Október 12. Szerda
Az eső ma is esett. De ma vittem esernyőt. Mindenesetre a reggelem nem volt valami gyors. Mintha az egész lassított felvétel lett volna. Pedig én mindent olyan gyorsnak éreztem. Ehhez képest, megnéztem az órát hét órakor. Elmentem fogat mosni, felöltözni és megint megnéztem az órát. 7:10. „Hát ezt nem hiszem el!”- gondoltam magamban.
7:30-kor csengettek. Mielőtt még anya (ma ő volt otthon) kiabálhatott volna, én már a cipőmet húztam. A fél lábamon volt csak cipő, mikor ajtót nyitottam.
- Szia! – köszöntem Rebinek, aki az ajtóban ácsorgott. Szőkésbarna haja nem fénylett, mert borús volt. Össze volt fogva, egy szürke hajgumival, frufruja le volt vasalva. Kék egyenes szárú farmert, szürke, bő fazonú pólóval vett fel.
- Szia! –köszöntem vissza – Gyere be.
- Oké – mondta mosolyogva és elindult befelé.
Egyből bement a konyhába.
- Csókolom – köszönt anyunak mosolyogva.
- Szia Rebi – mondta anya – Csomagoljak neked is szendvicset?
- Nem kell köszönöm – mosolygott.
- Anya, elviszel minket? – kérdeztem.
- 2 perc és indulhatunk.
2 perc… Na, hát az volt vagy 5. Mikor beszálltunk a kocsiba, anya megszólalt.
- Kinek öltöztetek ki lányok?
Na, ezt nem értettem. Nem is voltunk kiöltözve. Csőfarmerben voltam, amihez felvettem egy barna tunikát, aminek a derekán volt egy kötő ugyan abból az anyagból. Rebivel csak egymásra néztünk, és mintha mi sem történt volna, beszélgettünk tovább.
Tudtam, hogy valamit Alexről akar valamit mesélni. De SZABÁLY, hogy anyák és apák előtt ilyen dolgokat nem vitatunk meg. Mikor kiszálltunk, a kocsiból, a többiek kint voltak a buszmegállóban. Mi csak köszöntünk nekik, és már mentünk is be a suliba. Felbaktattunk a másodikra, bebattyogtunk az osztályba, ledobtuk a cuccunk, és mivel Rebi (szokásához híven) nem hozott kaját, lesétáltunk a büfébe.
- Képzeld, megint beszéltem Alexszel – jelentette ki mosolyogva.
- Na, de jó! És?
- Hát, semmi különös. Filmek, zenék. Meg ilyesmik.
- Ti legalább beszéltek – mondtam kissé szomorkásan.
- Na, mi történt? – kerekedett el a szeme.
- Ja, semmi. És pont ez a baj.
- De írj rá!
- De pont ez az! Mindig én írok rá. Ő soha sem keres, sohasem ír.
- Hát próbálkozz.
- De nem akarok futni utána.
Hírtelen megláttam Evelint a folyosón. Citromsárga pólóban, fekete farmerben és Converse cipőben járta a folyosót. Még talán soha sem köszönt. Ja, de. Amikor Dominika nem volt suliban. Rebi megbökte az oldalam, mire feleszméltem. Gyorsan utána kiáltottam egy „Szia!”-t, hogy ne gondolja azt, hogy bunkó vagyok. De ez tényleg meglepett.
Az osztályba érve, már ott voltak a fiúk is. Az ikrek ma totálisan ugyan úgy öltöztek fel. Azaz, valamire készültek. Mind a ketten szürke (apró) kockás ing, fekete egyenes fazonú nadrág. Már ismerem őket annyira, hogy meg tudom őket különböztetni, de mások szerintem még nem.
Ákosnak szokásához híven melegítős napja volt. Kék- fehér LEGEA melegítő. Levin szürke, kapucnis pulcsi (aminek a csuklyáján is végig megy a zipzár), és fekete egyenes fazonú farmer volt. A haját összekócolta a kinti szél. Vagy ő? Mindegy. Szőke és kócos. :)
Dominika sehol!
