszer is vett belőle – mondta Enikő.
- Anya – mondta Ádám elég zavartan. Bár lazán kezelte a helyzetet.
Mikor végeztünk, átmentünk a nappaliba. Apa bekapcsolta a laptopját, és Tibivel együtt letelepedett előtte. Anya és Enikő a kanapén ültek, és valami újságról beszélgettek. Értelem szerűen nekem Ádámmal kellett volna beszélgetnem. Azonban annyira zavarba voltam, hogy meg sem tudtam szólalni.
Észrevettem, hogy Ádám zenét hallgat. Erőt vettem magamon, és megszólaltam.
- Mit hallgatsz? – kérdeztem érdeklődve, és folyamatosan vigyorogva.
- Blink 182 – Asthenia. Ismered?
- Nem – mondtam „kissé” zavartan.
- Bele hallgatsz? – kérdezte tök lazán.
Gyomorgörcs, vérnyomás és pulzus az egekben, lángoló arc és totális zavartság.
- Ő, aha – mondtam ki egy 2 perc elteltével.
- Oké tessék itt a füles – nyújtotta felém az egyik felét a fülesnek.
Újra elindította a számot, hogy meg tudjam hallgatni.
- Na, milyen? – kérdezte mosolyogva.
- Nem rossz – feleltem.
- Aha. Várj, mutatok másikat.
Átkapcsolta egy másik számra.
- Ez mi? – kérdeztem érdeklődve.
- Nickelback – When we Stand Together .
- És ez miért ilyen ismerős? – kérdeztem. Tényleg nem tudtam honnan ismerős, de ismerős volt.
- Ma ez szólt nagyszünetben.
- Aha. Értem. Más valami? – kérdeztem remélve, hogy mutat még.
- Viccelsz, na ná, hogy van még – mondta röhögve.
- Valahogy sejtettem – vigyorogtam.
Bekapcsolt egy másik számot, ami megint csak ismerős volt.
- Mi ez? –kérdeztem.
- Csak nem ismerős?
- De az. Hallottam már valahol. Csak nem ma a suli rádióban?
- Hát, az élet nagy kérdései – poénkodott – Amúgy de, ma hallottad.
- Aha. Na, szóval akkor mi ez?
- AVA – Secret Crowds.
- AVA?
- Aha. Angels and Airwaves.
- Ó. Oké.
- Hallgatsz még?
- Ha mutatsz még – mondtam mosolyogva.
- Oké, mutatok.
Mikor vége lett a számnak természetesen megkérdeztem hogy „ Ez mi?”
- Blink 182 - Even If She Falls – mondta.
- Ez nagyon jó – mondtam.
- Én csak jó zenét hallgatok – röhögött fel.
- Gyerekek – kezdte anya – Nincs kedvetek filmet nézni?
- Milyen filmet? – kérdezte Ádám.
- Hát Másnaposok – mondta Enikő.
- Dehogyis nem – mondtuk egyszerre Ádámmal, és odamentünk a kanapéhoz.
Hát ezzel el is ment az Idő. Ádámék éjfél körül mentek el. Nagyon jó volt.
Mai nap: 10/10 Egyszerűen fenomenális volt! Szaktanári, Ádám, Másnaposok! <3
Ez a mai nap csúcs volt és nagyon jól érzetem magam. Remélem Ádám is.:):):)