XIX.

Október 11. Kedd

Reggel olyan fáradt voltam, hogy nem tudtam egyszerre felkelni. Volt vagy 7 óra is, mire végre kikeltem az ágyból. A táskapakolással már nem ment az időm (tegnap valamiért elpakoltam), a ruhát meg anya már kikészítette. Kék-fekete Converse, szürke hosszú nadrág, szürke pulcsi és sötétkék felső. Mikor felöltöztem, elhúztam a sötétítő függönyt és rájöttem, hogy miért volt ilyen rossz a reggel. Az ég szürke, az aszfalt vizes. Esett. Hurrá!
- Liza - kiabált apu lentről."Aha, szóval ő van itthon"- gondoltam.
- Itt vagyok fent - kiabáltam, miközben nekiálltam fogat mosni.
- Itt van az egyik osztálytársad, úgyhogy siess!
"Te jó ég! Ki lehet az? Rebi? De hát vele nem is beszéltünk meg semmit." - ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal kezdtem el kapkodni.
Ahogy futottam le a lépcsőn, megláttam egy ismerős táskát, ledobva a fogas elé. Aztán leértem, és Levi nyakába ugrottam.
- Szia Levi! - mondtam vigyorogva, mikor elengedtem. - Hát te?
- Szia Liz! Nem tudom, csak gondoltam benézek.
- Megvársz? Mert akkor sietek - mondtam halálosan komolyan.
- Nem Liz, nem várlak meg - mondta színlelt komolysággal, de aztán elmosolyodott és folytatta. - Csak gondoltam benézek, megnézem hol tartasz, és még véletlenül se várlak meg, hanem megyek tovább.
Na itt már nem csak mosolyogtunk, hanem szakadtunk a röhögéstől.
5 perc múlva már az utcán sétáltunk és röpke negyed óra alatt a "törzshelyünkön" voltunk. Mi voltunk az elsők. Aztán Ákos is megérkezett farmerben és 3/4-es ingben. A pulcsi meg a kezében.
- Csáó! - köszönt.
- Szia! - köszöntem mosolyogva. - Te nem fázol?
- Nem - jelentette ki, és közben kezet fogott Levivel. - Kell a pulcsim?
- Á, dehogy - mondtam.
- De komoly. Szólj ha kell - erősködött.
- Sziasztok! - hallatszott egy köszönés a hátunk mögül, mire megfordultunk.
- Szia Rebi! - köszöntem. - Mizujs?
- Semmi extra.
- Van kajád? - kérdezte Rebitől Ákos.
- Te jól vagy? - nézett rá Levi.
- Aha, mert?
- Rebinek? Kajája? Ráadásul otthonról hozott kaja? - röhögött Levi.
- Ja, leesett! - jelentette ki Ákos.
- Hát elég sokáig tartott - mondta Levi, és megint szakadtunk a röhögéstől.
- Hé, kinél van esernyő? - kérdeztem, mikor már egy kicsit lenyugodtunk.
- Nálam van, miért? - kérdezte Rebi, és közben felém mutatta a lila esernyőjét.
Felmutattam az égre, és mindenki értette, hogy mit akarok mondani.
- De hát Olivér, Dani és Zoli még nincs is itt - mondta Rebi.
- Még az ikrek se jöttek meg - szögezte le Ákos.
- Az lehet, de ha itt maradunk, annak nem lesz jó vége - jelentettem ki.
- És ha bemegyünk a fedett rész alá? - kérdezte Levi.
- Menjünk, de ha elered az eső, nem érünk át szárazon - húztam el a szám.
- Na mi az Liz? - röhögött Ákos -Cukorból vagy?
- Eddig nem tudtad? - mondtam vigyorogva - Akkor majd következő életemben, mikor megismerlek ezzel fogom kezdeni.
- Tudtam ám! - röhögött.
Abban a pillanatban eleredt az eső. De nem csak szimplán csöpögött. Úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Az Olivér, Dani, Zoli féle hármas idők közben megérkezett. ESERNYŐVEL! Miközben ők sztorizgattak, én az érkező diákokat figyeltem. Jóformán mindenki autóval jött, és a lehető legközelebb álltak meg a kocsival, ahonnan futásnak eredtek.
- Na jó, én bemegyek - mondta Rebi.
- Most miért? - kérdezte Olivér.
- Mert mindjárt jelző, és még kaját is kell vennem a büfében.
Jelző és a büfé kombinációját hallva Oli futásnak eredt. Vicces volt nézni, ahogy egy "ropi" így fut a kaja miatt. Nem gondoltam volna róla.
- Én is megyek - mondtam, mikor ők már beértek az ajtón.
- Na ne már! Mindenki bemegy? - fejezte ki nemtetszését Ákos.
- Kivel van első óránk? - fordult hozzám Levi.
- Horváth László - mondtam.
- Az meg ki?
- A matektanár - nevettem el magam. Már több mint egy hónapja járunk suliba, de még mindig nem tudják, hogy ki kicsoda?
- Ja, ok! És volt házi?
- Mikor nincs?
- Hát akkor én is megyek - fordult a többiekhez Levi.
- Hova? - kérdezte Ákos.
- Be! Házit kell írnom - mondta Levi, és kisétált az útra.