Míg be nem csengettek, addig ott hülyültünk. Az Dávid, Matyi és Ákos az ikrek padján, Rebi, Levi és én pedig a mi padunkon ültünk.
Becsengetés után pár perccel Jurácsik Győző becsapta maga után az ajtót. Pár perccel a tanár után, (szókatlanul rendezetlen hajjal) Dominika is megérkezett.
Jurácsik ránézett, és kihúzta a hiányzók közül.
- Na, mi az Nika? Elkéstél? Micsoda hanyagság ez a részedről! – mondta Ákos és Levivel pacsizott.
- Mit mondtál? – kerekedett el Dominika szeme, és a feje egyre vörösebb lett.
- Hát, tudod. DomiNIKA! De hallod, legközelebb nézz tükörbe, olyan a fejed, mint egy madárfészek. Már majdnem megijedtem tőled! – mondta röhögve Ákos.
Dominika feje egyre vörösebb lett. A hátam mögül hallottam, ahogy az ikrek egyre hangosabban röhögnek, és már én se bírtam tovább. Mindenki röhögött. Erre persze Dominika is felfigyelt és káromkodott egy nagyot.
- Dominika, nyugodj meg – mondta a tanár. –Szépen tedd le a táskád, és ha már ilyen szépen beszélsz az órámon, akkor gyere szépen a táblához!
Dominika lesápadt.
- De hát – kezdte a mondatot, de a tanár közbeszólt.
- Nincs de hát. Eredetileg nem téged akartalak feleltetni. De mivel megtiszteltél a kifejezetten szép beszédeddel, a feleleteddel is megtisztelhetsz!
Dominika feje már nem sápadt, hanem vörös volt. Idegesen vánszorgott a táblához, és a feleletére kapott egy hármast.
Fizika után töri jött. Ez unalmas volt. Óra elején Dominika ott állt a tanári asztalnál, és a tanárnak magyarázott, aki erre a fejét csóválta. Szerintem azt akarta elintézni, hogy Ákost feleltessék. De nem jött be, az óra pedig unalmasan telt.
Jött egy még unalmasabb magyar Torma Eszterrel és az Odüsszeia-val.
Magyar után egy német. Nagyné Eszterrel. Na bumm. Kiosztották a már tök régen megírt dogáinkat a családról. Ötös lett.
Nagyszünetben Rebivel sétáltunk. Végig kellett mennünk az összes folyosón. Természetesen Alexet kerestük. Szóval csak „sétáltunk”. Semmi hátsószándék! :)
Mikor a lenti folyosón sétálgattunk, Rebi megtorpant.
- Hol van? – kérdeztem.
- Ott, a tesiterem felé.
- Ja, már látom. De, várj! Erre jön.
- Tudom – mondta, és kezdett pánikba esni.
- Nézd, ott egy pad. Üljünk le – megfogtam a kezét, és odarántottam.
Alex egyre közelebb ért, Rebi pedig egyre kevesebbszer mert felnézni.
- Sziasztok – állt meg előttünk Alex.
- Szia – köszöntem mosolyogva.
- Ő, szia – mondta Rebi, de fel sem nézett.
- Leviék? – kérdezte Alex.
- A teremben – mondtam, mikor láttam, hogy Rebi nem nagyon fog megszólalni.
- Ja, kösz. Sziasztok – köszönt el Alex.
Mikor a lépcsőhöz ért, Rebi felnézett. Mosolygott. Elnéztem jobbra, a tesiterem felé. Én meg Ádámot láttam meg. Fantasztikus! Mikor meglátott intett és elindult felénk.
- Hali! – köszönt, mikor odaért hozzánk.
- Szia – köszöntem.
- Szia – köszönt Rebi is.
- Mi újság? – kérdezte hozzám fordulva.
- Semmi különös. Ofőd megszívatta Dominikát – mosolyogtam.
- Ja, tudom.
Itt elakadt a lélegzetem. Tudja! Ő tudja! Ezt nem hiszem el. Az a csaj! Hirtelen elkaptam a tekintetem. Nem akartam ránézni. Látni se akartam! Olyan mérges voltam.
- Amúgy – folytatta Ádám – nem láttátok Alexet?
- De igen, most ment fel Leviékhez – válaszolt neki Rebi.
- Kösz. És ők hol vannak?
- Terem – nyögtem ki.
- Oké. Ti nem?
- Mi? –nézett rá Rebi.
- Igen, ti – mondta mosolyogva.
- Mármint, hogy megyünk-e? – kérdezte Rebi.
Ádám bólintott.
- Mennünk kéne – mondta Rebi, felállt és engem is felrántott.
Így elindultunk. Hárman. Az osztályba is együtt mentünk be. Mindenki ott volt. Alex is. Ahogy beléptünk, éreztem, hogy Dominika meg tudna ölni. Hát én is így voltam vele. Mi az, hogy Ádámon lóg?
Csengetéskor Ádámék kimentek. Vagyis mentek volna, de Dominika akcióba lépett. Megragadta Ádám pulcsiját a csuklója felett, mire Ádám megállt.
- Holnap akkor elmegyünk moziba? – kérdezte Dominika. Én meg megsemmisültem. Hova? Mikor? Kivel akar moziba menni? Rebi rám nézett. A szememből valamiféle kétségbeesést olvashatott ki. Mert azt tátogta, hogy nyugi.
- Hát, ok – mondta Ádám.
A fejemet a padra hajtottam. Ezt nem hiszem el. Még mindig nem. Angolon nem is tudtam figyelni. Azon voltam, hogy el ne sírjam magam. Angol után az ének is így telt.
Otthon dühöngtem, röpin úgyszintén. Szathmáry meg is jegyezte, hogy máskor nem szoktam ilyen durván játszani. De nem voltam szabálytalan. Csak a szokottnál is erősebbet ütöttem. Kosárérintésnél még nem, de aztán alkar érintésnél és szervánál nagyon belejöttem.
Otthon is tomboltam. Lefürödtem, és leültem. Maxon szólt a zene, és sírni próbáltam.
- Liza! – kiabált anya. Nem nagyon figyeltem rá. Aztán még hangosabban kiabált.
- Tessék?
- Először is, nem szeretnéd lehalkítani a zenét? – kérdezte.
- Hát, nem nagyon –mondtam.
- Másodszor, itt van Rebi.
- Most?
- Igen most.
- Megyek!
És rohantam le a lépcsőn. Majdnem orra estem, de nem nagyon érdekelt.
- Szia! Hát te? – kérdeztem.
- Szia! Hát, csak láttam, hogy hogyan jöttél el a suliból. És gondoltam beugrok.
- De jó, de nem kellett volna.
- Dehogy nem, és nézd mit hoztam – mondta, és kinyitotta a kis táskáját.
- Sims?
- Az ám – mosolygott.
- Anya, felmentünk a szobába – mondtam.
- Várjatok! – szólt anya. – Rebi maradsz vacsorára?
- Még nem tudom – mondta mosolyogva.
- Rendben, akkor felhívom anyukádat, hogy majd vacsi után haza viszlek.
- Köszönöm szépen – mondta Rebi és elindultunk fel.
A szobában bekapcsoltuk a gépem, és elindítottuk a játékot. Legközelebb akkor figyeltünk fel, amikor anya kiabált, hogy kész a vacsi. Tejbedara.
Vacsi közben nem nagyon beszélgettünk. Csak anya kérdéseire válaszolgattunk.
Mikor befejeztük, anya hazavitte Rebit, én meg nekiálltam a mosogatásnak.
Mai nap 10/2: Egyedül azért lett 2 pont, mert Rebi átjött. Képeket nézegettünk, kipingáltuk NIKA képét, beszélgettünk, csináltunk egy Simon Dominika simet, akit kínozni fogok! Na, jó, nem. De tuti hogy nem leszek vele túl kedves!