Elkezdtem futni, és amikor Levi mellé értem, megrántottam a pulcsiját. Ezután már ketten futottunk. Mikor beértünk az ajtón ránéztem, és elnevettem magam.
Becsengetéskor mindenki a helyén volt. Vagyis, majdnem mindenki. Ákos, Zoli, Dani és az ikrek még sehol. Rebivel azért imádkoztunk, hogy a tanár késsen, de hiába. Szokásához híven pontos volt.
- Jó reggel - mondta, mikor becsapta maga mögött az ajtót.
- Jó reggelt Tanát Úr - mondtuk kórusba.
- Hiányzók?
- Hársfalvi Dávid, Hársfalvi Mátyás, Hombolygó Ákos, Varga Zoltán és Zsigovits Dániel - sorolta Dominika.
- Ákos sincs itt? - kérdezte szomorkodva Evelin.( Tetszik neki Ákos. Emiatt volt is vitánk Dominikával)
- Aliz talpnyalói hiányoznak -kezdte gúnyos mosollyal Dominika. - Jaj, várjunk csak! Nem az összes!
- Dominika! - csattantam fel - Hagy már abba!
- Fáj az igazság? - kérdezte.
- Nem, nekem az fáj, hogy ennyire szúrja a szemed, hogy vannak barátaim - mondtam.
- Á, szóval te barátnak hívod azokat, akik a pénzed miatt lógnak veled? Jó tudni.
Szomorúan Levire néztem, aki épp mondani akart valamit, mikor a tanár közbeszólt.
- Na, most már aztán elég legyen! - csapta a naplót az asztalra - Ha jól tudom, órán vagyunk, és nem holmi valóságshow-ban. A mai anyagunk ... - és megkezdődött az óra.
A fiúk az óra közepén estek be. Meglepő módon nem cseszték le őket, pedig mindenki arra számított, hogy nagyon kikapnak majd. A tanár csak annyit mondott, hogy üljenek a helyükre, vegyék elő a füzetet, írják amit diktál, meg pótoljanak következő órára, mert ha nem lesz meg nekik, akkor egyest fognak kapni.
Az órák egyébként viszonylag unalmasak voltak. Legalábbis nekem.
Szünetekben a rossz idő miatt nem mentünk le, hanem a padokon ülve diskuráltunk.
- El kéne menni valahova délután. Nem? - kérdezte Zoli. Furcsa, hogy már ők is velünk vannak. Az amúgy sem egyhangú társaságunkat még jobban kiszínezik. Zoli kicsit testesebb, és a stílusa egyszerűen meghatározhatatlan. Olivér magas, vékony egy igazi "ropi" és általában sportos. Dani meg mindig elegáns. Lehet, hogy azt hiszi, hogy ezek a ruhák megnyújtják. ( Na, jó. Ez elég gonosz gondolat tőlem) :) Hát ő egy picit alacsony.
- Okés, felőlem mehetünk - mondta Rebi.
- Ok - mondta Ákos.
- Én nem tudok menni - szólaltam meg, mikor Zoli rám nézett.
- Aj, ne már! - nézett rám Rebi.
- Táncom lesz - húztam el a szám.
- Hát oké. Többiek? - kérdezgette tovább Zoli a többieket.
Hát ezzel elment a szünet, meg hát... az órák is. :)
Suli után szokás szerint őrült tempóval rohantam haza. (Feleslegesen) Otthon találtam postitet,
" Szia Liza!
Nem kell sietned! Virág hívott, hogy a héten nem lesz tánc, mert külföldre utazik. Az ebéded a hűtőben van. Töltött paprikát csináltam. A krumpli a legfelső polcon.
Puszi : Anya."
Mikor elolvastam a "héten nem lesz tánc" részt, azon kezdtem el agyalni, hogy felhívjam a többieket, vagy ne.
A nemnél maradtam. Felmentem a szobámba, és nekiálltam a leckémnek.
- Szia Liza! - kiabált anya lentről.
- Szia Anya!
- Milyen volt a napod?
- Őszintén? UNALMAS!
- Mert?
- A többiek elmentek valahova délután, nekem meg már nem volt képem felhívni őket, mikor olvastam az üzeneted. Úgyhogy, én itthon voltam egész délután. És leckét csináltam.
- Na, és végeztél már?
- Persze. Egy ideje már csak firkálgatok.
- Na, akkor egy film?
- Oké. Ötlet?
- Nekem nincs. Mond meg te. De valami olyat nézzünk, amit apáddal nem nagyon tudnánk.
- 50 első randi?
- Romantikus vígjáték? Jó. Nézzük azt!
- Van pattogatott kukorica?
- Ha bekapcsolod a DVD-t akkor megcsinálom.
10 perc múlva már a kanapén ültünk, és néztük az 50 első randit.
Mai nap: 10/ 7: Anya megmentette a napom. Egyébként meg, ilyen unalmas délutánom se nagyon volt. Viszont remélem Levi nem készül semmire Dominika visszaszívatása érdekében. Ma nagyon fura volt. Mondjuk nem mondom, hogy nem röhögtem volna, ha ma mondjuk leöntik kakaóval Nikát(ahogy Levi hívja. Ötletes nem? :) ) Biztos nyafogott volna egy sort a lila virágos inge, meg a fekete csőgatyája miatt. Gonosz vagyok. Tudom, de úgysem csinálnám meg vele.