De ezt akkor sem hiszem el! Moziba? Ők? Ketten? Ádám? Dominika? Nem lehet igaz! Na, megint kéne az a TÖRÖL! De még mindig nem működik. :(
7:30-kor csengettek. Mielőtt még anya (ma ő volt otthon) kiabálhatott volna, én már a cipőmet húztam. A fél lábamon volt csak cipő, mikor ajtót nyitottam.
- Szia! – köszöntem Rebinek, aki az ajtóban ácsorgott. Szőkésbarna haja nem fénylett, mert borús volt. Össze volt fogva, egy szürke hajgumival, frufruja le volt vasalva. Kék egyenes szárú farmert, szürke, bő fazonú pólóval vett fel.
- Szia! –köszöntem vissza – Gyere be.
- Oké – mondta mosolyogva és elindult befelé.
Egyből bement a konyhába.
- Csókolom – köszönt anyunak mosolyogva.
- Szia Rebi – mondta anya – Csomagoljak neked is szendvicset?
- Nem kell köszönöm – mosolygott.
- Anya, elviszel minket? – kérdeztem.
- 2 perc és indulhatunk.
2 perc… Na, hát az volt vagy 5. Mikor beszálltunk a kocsiba, anya megszólalt.
- Kinek öltöztetek ki lányok?
Na, ezt nem értettem. Nem is voltunk kiöltözve. Csőfarmerben voltam, amihez felvettem egy barna tunikát, aminek a derekán volt egy kötő ugyan abból az anyagból. Rebivel csak egymásra néztünk, és mintha mi sem történt volna, beszélgettünk tovább.
Tudtam, hogy valamit Alexről akar valamit mesélni. De SZABÁLY, hogy anyák és apák előtt ilyen dolgokat nem vitatunk meg. Mikor kiszálltunk, a kocsiból, a többiek kint voltak a buszmegállóban. Mi csak köszöntünk nekik, és már mentünk is be a suliba. Felbaktattunk a másodikra, bebattyogtunk az osztályba, ledobtuk a cuccunk, és mivel Rebi (szokásához híven) nem hozott kaját, lesétáltunk a büfébe.
- Képzeld, megint beszéltem Alexszel – jelentette ki mosolyogva.
- Na, de jó! És?
- Hát, semmi különös. Filmek, zenék. Meg ilyesmik.
- Ti legalább beszéltek – mondtam kissé szomorkásan.
- Na, mi történt? – kerekedett el a szeme.
- Ja, semmi. És pont ez a baj.
- De írj rá!
- De pont ez az! Mindig én írok rá. Ő soha sem keres, sohasem ír.
- Hát próbálkozz.
- De nem akarok futni utána.
Hírtelen megláttam Evelint a folyosón. Citromsárga pólóban, fekete farmerben és Converse cipőben járta a folyosót. Még talán soha sem köszönt. Ja, de. Amikor Dominika nem volt suliban. Rebi megbökte az oldalam, mire feleszméltem. Gyorsan utána kiáltottam egy „Szia!”-t, hogy ne gondolja azt, hogy bunkó vagyok. De ez tényleg meglepett.
Az osztályba érve, már ott voltak a fiúk is. Az ikrek ma totálisan ugyan úgy öltöztek fel. Azaz, valamire készültek. Mind a ketten szürke (apró) kockás ing, fekete egyenes fazonú nadrág. Már ismerem őket annyira, hogy meg tudom őket különböztetni, de mások szerintem még nem.
Ákosnak szokásához híven melegítős napja volt. Kék- fehér LEGEA melegítő. Levin szürke, kapucnis pulcsi (aminek a csuklyáján is végig megy a zipzár), és fekete egyenes fazonú farmer volt. A haját összekócolta a kinti szél. Vagy ő? Mindegy. Szőke és kócos. :)
Dominika sehol!
Míg be nem csengettek, addig ott hülyültünk. Az Dávid, Matyi és Ákos az ikrek padján, Rebi, Levi és én pedig a mi padunkon ültünk.
Becsengetés után pár perccel Jurácsik Győző becsapta maga után az ajtót. Pár perccel a tanár után, (szókatlanul rendezetlen hajjal) Dominika is megérkezett.
Jurácsik ránézett, és kihúzta a hiányzók közül.
- Na, mi az Nika? Elkéstél? Micsoda hanyagság ez a részedről! – mondta Ákos és Levivel pacsizott.
- Mit mondtál? – kerekedett el Dominika szeme, és a feje egyre vörösebb lett.
- Hát, tudod. DomiNIKA! De hallod, legközelebb nézz tükörbe, olyan a fejed, mint egy madárfészek. Már majdnem megijedtem tőled! – mondta röhögve Ákos.
Dominika feje egyre vörösebb lett. A hátam mögül hallottam, ahogy az ikrek egyre hangosabban röhögnek, és már én se bírtam tovább. Mindenki röhögött. Erre persze Dominika is felfigyelt és káromkodott egy nagyot.
- Dominika, nyugodj meg – mondta a tanár. –Szépen tedd le a táskád, és ha már ilyen szépen beszélsz az órámon, akkor gyere szépen a táblához!
Dominika lesápadt.
- De hát – kezdte a mondatot, de a tanár közbeszólt.
- Nincs de hát. Eredetileg nem téged akartalak feleltetni. De mivel megtiszteltél a kifejezetten szép beszédeddel, a feleleteddel is megtisztelhetsz!
Dominika feje már nem sápadt, hanem vörös volt. Idegesen vánszorgott a táblához, és a feleletére kapott egy hármast.
Fizika után töri jött. Ez unalmas volt. Óra elején Dominika ott állt a tanári asztalnál, és a tanárnak magyarázott, aki erre a fejét csóválta. Szerintem azt akarta elintézni, hogy Ákost feleltessék. De nem jött be, az óra pedig unalmasan telt.
Jött egy még unalmasabb magyar Torma Eszterrel és az Odüsszeia-val.
Magyar után egy német. Nagyné Eszterrel. Na bumm. Kiosztották a már tök régen megírt dogáinkat a családról. Ötös lett.
Nagyszünetben Rebivel sétáltunk. Végig kellett mennünk az összes folyosón. Természetesen Alexet kerestük. Szóval csak „sétáltunk”. Semmi hátsószándék! :)
Mikor a lenti folyosón sétálgattunk, Rebi megtorpant.
- Hol van? – kérdeztem.
- Ott, a tesiterem felé.
- Ja, már látom. De, várj! Erre jön.
- Tudom – mondta, és kezdett pánikba esni.
- Nézd, ott egy pad. Üljünk le – megfogtam a kezét, és odarántottam.
Alex egyre közelebb ért, Rebi pedig egyre kevesebbszer mert felnézni.
- Sziasztok – állt meg előttünk Alex.
- Szia – köszöntem mosolyogva.
- Ő, szia – mondta Rebi, de fel sem nézett.
- Leviék? – kérdezte Alex.
- A teremben – mondtam, mikor láttam, hogy Rebi nem nagyon fog megszólalni.
- Ja, kösz. Sziasztok – köszönt el Alex.
Mikor a lépcsőhöz ért, Rebi felnézett. Mosolygott. Elnéztem jobbra, a tesiterem felé. Én meg Ádámot láttam meg. Fantasztikus! Mikor meglátott intett és elindult felénk.
- Hali! – köszönt, mikor odaért hozzánk.
- Szia – köszöntem.
- Szia – köszönt Rebi is.
- Mi újság? – kérdezte hozzám fordulva.
- Semmi különös. Ofőd megszívatta Dominikát – mosolyogtam.
- Ja, tudom.
Itt elakadt a lélegzetem. Tudja! Ő tudja! Ezt nem hiszem el. Az a csaj! Hirtelen elkaptam a tekintetem. Nem akartam ránézni. Látni se akartam! Olyan mérges voltam.
- Amúgy – folytatta Ádám – nem láttátok Alexet?
- De igen, most ment fel Leviékhez – válaszolt neki Rebi.
- Kösz. És ők hol vannak?
- Terem – nyögtem ki.
- Oké. Ti nem?
- Mi? –nézett rá Rebi.
- Igen, ti – mondta mosolyogva.
- Mármint, hogy megyünk-e? – kérdezte Rebi.
Ádám bólintott.
- Mennünk kéne – mondta Rebi, felállt és engem is felrántott.
Így elindultunk. Hárman. Az osztályba is együtt mentünk be. Mindenki ott volt. Alex is. Ahogy beléptünk, éreztem, hogy Dominika meg tudna ölni. Hát én is így voltam vele. Mi az, hogy Ádámon lóg?
Csengetéskor Ádámék kimentek. Vagyis mentek volna, de Dominika akcióba lépett. Megragadta Ádám pulcsiját a csuklója felett, mire Ádám megállt.
- Holnap akkor elmegyünk moziba? – kérdezte Dominika. Én meg megsemmisültem. Hova? Mikor? Kivel akar moziba menni? Rebi rám nézett. A szememből valamiféle kétségbeesést olvashatott ki. Mert azt tátogta, hogy nyugi.
- Hát, ok – mondta Ádám.
A fejemet a padra hajtottam. Ezt nem hiszem el. Még mindig nem. Angolon nem is tudtam figyelni. Azon voltam, hogy el ne sírjam magam. Angol után az ének is így telt.
Otthon dühöngtem, röpin úgyszintén. Szathmáry meg is jegyezte, hogy máskor nem szoktam ilyen durván játszani. De nem voltam szabálytalan. Csak a szokottnál is erősebbet ütöttem. Kosárérintésnél még nem, de aztán alkar érintésnél és szervánál nagyon belejöttem.
Otthon is tomboltam. Lefürödtem, és leültem. Maxon szólt a zene, és sírni próbáltam.
- Liza! – kiabált anya. Nem nagyon figyeltem rá. Aztán még hangosabban kiabált.
- Tessék?
- Először is, nem szeretnéd lehalkítani a zenét? – kérdezte.
- Hát, nem nagyon –mondtam.
- Másodszor, itt van Rebi.
- Most?
- Igen most.
- Megyek!
És rohantam le a lépcsőn. Majdnem orra estem, de nem nagyon érdekelt.
- Szia! Hát te? – kérdeztem.
- Szia! Hát, csak láttam, hogy hogyan jöttél el a suliból. És gondoltam beugrok.
- De jó, de nem kellett volna.
- Dehogy nem, és nézd mit hoztam – mondta, és kinyitotta a kis táskáját.
- Sims?
- Az ám – mosolygott.
- Anya, felmentünk a szobába – mondtam.
- Várjatok! – szólt anya. – Rebi maradsz vacsorára?
- Még nem tudom – mondta mosolyogva.
- Rendben, akkor felhívom anyukádat, hogy majd vacsi után haza viszlek.
- Köszönöm szépen – mondta Rebi és elindultunk fel.
A szobában bekapcsoltuk a gépem, és elindítottuk a játékot. Legközelebb akkor figyeltünk fel, amikor anya kiabált, hogy kész a vacsi. Tejbedara.
Vacsi közben nem nagyon beszélgettünk. Csak anya kérdéseire válaszolgattunk.
Mikor befejeztük, anya hazavitte Rebit, én meg nekiálltam a mosogatásnak.
Mai nap 10/2: Egyedül azért lett 2 pont, mert Rebi átjött. Képeket nézegettünk, kipingáltuk NIKA képét, beszélgettünk, csináltunk egy Simon Dominika simet, akit kínozni fogok! Na, jó, nem. De tuti hogy nem leszek vele túl kedves!
De ezt akkor sem hiszem el! Moziba? Ők? Ketten? Ádám? Dominika? Nem lehet igaz! Na, megint kéne az a TÖRÖL! De még mindig nem működik. :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése