2012. június 27., szerda

XXV.


 Október 18. Kedd
I láw tegnap. :)
El sem hiszem, hogy tényleg elmentünk. Annyira jó volt. Ádámnak 2 kutyája van. Bár én azt hittem, hogy csak egy van. Na mindegy. Az egyik egy malamut, a másik meg egy szamojéd. Annyira aranyos mind a kettő! Ádám kérdezte, hogy melyiket szeretném vinni, mire igazából a malamutot mondtam volna, de mivel a szamojéd inkább lányos, ezért azt vittem.
Nem messze van egy park, ahova kiskoromba sokat mentünk anyával. Van ott játszótér, meg egy mesterséges tó. Hát oda mentünk. Elengedtük a kutyákat, akik majdnem mosolyogtak örömükben, hogy végre futhatnak. (A malamutot Bagirának, a szamojédet Lénának hívják.)
Míg a kutyák futottak és játszottak, mi beszélgettünk. Könyvekről, zenéről, filmekről. Bagira sokszor odafutott hozzánk, mintha ellenőrizni akart volna minket. De nem csak Bagira ajándékozott meg minket a társaságával. Léna is sokszor odajött. Nagyon megszerettem a szamojédet. Mindig megsimogattam, mire ő földhöz vágta magát, és a hátára fordult. Olyankor a hasát kellett vakargatni. Ilyenkor a nyelve lógott, és mindenfelé kémlelt. Aztán mikor abbahagytam felállt, és közelebb jött.
Annyira ott maradtam volna, de így is sokáig maradtunk. Már sötétedett, mikor észbe kaptunk. Így hát, el kellett indulnunk hazafelé. A hazaút is hasonlóan telt, mint az oda vezető. Nevettünk, zenét hallgattunk. Az idő viszont kezdett  egyre hidegebb lenni.
A ház előtt a kapuban még egy kicsit beszélgettünk. Jó részt a holnapi napról. Aztán végül elindultam befelé.
Anya a konyhában volt.
- Szia Anyu! – köszöntem.
- Szia Liza! Na milyen volt a napod?
- Hát semmi extra – mosolyogtam. Beléptem a konyhába, és leültem az asztalhoz.
- Remélem nem unatkoztál.
- Nem, dehogy.
- Na és merre jártál? – érdeklődött anya, mire még szélesebb mosoly ült az arcomra.
- Kutyán sétáltattam – jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
- De hát nincs is kutyánk – hasított anyába a felismerés. Felálltam az asztaltól, és a lépcsőhöz mentem.
- Az igaz, de Ádámnak van – mondtam mosolyogva. Visszanéztem, és láttam, hogy anya nagyon mosolyog. Felmentem a szobámba, aztán át a fürdőbe, majd miután megfürödtem ismét a szobába. Aztán jött a vacsi, és az alvás. :)
Ma reggel nagyon rossz idő volt. Anya kikészített nekem egy pink ¾ -es ujjú felsőt (ami bő és gyűrt fazonú), egy kopott, sötétkék farmert, és egy pink-fekete tornacipőt plusz még egy fehér ballonkabátot. Ahogy kiléptem az ajtón, megcsapott a hideg. Fura. Tegnap még tök jó idő volt. Ma meg… Hideg, beborult ég, szél. Azt kell hogy mondjam (jelen esetben írjam), hogy megjött az ősz.
A suli előtt a többiek ácsorogtak. Persze a „törzshelyünkön” (azaz a buszmegállóban a sulival szemben). Ahogy megjöttem, mentünk is be.
Szokásos megállónk útközben a BÜFÉ. Természetesen se Rebi, se Olivér nem hozott kaját. Nem értem miért nem csinálnak maguknak otthon szendvicset. Lehet, hogy összebeszéltek Olivérrel. Rebin zöld tornacipő fekete fűzővel, sötétszürke koptatott farmer, fekete bő fazonú póló Darlin
♥ felirattal és egy zöld Adidas pulcsi, aminek a dereka szűkített gumis anyag, felfelé pedig szélesedik, de volt nála egy fekete vászonkabát is. Olivér pedig fekete deszkás cipőt (zöld fűzővel), fekete farmert,  világoszöld inget,és egy kárókockás pulóvert viselt. Ők beálltak a sorba mi meg beszélgetni kezdtünk.
- Miért ilyen szar az idő? –kérdezte Ákos.
- Hogy legyen mit kérdezned –röhögött Levi.
- Hú na ne mond – vágott vissza Ákos.
- Te, figyu Ákos – kezdtem – én megverlek.
- Mert? – nézett elkerekedett szemmel.
- Mert miattad szívunk – nevettem el magam. Erre persze a többiek is röhögni kezdtek. Aztán körbenéztem. Az ikrek sehol. – Hé fiúk, hol vannak az ikrek?
- Betegek – vonta meg a vállát Levi.
- Ó, szegények – húztam el a számat.
Közben megjöttek Rebiék és elindultunk fel az osztályba. Útközben találkoztunk Dominikával aki a 11. s osztály terme előtt várakozott. Rajtam és Rebin kívül szerintem senki sem foglalkozott vele, de az biztos, hogy Rebi is felfigyelt rá. Egymásra néztünk, majd újra Dominika irányába. De aztán elénk léptek és nem láttuk, hogy mi történik.
Az osztályban bevágtam magam a padba, előszedtem a matekcuccom és bambultam magam elé.
- Liza, képzeld, tegnap Alex megadta a teló számát – zökkentett ki a bambulásból Rebi hangja.
- Komoly? – kerekedett el a szemem.
- Aha! – mosolygott rám. – Köszönöm!
- Ugyan, én nem tehetek róla! – mosolyogtam vissza rá. – Te beszélgettél vele.
- Igen, de ha nem viszel oda, akkor nem lett volna merszem odamenni – ismerte be. Bár nem értem miért, hiszen tudtam.
- Ezért vagyok a barátod – mondtam természetesen.
- És te?
- Mit én? – kérdeztem vissza, mert nem értettem mire értheti.
- Hát, mi van veled meg Ádámmal? Tegnap egész sokat voltál vele –mondta és a mosoly kiült az arcára.
- Hát ha te azt tudnád –mondtam elgondolkodva.
- Na, mesélj már! Most akkor ti? –kérdezte elkerekedett szemmel.
- Hát, tegnap elmentünk kutyát sétáltatni – néztem rá mosolyogva. – De nem járunk.
- Hát, ami késik nem múlik.
- Ahogy nálatok sem – mosolyogtam rá ahogy csak tudtam. Rebi elpirult, de hamar összeszedte magát mert az ajtó nagyot csattanva becsukódott.
Mindenki felugrott, mert azt hittük a tanár az. Nem tudom hogy a valóság jobb avagy rosszabb, mintha a tanár jött volna. Dominika. Fujtatva a helyére ment. A feje teljesen vörös volt.
- Na mi van Nika? Dobott a pasid? –kérdezte Ákos elég gúnyosan.
- Fogd be Hombolygó! – ripakodott vissza Dominika.
- Mert ha nem, akkor mi lesz? – mosolyodott el Ákos.
- Ne akard megtudni – fenyegetőzőt Dominika.
- Hú, de megijedtem! – vágta oda cinikusan Ákos.
Ők elveszekedtek volna még egy darabig, de a nagy vitának ajtócsapódás vetett véget. Jöhetett a matek. Az elején még nyugis volt. Kezdtem is csodálkozni, de aztán Bendegúzék ma sem cáfolták meg saját magukat. Telefonon hívogatták a többieket. A tanár persze ordítani kezdett, mi pedig lapítottunk. Jutalmul háromszor annyi házit kaptak. De sajna mi is, mert a tanár azt hitte, hogy mi is benne voltunk a dologban. Jöhetett a rajz. Ez az egyetlen óra, amin tuti, hogy nyugodtak vagyunk. Lehet zenét hallgatni, enni, beszélgetni. Ma sziluettet kellett készíteni. Én egy táncos sziluettjét készítettem el. A  többiek a kivetített példamunkákat próbálták lekoppintani, de nem sok sikerrel. Levié egy 6 lábú szarvasra hasonlított, Ákosé pedig egy pillangóra aminek a szárnya minden féle alakú lett. Nem tudnám megmondani, hogy melyik példamunkát próbálták megcsinálni. De ezek alapján szerintem nem kell leírnom, hogy a többiek is valami hasonló munkát végeztek.
Nekem igazából semmi dolgom sem volt a súgáson kívül. A múlt órán a tanár felhúzta magát, és elhatározta hogy ma mindenkit lefeleltet. De nekem nem kellett. Nem ért el a nevemig.
Jöhetett a dupla tesi. Vagyis, csak jöhetett volna! Megértem azt is, hogy Szathmáry hiányzik. Nem szakszerű helyettesítés volt, úgyhogy azt csináltunk amit akartunk. Rebi és én röpizünk, Evelin vegetált, Dominika meg dühöngött.
Mikor kicsengettek, mindenki ment ki az udvarra. Gondolkoztam rajta, hogy viszek kabátot, de gondoltam már csak melegedett annyit az idő. Hát nem lett igazam. Ahogy kiléptem az ajtón, megbántam, hogy nem vittem ki azt a kabátot. Megcsapott a hideg.
Már épp elkezdtem gondolkozni azon, hogy visszafordulok, és bemegyek a pulcsimért, mikor Ádámot láttam közeledni. Örültem neki hogy jön, de tényleg, csak jöhetett volna 5 perccel később is, mikor már nálam van a kabát.
- Szia Liz! – mosolygott rám.
- Szia! – mosolyogtam vissza.
- Na mizujs?
- Nincs Szathmáry. És hideg van! – jelentettem ki határozottan.
- Az jó! Pulcsid?
- Bent van, elfelejtettem kihozni,
- Menj be érte! Megvárlak – mondta mosolyogva.
- Oké, 5 perc és jövök – mondtam, és sarkon fordultam.
Mikor nyitottam az ajtót,akkor jutott eszembe, hogy Ádám is bejöhetne. Gondoltam megkérdezem. Megfordultam, és 2 dolgot láttam.
Rebi és Alex az egyik padon ültek, és zenét hallgattak. A telefon Alex kezében volt, és valamit nagy buzgón magyarázott Rebinek. Rebi feje tiszta piros volt. Alex ezt vagy nem vette észre, vagy nem nagyon érdekelte. Nagyon örültem nekik.
Aztán a szemem másra szegeződött. Dominika. Ott nyüzsgött Ádám körül. A pulcsiját igazgatta, legyeskedett körülötte. Összeszorult a gyomrom. Visszafordultam, és berohantam az öltözőbe. Leültem a padra. Nem mozdultam meg, mert úgy éreztem, ha levegővételen kívül mást csinálok, akkor elsírom magam. Atán 2-3 perc alatt lenyugodtam, és elindultam kifelé.
Kint semmi változás. Rebiék ott ültek a padon. Leviék a fa alatt álltak, kiegészülve Ádámmal.
„Ezt nem hiszem el! – jutott eszembe – Most mit csináljak? Ha Rebiékhez megyek, akkor elronthatok mindent, de ha Leviékhez megyek, ott van Ádám.”
Aztán végül is úgy döntöttem, hogy Leviékhez megyek. Odaálltam Levi mellé. Ők nagyban beszélgettek, én meg bámultam magam elé.
- Hé, Liz! – szólt Ádám.
Nem szóltam vissza. Ránéztem Levire. Gondolom egyből levágta, hogy nem is fogok megszólalni, úgyhogy hozott egy másik témát.
Sokszor néztem Ádámra. Valahogy. nem tudtam mit érzek. Fájt, nem tudtam mi is van most, örültem, mert eszembe jutott a tegnap, de aztán megint elszomorodtam és olyan tudatlannak éreztem magam. Nem értettem az egészet. Viszont maga Ádám meg elvarázsolt. Sötétszürke farmer, szürke, passzos pulcsi, ami alatt fehér ing volt. A gallér a pulcsira igazítva, a pulcsi aljánál pedig kilátszott az ing alja. A haját a szél borzolta össze, de ez a rendezetlenség is jól állt neki. A szeméről nem is beszélve. Attól a szempártól elolvadnék. Normális esetben. Most viszont… nem tudom mit vált ki belőlem.
Végre jelző volt, és indultunk befelé. Ádám jött egy darabig. Próbált beszélgetni, de nem válaszoltam neki.
A második tesin, már nem csináltunk semmit. Rebivel leültünk az egyik sarokba, és beszélgettünk. Elmesélt mindent! Alexszel nagyon jól érezte magát, én pedig örültem, hogy boldog.  De sajna észrevette, hogy én nem vagyok túl boldog. Így nekem is el  kellett mondani mindent.
- Jaj, nyugi. Szerintem ez csak valami félreértés! – próbált nyugtatni.
- Hát remélem – ismertem be.
- Amúgy, van valami, amit nem mondtam el – mosolygott rám, mire odakaptam a fejem.
- Na, valami jó? – kérdeztem. Mosolyogni kezdett.
- Hát szerintem az, bár mások nem biztos hogy örülnek majd neki!
- Na, mond már!
- Hát, Alex…
- Igen?
- Elhívott randira – bökte ki végül. Leesett az állam. Tudtam, hogy beszélgetnek, és hogy jól elvannak, de akkor is…Hú!!
- Tényleg?
- Aha – bólogatott piros fejjel.
- És mikor mentek? És  hova? És… És… Mondj el mindent! – mondtam neki teljesen őszinte örömmel.
- Hát, ma délután és moziba megyünk. Előtte meg sétálni. Azt mondta 4-re jön értem – újságolta mosollyal a száján.
- De jó! – mondtam és megöleltem. Közben pedig kicsengettek.
Jó kedvel mentünk be az öltözőbe, és most még Dominika sem rontotta a hangulatomat.
Törin haladtunk az anyaggal, és vagy 4 oldalt írtunk a füzetbe.
Suli után Levi hazakísért, és arról faggatott, hogy mi a bajom. Én nem mondtam semmit, mindig tereltem a szót. Aztán leesett neki hogy nem akarok erről beszélni, és hanyagoltuk a témát. Az ajtóban elköszöntünk, de megígértette velem, hogy jó kedvem lesz. Megígértem.
Gyors ebéd, pakolás és indultam is táncra. Ismét jó kedvem lett. Virág (a tanár) már egy hete nem volt, mert az egyik versenyt tárgyalta le külföldön. Ha minden sikerül, akkor kimegyünk Bécsbe erre a bizonyos versenyre.
Az öltözőben már nagy volt a nyüzsi, mire odaértem. Mindenki izgatott volt, hogy Virág mire jutott.
Mikor bementünk a csarnokba, Virág mosolyogva fogadott minket, így márt tudtuk, MEHETÜNK BÉCSBE.
- Sziasztok! – üdvözölt minket Virág.
- Szia Virág! – köszöntük egyszerre.
- Na, mik a fejlemények? – kérdezte Anna.(Ő az a lány aki mindig mellém ül az öltözőben.)
- Hát, nem úgy történtek a dolgok, mint ahogy terveztem – mondta.
- Na, ne már! Akkor most nem megyünk? – kérdezte Laura. A szőke csajszi nagyon lelombozódott.
- Pedig már annyira beleéltem magam! – kiáltott fel Nóri.
- Hagyjátok, hogy befejezzem? – vágott közbe Virág.
- Persze – mondtuk egyszerre.
- Na, szóval – sóhajtott – Nem egészen úgy mentek a dolgok, ahogyan azt terveztem. Arra számítottam, hogy nehéz lesz elintézni a dolgokat. Ahhoz képest a versenyszervező egyik videótok után kérte a másikat.
Azt hittük, hogy rosszul hallunk. Egymásra néztünk, és mosolyogtunk.
- Na most akkor mi van? – kérdezte valaki hátulról.
- Az van, hogy odáig voltak miattatok! – mosolygott Virág. – Majd küldik a papírokat és az információkat!
- És mivel megyünk? – kérdeztem.
- Hát ha minden jól megy akkor azzal amit most kezdünk el tanulni – tapsolt kettőt. – Na hajrá lányok! Melegítés!
Bekapcsolta a zenét és indulhattunk is. A bemelegítést nem szeretem, de most még ezt is élveztem. Mindenkinek jó kedve volt. Nevettünk, viccelődtünk.
Aztán jöhetett a tánc. Virág elmondta a koreográfiát. Legalábbis az elejét. Az egész tánc úgy kezdődik, hogy mozdulatlanul állunk, háttal a közönségnek. Párokban. Az első pár (Laura és Peti) a zene kezdetekor hírtelen megfordulnak, és kezdik a saját lépéssorozatukat. Aztán a zene megáll, ekkor ők is megállnak, és mintha szobrok lennének. Lemerevednek. Aztán hírtelen megint indul egy zene, ami különbözik az előzőtől. Ekkor jöhet a második páros (Fruzsi és Gábor). Ők ugyanúgy, mint az előzők. Zene vége, ”szobrok” lesznek. Következő zene, és itt már az utolsó két fiú-lány páros következik.(Nóri és Peti, valamint Áron és én)
Nekünk ugyan azt kell csinálni, csak egymás tükörképét kell alakítani. Szóval a lépések ugyan azok, csak mikor ők jobbra, akkor mi balra csináljuk az adott lépést. A kedvenc lépésem ebben, mikor szemben állunk Nóriékkal. Nórival a fiúk hát mögé kerülünk, és cigánykereket csinálunk. Utána valahogy lekeveredünk a földre ( ez még nincs kidolgozva :( ) háttal a fiúknak, ők a lábuk között előrerántanak minket addig, hogy Nóri háta az enyémhez érjen, majd a fiúk a kezünknél fogva felrántanak minket, és átpörgetnek a másik oldalra. Aztán jönnek a „magasra a lábat” lépések. Ezek a mozdulatok ilyen kitöltő lépések. Húzzuk az időt. Aztán megint kézen fognak minket, visszapörgetnek a másik oldalra, majd úgy csinálunk, mintha nagyon elfáradnánk, a párunk hátának dőlünk, majd a párunkkal együtt a földre csúszunk. Itt megáll zene. Aztán jön a következő zene. És jönnek a lányok.  És itt megálltunk. Ezt gyakoroltuk. Ugyanis nem megy ez ilyen könnyen. Sok a hasonló lépés, így először azokat gyakoroltuk, amik mindegyik kis csapatnál megegyezik. Aztán jött a szétválasztás. Virág először a lányoknak segített, aztán mikor nekik már tanulni nem kellett, csak gyakorolni, akkor jött hozzánk. Mivel a mi dolgunk a legnehezebb, minket hagyott utoljára. Ahogy elnéztem, Lauráék ugyan azt csinálják, amit Fruzsiék, csak a lépések sorrendje más.
Aztán ők is gyakoroltak, és jöhettünk mi. Virág mutatta a lépéseket, mi pedig csináltuk utána. Egyszer csak megjelent egy magas férfi az ajtóban. Jobban megnéztük, és rájöttünk, hogy ő Tamás. Már párszor volt itt, mikor emeléseket vagy dobásokat kellett tanulni. Ő Virág barátja, és mindig ő segít nekünk az ilyenekben.
Odajött, köszönt, megcsókolta Virágot, majd elhívta a fiúkat. Mi tanultuk a mi lépéseinket, ők pedig az övükét. Aztán együtt. Néha-néha belebotlottunk, de nem vészes. Egész jól ment. Főleg a vége. Nagyon tetszett.
Aztán összegyúrtuk az egészet. Először zene nélkül, számolásra. Sokat nevettünk, mert még senkinek sem ment rendesen, de mivel összeszokott társaság vagyunk, elég gyorsan tanulunk. Párszor eltáncoltuk számolásra, és aztán egyszer zenére. Komolyan mondom, szerintem zenére ment e legjobban. Már ami a mi négyesünket illeti. A többieket nem láttam.
A lányok felnézegettek a lelátóra, és pusmogtak valamit. Nem nagyon foglalkoztam velük.
Aztán végeztünk és mehettünk az öltözőbe.
- Hé, csajok! – kezdte Anna, mikor beért, - Láttátok azt a srácot?
- Milyen srácot? – kérdeztem.
- A lelátón ült egy srác. Szerintem helyes volt – magyarázta Fruzsi.
- Szerintem is – mondta Anna.
- Én nem láttam – húztam el a számat.
- Hát bánhatod! – mondta Erika.
- Rohadt helyes – jelentette be Fanni.
- Hogy néz ki? – kérdezte Nóri. Megnyugodtam. Akkor nem csak én nem láttam.
- Szőke haja van – kezdte Anna.
- Kék szeme – mondta Fruzsi.
- Magas srác – jelentette ki Fanni.
- Szürke pulcsi volt rajta, meg sötét farmer – mondta Eszti. Jé, valamihez hozzászólt. Ő nem nagyon szokott velünk ilyesmikről beszélgetni.
- Kár hogy nem láttam – mondta Nóri.
- Hát ja, azt bánhatod – mondta Fruzsi.
- Lehet máskor is jön majd – reménykedett Fanni.
Elmentem fürdeni, úgyhogy a többit nem nagyon hallottam. 5 perc alatt végeztem. Mikor kimentem, Erika rontott be az öltöző ajtón. (Ezek szerint ő kiment kémkedni a gyerek után.:) )
- Hát, még lehet, hogy láthatjátok – kezdte –, ugyanis még itt van.
- Komoly? – csillant fel Fanni szeme.
- Aha – mosolygott Erika.
- Na hát akkor mi se maradunk le róla Liza – mondta nekem Nóri.
- Kíváncsi leszek rá – mondtam mosolyogva.
Gyorsan öltöztem. Azért kíváncsi voltam rá, hogy ki az akiért minden lány oda van. Nórival egyszerre végeztünk, úgyhogy elköszöntünk a többiektől és kíváncsian kimentünk az öltözőből. Ott sehol senki.
- Lehet már elment – gondolkoztam hangosan.
- Igen, lehet – ismerte el Nóri.
- Akkor majd legközelebb – mosolyogtam.
- Szerinted akkor is eljön?
- Nem tudom, de azt sem tudjuk miért jött most. De ha legközelebb is jön, akkor figyelni fogok – mondtam.
Kiléptünk a bejárati ajtón. A járdánál egy szőke magas srác volt, aki nagyon emlékeztetett valakire. Oldalba böktem Nórit, aki másfelé nézelődött.
- Mi van? – tette fel a nagyon kedves kérdést.
- Oda nézz! – mutattam a srác irányába.
- Ő?
- Szerintem Ő.
- Hát, a leírásnak megfelel  - ismerte be Nóri.
A srác megfordult. Talán meghallotta a hangunkat, vagy nem tudom, de megfordult. Én meg ledermedtem. Naná hogy ismerős volt. A leírás alapján is gondolhattam volna. Ádám. Ádám volt az.
- Szia Liz! – köszönt.
Nóri rám nézett. Fürkésző pillantásokkal nézett rám. Tuti elpirultam.
- Nem láttad még mi? – suttogta Nóri.
- Nem tudtam, hogy Ő az – suttogtam vissza.
- És ki az az Ő?
- Ádámnak hívják.
Abbahagytam a suttogást, és odanéztem Ádámra.
- Szia!
Közelebb jött. Nóri pedig elment. Intett és én is intettem neki.
- Mi a baj? – kérdezte Ádám.
- Semmi – hazudtam.
- Igen, persze. Azért nem álltál velem szóba.
- Igen! Pontosan.
- Jaj, ne csináld már Liz! Haza kísérlek.
- Engem ne kísérgess! Kísérgesd Dominikát! – ripakodtam rá.
Közben a többiek is kijöttek. Mindenki megbámult, aztán köszöntek és mentek tovább.
- Mi?
- Velem sétáltatsz kutyát, közben meg Dominikával flörtölsz? – kérdeztem elég ingerülten.
- De én nem….  – kezdte, de hírtelen abbahagyta.
- Te mit nem?
- Honnan veszed? Ki mondta ezt? – kérdezősködött.
- Láttam. Nagyszünetben, miután én elindultam befele. Visszafordultam, hogy megkérdezzem nem jössz– e be.
- Az nem az volt!
- Ja, most jön, hogy bemagyarázod nekem a dolgokat?
- Nem! Ha hagynád, akkor elmondanám mi történ!
- Hát oké! Mond!
- Bementél, én meg elindultam Leviékhez. Dominika egyszer csak visszarántott. Elkezdett magyarázni. Nem is figyeltem rá. Te ezt a részt láthattad.
- Aha oké – nem tudtam higgyek- e neki, vagy ne.
- Nem hiszel nekem mi? – kérdezett vissza.
- Nem tudom, mit gondoljak.
- Na jó, akkor hazáig gondolkozhatsz, de menjünk.
Megfogta a kezem(!!!!!!!) és elindultunk hazafelé.
- Amúgy, hogyhogy idejöttél? – érdeklődtem.
- Ki akartam deríteni mi a bajod – felelte nemes egyserűséggel.
- Értem – mosolyodtam el -. És honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Nem volt nehéz kitalálni. A múltkor a délutáni programokról beszélgettünk.
„Ja, hogy ja. Szóval megjegyezte”- gondoltam magamban. Elmosolyodtam.
- Na mit mosolyogsz? – kérdezte.
- Semmit! – mondtam zavarban.
- Aha – mondta cinikusan.
- Komoly! Csak, hogy megjegyezted.
- Hát kutakodnom kellett az elmémben – mondta mosolyogva.
Még mindig fogta a kezem. Azt hittem elájulok. A gyomrom émelygett. Egyre közelebb értünk a házhoz.
- Akkor most Rebiék moziznak? – kérdeztem.
- Úgy tudom ja.
- Az tök jó!
- Az! Ja igen, Alex mondta, hogy kérdezzelek meg, hogy Rebi mit szeret csinálni.
- Hát, énekelni, meg rajzolni, meg baromkodni – nevettem el magam.
- Akkor nagy baj nem lehet – mosolyodott el.
- Hát ahogy elnéztem őket, elég jól egymásra találtak.
- Ja. Alex odavan Rebiért.
- Komoly?
- Aha.
A házhoz értünk. Kicsit elszomorodtam. Még úgy sétáltam volna vele még egy (vagy több) órát. Ott álltunk a kapuban. Nem engedte el a kezemet. Azon gondolkoztam, hogy megöleljem- e vagy nem. Nem tudtam eldönteni, de aztán Ádám megoldotta. Magához húzott. Á derekamnál ölelt, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. A kezem a lapockájánál járt. A szívem majd kiugrott a helyéről. Annyira jó érzés volt. Aztán mikor kicsit lazábban ölelt, elhízódtam.
- Be kéne mennem – mondtam.
- Igen, gondoltam.
- Nem jössz be? – kérdeztem.
- Nem, megyek haza. Anyáék már biztos várnak. – mondta mosolyogva.
- Oké – mondtam kicsit elszontyolodva.
- Nem baj?
- Nem, dehogy is. Menj csak.
- Akkor majd holnap.
Megöleltem. Nem akartam elengedni. Még erősebben magához húzott.
- Holnap reggel – mondta. Adott egy puszit, majd ellépett tőlem.
- Oké! – mosolyogtam.
- Szia Liz!
- Szia!
Mikor az utca végén elkanyarodott, én is bementem. Anyáék még sehol.
Eszembe jutott, hogy ma elvileg levelet kellett kapnom, úgyhogy kiszaladtam a postaládához. Ott volt a levelem. Bementem, hogy elolvassam, de úgy döntöttem, hogy inkább a kertbe megyek. Leültem a teraszra, és kibontottam a levelet.
„Szia Lizi!
Nagyon örültem a levelednek. Ki az az Ádám? Csak nem a barátod? Amúgy helyes gyerek, bár nem az én esetem. Ha van egy ugyanilyen haverod, csak fekete hajjal, akkor
őt feltétlenül be kell majd mutatnod!
Levente. Hát hasonlít Ádámra. Bár az arcuk más, de amúgy eléggé. A képei és a bejegyzése alapján biztos jó fej lehet.
Rebeka.
Ő az új barátnőd? Hát aranyos. Mást nem tudok róla mondani.
Ákos. Na
ő helyes. Kifejezetten helyes. Kitalálom, ő és Levente jó haverok.
Matyi és Dávid. Azt azért mondhattad volna, hogy ikrek. Kockák? Csak mert a bejegyzéseik telóról vannak,
és még a képeken is telefonok vannak. Viszont ők ketten még Ákosnál is cukibbak. :P
 Amúgy, kiszemelt azt természetesen van. De most, hogy láttam a barátaidat, erősen gondolkozom rajta, hogy inkább velük próbálkozzak majd.:)
Amúgy nem csodálom, hogy unalmas a röpi. Én a helyedben már rég abbahagytam volna. Nem fejl
ődsz semmit.
És naná, hogy jöhetsz majd hozzánk. Anya is kérdezte, hogy te nem szeretnél-e jönni. Azt mondta, először menjek én, aztán utána majd megbeszéljük, hogy is oldjuk majd meg. Majd én is bemutatom a barátaim.
Puszillak
                           Viki.^^
U.i.: Nem érdekel, hogy hívnak az új barátaid! Én Lizinek hívlak és kész!!
♥”
Közben megjöttek anyáék is. A levelet felvittem a szobámba, letettem az asztalra, majd lementem anyához a konyhába. Épp nekiállt a vacsinak, úgyhogy segítettem neki. Elmeséltem neki, hogy mi volt a suliban, és táncon. Mondtam neki, hogy tök örülök, mert fő szerepem van a táncban, és Áronnal táncolok.
Mikor kész lett a vacsi, szóltam apának, aki a nappaliban dolgozott. Lapzárta előtt sajna elég sok dolga van. Leültünk vacsizni. Megint el kellett mesélnem mindent még egyszer, mert apa is kíváncsi volt rá. Aztán felmentem, és olvastam.
Mai nap: 10/10**** és még soksoksoksok csillag.:)
Nagyon jó volt. Láw ma, láw tegnap és láw ÁDÁM!!!♥♥♥


2012. június 5., kedd

XXIV.


Október 17. Hétfő

Hát, a mai napom minden volt, csak nyugis nem.
Amúgy, tegnap elfelejtettem leírni, hogy Vikitől egy füzetet, meg egy nyakláncot kaptam. A füzet elején lime van, és nagyon jól néz ki. Szerintem, ha betelik ez a füzet (amibe a naplómat vezetem), akkor az lesz a következő. A nyaklánc pedig egy ezüstlánc, aminek 2 medálja van. Az egyik medál egy szív. Szerintem ehhez van még valami, amit Viki megtartott magának. Majd a következő levelemben szerintem megkérdezem tőle.
Na, szóval, reggel majdnem elaludtam. Tegnap túl sokáig néztünk filmet. De megérte. Annyira nevettem, hogy már folytak a könnyeim. Persze anyáék ugyan így.  Tegnap este megbeszéltem apával, hogy fél hétkor (mikor megy dolgozni) keltsen fel. Hát, ez valahogy elmaradt. Még jó, hogy anya számított erre, ezért háromnegyed hétkor bekopogott a szobába.
- Lizi – mondta félhangosan.
- Jaj, még öt percet! Légyszi! – mondtam elég komás hangon, és ahogy kimondtam, a párnámat a fejemre húztam. Anya bejött, és elhúzta a függönyömet.
- Felőlem feküdhetsz még, de ha elkésel, az első órádat nem igazolom le – jelentette ki határozott hangon.
- De hát még csak fél hét van – mondtam és levettem a fejemről a párnát. Helyette a takarómat húztam a fejemre.
- Nem, már háromnegyed hét van – mondta anya mosolyogva.
- Mi? – kérdeztem kissé pánikba esett hangon, miközben lerántottam a fejemről a takarót.
- Apád is késésben volt, és szerintem elfelejtette, hogy fel kell keltenie téged – mondta mosolyogva.
- Fantasztikus! – mondtam elég cinikusan és az ajtó felé szaladtam. – Anya, raksz ki nekem valami ruhát?  - néztem vissza a szobaajtóból.
- Persze, már megtettem. A gardrób szobádban van. – mosolygott. De jó, hogy ilyen előre látó volt.
Miközben ezt elmondta, én már a fürdő ajtajában voltam.
- Köszi! – kiabáltam neki. El tudom képzelni, hogy mosolyoghatott. Talán még a fejét is rázta amolyan „hányszor csináltam ezt én is” formában.
Lehet, hogy máskor is el kéne aludnom. Ugyanis 7-kor már lent voltam, és Levit vártam.  Nem kellett rá olyan sokat várnom. 7 óra 5 perckor már csengetett.
- Szia! – nyitottam ajtót neki.
- Szia! Hát te? – kérdezte elég meglepett fejjel.
- Anyuhoz jöttél? – kérdeztem nevetve.
- Igen, anyuddal megyek suliba. Nem tudtad? – kérdezte.
- Várj, szólok neki – mosolyogtam.
- Nem szükséges – mondta. – Hogyhogy máris kész vagy?
- Elaludtam – mondtam tök nyugodtan, mire elkezdett szakadni a röhögéstől.
- Elaludtál? És azért vagy hamarabb kész, mint amúgy? – tette fel a kérdéseket, de annyira nevetett, hogy a szavakat csak egyesével tudta mondani, nem pedig egy mondatban.
- Igen. Apa nem keltett fel, és anya háromnegyedkor rázott fel az álmomból. Én meg annyira siettem, hogy ne késsek, hogy sokkal hamarabb végeztem, mint ahogy szoktam.
- Á értem – mondta és annyira nevetett, hogy rendesen könnyezett a szeme.
- Ne nevess már! – szóltam rá.
- Te meg gyere már, mert a végén hiába siettél, mert elkésünk. – nevetett tovább.
Felkaptam a táskám, és kiabáltam anyunak, hogy elmentem a suliba.
Út közben Levi valahogy lenyugodott, bár nem tudom, hogy hogyan is sikerülhetett neki. Végre beszélgetni kezdtünk. Elmesélte, hogy a hétvégén utazgatott a szüleivel, és, hogy ő ezt annyira nem élvezte. Azt mondta inkább itthon lett volna.
Mikor odaértünk a „törzshelyünkre” egyből mindenki lerohanta Levit. Szegény, 3-szor kellett elmesélnie, hogy milyen volt Veszprémben, Győrben és Szombathelyen. „Nagyon sajnálom”, hogy ennyit kellett utazgatnia. Én nagyon szeretek utazni, de anyáék csak úgy soha nem mennek sehova. Nyaralni is max. a  Balcsira megyünk. És már nagyon unom. Üzleti útra szoktam kimenni külföldre, de engem eddig még soha sem vittek el.
Miközben Levi az „unalmas” hétvégéjéről beszélt, Rebi odajött, és elkezdte mesélni, hogy mit csinált még tegnap este, miután haza kellett mennie.
- Hé, na, kinek volt a legjobb hétvégéje? – kérdezte Olivér, mikor Levi abbahagyta.
- Levinek – mondtam.
- Nem mert nekem – mondta Rebi mosolyogva.
- Rebi, te Lizánál voltál – mondta Olivér olyan viccesen, de mégis lenézőn.
- Igen és jobb volt, mint amilyen a tiéd lehetett – mondta Rebi gúnyos mosollyal.
- Na, jó, akkor nem is mondom mit csináltam – jelentette ki Olivér.
- Miért, kérdezte valaki? – kérdezte röhögve Ákos, mire mindenki nevetni kezdett
- Nézzétek! – kiáltott fel Dávid és az utca túloldalára mutatott. – Ott jön Nika!
- A kamu Nika? – kérdezte Levi röhögve.
- Milyen? – kérdeztem vissza. Ezt nem értetem. Vagyis csak, hogy miért.
- Ugye „voltak” Ádámmal moziba – mondta Levi, nekem pedig összeugrott a gyomrom. Na igen. Majdnem (de tényleg csak majdnem) elfelejtettem. Erre… még Levi is emlékeztet.
- És? – néztem fájdalmasan magam elé.
- Nem egészen voltak moziban ketten – mondta röhögve Ákos. Mikor ezt meghallottam, odakaptam a fejem. Levi és Ákos Ádámmal fociznak, és ahogy ők mondják, elég nagy spanok lettek. Szóval, valószínűleg igazat mondtak.
- Hát akkor? – kérdezte meg Rebi.
- Nem is volt mozi? – kérdeztem elkerekedett szemmel.
- Mozi az volt, csak nem úgy ahogy Nika híreszteli –mondta Ákos.
- Nikának volt jegye, de nem csak kettő. Evelin is ott volt, na meg Alex is – jelentette ki Levi. Ez nem volt túl megnyugtató, és már Rebi is feszengett.
- Tehát dupla randi volt? – kérdeztem színlelt nyugodtsággal. Közben meg, a sírás kerülgetett.
- Dehogy, Nikáék lehet, hogy annak híresztelik majd, de az egész abból állt, hogy Ádám meg Alex végigdumálták a filmet, és még csak nem is Nikáék közelében ültek. Együtt mentek, de, csak mert Nikánál volt a jegy – ecsetelte a dolgot Ákos.
Nagy kő esett le a szívemről, és láttam, hogy Rebi is megkönnyebbült.
- Nem kéne bemenni? – kérdeztem.
- De nem ártana – mondta Matyi, aki egész idáig csendben volt és a telóját nyomkodta.
Elindultunk befelé. Az első utunk az osztályba vezetett, onnan pedig az öltözőkbe.
Dominika már ott volt, ami engem nem lepett meg. Mindig ő az első az öltözőben. Még nem öltözött át. Korall piros miniszoknya (ami kb a combja feléig ért), fehér topp, és piros magas sarkú volt rajta. És persze a napszemüveg nem maradhatott volna el. Iskolatáskát nem is hord, a cuccait egy nagy fehér női táskában hordja.
Ránéztem Rebire. Farmer, rózsaszín ¾ -es ujjú, bő fazonú póló, és rózsaszín balerina cipő volt rajta. Aztán, ott voltam én. Rajtam volt egy lila (eléggé kivágott) ing, ami alá világosszürke trikót vettem. A nadrágom egy világosszürke, kissé kopott farmer. Nem is az hogy topának éreztem magam… hanem nem…inkább kellemetlenül éreztem magam. Én nem vettem volna fel.
Na mindegy.
A tesi igazából mindenféle probléma nélkül lezajlott. Jórészt talajgyakorlatokat végeztünk, és a tanárnő felkészített arra, hogy nemsokára 2000 m-t fogunk futni. Tehát, a levezetés a csarnokban 5 kör.
A suli tornacsarnoka nem pici, mert ugye sok féle sportot űznek az ide járó gyerekek. Oké, hogy a mi szakunk a sporttagozat, de aki idejön, az mind szeret sportolni.
Második óra azzal kezdődött, hogy mi a padokon ücsörögtünk, még akkor is, mikor Bérdi Viktor tanár úr becsapta az ajtót. Igazából, annyira nevettünk valamin, hogy meg se hallottuk hogy bejött a tanár, csak mikor megköszörülte a torkát. Egyből mindenki leugrott a padokról, Olivért leszámítva. Fülhallgató volt a fülében, ezért valószínűleg meg sem hallotta a tanárt. Bérdi odament hozzá, és meglökte a hátát, mire Olivér amolyan „Na ezt ki merte megcsinálni?” tekintettel megfordult.
- Szeretnél mondani valamit, fiam? – húzta fel a szemöldökét Bérdi.
- Elnézést Tanár Úr! – mondta Oli erőtlen hangon. A fülhallgatójából még szólhatott a zene, mert Bérdi szúrós tekintettel meredt rá.
- Biztosan? Én úgy vélem, hogy te nagyon szeretnél nekem mesélni valamit.
- Nem, Tanár úr. Nincs mit mondanom – nyomkodta a telóját Olivér. Gondolom kikapcsolta a zenét.
- Szerintem van! – mosolyodott el a tanár – Gyerünk fiacskám, a táblához! Naprendszer felépítése!
Olivér teljesen lesápadt. Kikecmergett a táblához. Segélykérő pillantásokat vetett felénk. Húsz percen keresztül szenvedett a táblánál. A legtöbb választ lesúgtuk neki, de volt amit nem értett. Mindenesetre valahogy összehoztunk neki egy hármast.
Ezután az ingerekben gazdag földrajzóra után jöhetett egy matek. Hát ez sem volt zökkenőmentes. Az óra elején még úgy nézett ki, hogy majd szépen lazán haladunk tovább, de aztán valahogy 180°-os fordulatot vettek az események. Ugyanis Tibi és Bendegúz az utolsó padban röhögni kezdtek. Horváth László tanár úr először nem is figyelt rájuk, de aztán mikor nem hagyták abba (többszöri felszólításra sem), a tanár megelégelte. Először Tibit hívta ki, aztán Bendegúzt. A telefonjaikat elvette (biztos videót néztek), plusz még kaptak felelésre egy egyest.
Végre jöhetett egy laza magyar. Kicsit borús volt az idő nagyszünetben, de mi kimentünk az udvarra. Sulirádióban  a Delta - Szellemvilág szólt. Nem annyira az én ízlésem. A refrénje viszont jó! „Szálljunk fel,én is akarom,Így most jó,nem kell beszélni!” Na mi ezt átköltöttük. „Menjünk fel! De én nem akarok! Óra lesz, és az meg unalom!” A szünet nagy részében ezen röhögtünk. Közben kijöttek Dominikáék is az udvarra. Eleinte kicsit zavart, de aztán mikor Rebire néztem eszembe jutott, hogy nincs semmi, ami miatt ki kellene akadnom. Hülyültünk tovább. Közben Ádámék odajöttek kezet fogni Leviékkel, aztán ott ragadtak nálunk. Dominikáék meg a többi lánnyal valahol másutt maradtak.
- Hát ez kész! – mondta Alex.
- He? – kérdezte Ákos.
- Ez a zene! Brutális.
- Ja, de mi átköltöttük – jelentettem ki, és Ákosékra mosolyogtam ugyanis jött az uccsó refrén.
Pár másodperc múlva már kántáltuk az átköltött refrént. Mikor Ádámék meghallották, szakadtak a röhögéstől, és utána már ők is velünk hülyültek. Kétségtelen hogy az udvaron a miénk volt a legmenőbb társaság. Igazából… be kell ismernem, hogy sokszor néztem Ádám felé. Valahogy megkönnyebbülést éreztem, most, hogy kiderült az,  ami valójában történt.
Ádámon fekete cipő, egyenes szárú, világoskék farmer, fehér ing, és egy sportosabb kék pulcsi volt. Egyik alkalommal, mikor ránéztem, ő is felém pillantott és elmosolyodott. Akaratlanul is elmosolyodtam, és elkaptam a tekintetem. Rebire néztem, aki Alexet szemlélte. A srácon fekete deszkás cipő, sötétkék egyenes szárú (már majdnem csőgatyára hasonlító) farmer, és egy fekete póló volt, amire az volt ráírva, hogy „ßSEGÍTSÉG! HÜLYÉKKEL VAGYOK KÖRÜLVÉVE! à” .
Odasétáltam Rebihez, és a srác felé kezdtem húzni. Először nem akart, de aztán végülis odajött.
- Szia! – köszöntem Alexnek.
- Hali! – köszönt a srác, és minket fürkészett.
- Nem tudod mi volt az előbbi szám címe? – kérdeztem.
- A mulatósé? – kérdezett vissza röhögve.
- Nem, én nem az elsőre gondoltam.
- Ja, aminek most lett vége? – kérdezte. Közben én azt néztem, hogyan tudnék lelépni.
- Aha – mondtam. Közben megláttam, hogy Leviék épp baromkodnak.
- Hát, azt hiszem…- mondta volna de közbevágtam.
- Bocsi, oda kell mennem. Levi az előbb intett. Rebi majd megmondod? Le kellene töltenem – mondtam mosolyogva.
- Ő, hát… Persze – mondta kicsit összezavarodva.
- Majd még beszélünk – mondtam és sarkon fordultam. Egyenesen Leviék irányába mentem. Mikor a társasághoz értem, hátranéztem. Rebi totál zavarban volt. Láttam, hogy beszélgetnek. Haladás! Legalább Rebi meg mer szólalni.
- Hé Liz! – verte ki a gondolatokat a fejemből egy hang.
- Igen? – fordultam körbe, mert hírtelen nem tudtam honnan jön a hang.
- Valamikor megint jöttök – akkor már tudtam honnan jön a hang, és a mondat hallatán görcsbe rándult a gyomrom. Alig bírtam megszólalni.
- Igen? – nyögtem ki végül, és odafordultam a (már) mellettem álló Ádámhoz.
- Anya mondta, de az még nem jelent semmit  – vonogatta a vállát.
- De hát, már vége ennek a munkatársi bigyusznak nem? – kérdeztem.
- Nem tudom. Lehet – mondta, és kisöpörte szőke haját a kék szeméből.
- Milyen volt a mozi? – kérdeztem, mert jobb nem jutott eszembe.
- Milyen mozi? – kérdezett vissza. Erre hírtelen zavarba jöttem és nem jutott eszembe egy használható mondat sem.
- Hát… mozi… Dominikáékkal – mondtam totál vörös fejjel.
- Ja, Életre valók-t néztünk. Szerintem jó film – mondta lazán.
Meghallottam a csengőt, és Ádámra néztem.
- Be kéne menni – jelentettem ki, mintha nem tudná.
- Hol lesz órád? – kérdezte.
Kattogni kezdett az agyam. „Miért kérdezheti?” „Hol is leszünk?” „Milyen óra is lesz egyáltalán?” „Magyar?” „Infó!”
- Infóterem – böktem ki végül.
- Akkor elmegyek veled – mondta mosolyogva. A szívem a torkomban dobogott, a fülemben hallottam, ahogy lüktet a vér az ereimben.
Mi? Ez komoly? Dominika le fog nyakazni… Várjunk… Érdekel az engem? NEM! Hát jó – gondoltam magamban.
- De még el kell mennem az osztályba a cuccomért – jelentettem ki.
- Jó – mondta nemes egyszerűséggel.
Elindultam, ő pedig jött velem. Az járt a fejemben, hogy vajon mit fognak gondolni mások. Hogy milyen szerencsés vagyok? Vagy nem is foglalkoznak velem?
Aztán feladtam az ilyenekkel. Az osztály felé haladva, arról beszélgettünk, hogy milyen óráink lesznek még, meg hogy délután ki hova megy. Olyan jól éreztem magam, mint még (talán) soha!
Bementem az osztályba a cuccokért, ő pedig megvárt az ajtóban.
Lefele menet észrevettem, hogy a kezén egy csomó karkötő van. Megakadt a szemem egy zöld Balaton Sound-oson.
- Ez honnan van? – kérdeztem.
- Balaton Sound-ról? – kérdezett vissza picit flegmán. Nekem ez is tetszett! :)
- Voltál? – érdeklődtem.
- Igen, a nyáron.
- És milyen volt.
- Klassz! Sok koncert volt és jó hangulat – mondta.
- Értem – jelentettem ki. Gondolkozni kezdtem. Vajon ivott? Vagy részeg volt?
Odaértünk a teremhez. A többiek már ott nyüzsögtek az ajtó előtt. Pár másodpercig szótlanul álltunk, aztán csengettek.
- Na mennem kell – mondta, én pedig ránéztem. Talán a tekintetem kicsit szomorú lehetett, mert folytatta. – Majd még beszélünk.      
 Jöhetett a dupla infó. Dög unalom volt. Bár a mi kis bandánk jól el volt, a többiek annyira nem élvezték. Az én néha messzire elkalandoztam. Legalábbis a gondolataim. Szóval nekem hamar elment az a 2 óra.
Mikor hazaértem, ledobtam a cuccomat a fogas alá, és besiettem a konyhába. Rájöttem hogy feleslegesen siettem. Anya üzenetet hagyott. Még el se olvastam, hogy mit írt, de már sejtettem, hogy el fog maradni a röpi. Nem jártam messze.
„Szia Liza!
Felhívott az edző, és nagy sajnálatára, az elkövetkezendő időben, nem tud nektek edzést tartani. Nem tudta megmondani, hogy a következő edzés mikor lesz, úgyhogy szerintem nem mostanában.
Mindenesetre érezd jól magad délután, és az ebéd a hűtőben. Húsleves, pároltzöldség és rántott hal.
Puszi: Anya”
Na jó. Akkor a délutáni elfoglaltságaim hétfőre és péntekre ( legalábbis a délután első részére vonatkoztatva) megszűntek.
Fél óra múlva rájöttem, hogy nem tudok mit kezdeni magammal.
Felmentem a szobámba és elővettem a gépemet. Felléptem facebookra. Senki sem volt fent. Viki küldött egy üzit, hogy ma sürgősségin feladta a levelet, de már sajna nem volt online. Pedig szívesen beszéltem volna vele.
Félretettem a laptopot és elővettem egy könyvet. Lenyűgöző teremtmények. A borítója fekete és szürke, a feliratnak pedig lilás színe van. A múlt héten vette nekem anya. Elég vastag egy könyv. 500 valahány oldal. Nekiálltam olvasni, de valahogy nem kötött le. A főszereplő egy lánnyal álmodik, de a lány arcát nem látja. Zuhannak. A lány keze sáros…. Ethan megragadja a felé nyúló kezet, de az kicsúszik a kezéből, és akkor felébred. A keze sáros, az ablak nyitva… Nem volt valami izgalmas….
Közben azért izgalmasabb lett és kicsit elmélyültem benne. Egyszer csak összerezzentem. Valami pittyent. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy a laptop csipogott. Félretettem a könyvet, és beleültem a székbe, és az íróasztalhoz húztam magam. Mikor világos lett a képernyő, lefagytam.
Ádám írt.:

Ádám üzenete:
Hát te meg mit csinálsz?
Ellógod az edzést?
Aliz üzenete:
Jaja….
am nem…
:(
Ádám üzenete:

Hát akkor?
Aliz üzenete:
Az edző felhívta anyát, hogy most jó ideig nem lesz edzés.:(
Most meg nem tudok mit kezdeni magammal
:’(
Ádám üzenete:
uhh…
az szar…
meddig nem lesz?
Aliz üzenete:
Nem tudom.
Ádám üzenete:
értem…
Aliz üzenete:
és te hh nem a haverokkal?
Ádám üzenete:
áh… nem volt kedvem…
Aliz üzenete:
inkább otthon punnyadsz?
:O
Ádám üzenete:
nem…
csak fáj a lábam…
meg am is jobban szeretek focizni mint kosarazni…
:DD
Aliz üzenete:
Sétálni akarok….

Mikor ezt leírtam, meg is bántam. Nem azért mondtam, ahogy szerintem ő gondolta. Nem írt… Néztem a perceket. 15:37….15:38….15:39….. És semmi. SEMMI! Úgy gondoltam feladom. Bezártam az ablakot, és visszaültem a könyvemhez. Nem volt erőm olvasni. Bámultam a lapot, de mintha nem is ott lettem volna. Azon gondolkoztam, hogy lehetek ekkora pancser. „Elcsesztem…”-gondoltam.
Egyszer csak megint csipogott. A gyomrom görcsberándult. Azt hittem le fog rázni, de erre nem gondoltam volna:

Ádám üzenete:
sétálni akarsz? :O
Aliz üzenete:
igen de….

Már nekiálltam írni, hogy nem azért írtam, hogy eljöjjön velem, mikor megint írt.

Ádám üzenete:
Akarsz kutyát sétáltatni?
Aliz üzenete:
mitcsinálni?
Ádám üzenete:
nem tudsz olvasni??
Aliz üzenete:
de tudok…
Ádám üzenete:
na akkor?
Aliz üzenete:
hát…
de…
Ádám üzenete:
akkor egy 10 perc és ott vagyok :P
Aliz üzenete:
Okéé

Lelépett…. Szóval akkor tényleg jön… Mennem kell… Áááá… El se hiszem! Csípjen meg valaki! Tuti, hogy álmodom! De nem akarok felébredni. Ne legyen reggel!! Fel kellene hívnom Rebit! De nincs már rá idő. Azt mondta, hogy 10 perc. Az  mindjárt letelik!!!!! Mennem kell…. Áááááááááááá.♥♥♥

Mai nap eddig: 10/10***** Ez aaaaz! Ennél jobb szerintem nem lehet.:)
Kiderült hogy Dominika hazudott… Ez is megért volna egy 10/10-et…. De most…kell az 5*… ez felűl múlhatatlan. Megyek kutyát sétáltatni! Ádámmal!! IMÁDOM ezt a napot!!Apropó... nem úgy volt, hogy fáj Ádám lába? :OO ^^ ♥♥

2012. május 12., szombat

XXIII.


Október 16. Vasárnap
Hú a hétvégém viszonylag klasszul telt. Szombaton délelőtt anyával megcsináltuk az ebédet. Töltött csirkemell, hasáb krumpli (olyan Takács módra: vegetával ízesítve) meg paradicsomsaláta. Ja meg persze leves. Daragombóc leves! Nyami. :)
Ebédre meg jött Rebi is. Anya megbeszélte az anyukájával, hogy nálunk alszik, így a szombat nagy részét már nálunk töltötte. Ebédre Rebi szülei is maradtak. Sokat beszélgettek anyáékkal, és anyuék ennek nagyon örültek. Ugye mondtam már, hogy általánosban egy barátnőm volt (Viki, aki a családjával együtt az Alföldre költözött), és ha ő átjött, a szülei nem nagyon beszélgettek anyuékkal. Csak elhozták hozzánk Vikit, elmondták anyának, hogy mire kell hazamennie, és már mentek is.
Apropó, Viki. Tegnap kaptam egy levelet. Persze Vikitől.
„ Szia Lizi,
nagyon nagyon meg szerettem itt lenni. Remélem otthon minden rendben. Képzeld, a suliban most nagyon sok barátom lett. Elég jó tanuló vagyok, még mindig, és anya azt mondta, hogy a karácsonyi szünetben majd elmehetek hozzád. (Persze csak ha anyukádék is megengedik.)
Amúgy, milyen a Bodó Gábor Gimi? Vannak helyes srácok? :O Na jó, csak vicceltem, de azért néha megdobhatnál egy e-mail-lel. Remélem azért, még mindig én vagyok a legjobb barátn
őd! :)
Ja, és vedd ki a levélb
ől a zacskót. Amit benne találsz, azt a sétálóutcán, és mikor megláttam a kirakatban, egyből te jutottál eszembe, úgyhogy megvettem.
Következ
ő kérdés! :) Milyen nélkülem a röpi? Hiányzom mi?
Na, hát akkor, várom majd a válaszod, amit remélem, minél el
őbb megkapok.
Üdvözlettel barátn
őd:
                                      Vikii.^^”

Délelőtt még voltam a postán is, mert elküldtem neki a választ is.

„ Szia Viki,
nagyon örülök, hogy írtál, és annak is, hogy jól érzed magad. Itt minden rendben, és nagyon jól ráéreztél arra, hogy vannak helyes fiúk. Majd fészen keress rá az ismer
őseim között Megyesi Ádámra. Aztán majd a következő leveledben véleményt kérek. Hm, ha már amúgy is keresgélsz, akkor keress rá Sánta Leventére, Farkas Rebekára, Hombolygó Ákosra, Hársfalvi Dávidra és Hársfalvi Mátyásra. Ők a legjobb barátaim. Fú, meg akkor már keress rá Simon Dominikára és Mészáros Evelinre is. Majd mindenkiről írd ám le a véleményed. A gimi nagyon jó. Van egy csomó fura tanár. Meg van egy ilyen tánccsoport. Nagyon szeretek ide járni. Nem úgy, mint általánosba. Röpin egy csomó új emberke van, és hát, nem olyan jó most az edzések. Alapok alapok hátán. UNALMAS!
Nálatok milyenek a tanárok? Na és a barátaid? Meg valami kiszemelt féleség? :) Ahogy téged ismerlek, tuti hogy van.
És igen, a legeslegjobb barátn
őm még mindig te vagy. Bár, Levi a legjobb barátom, meg Rebi.
Megkérdeztem anyát, hogy jöhetsz-e, és azt mondta, hogy te bármikor jöhetsz. :)
Majd bemutatom a barátaimat, de remélem, majd én is mehetek hozzátok. Még sohasem voltam az Alföldön.
Várom a válaszod!
                                               Lizi
Ui.: Az itteni barátaim Liz-nek hívnak. :)”

Na de térjünk vissza a hétvégéhez.
Miután Rebi szülei elmentek, kimentünk a kertbe. A kertünkben elég dús pázsit van, és a kinti bútorok sok mindenben hasonlítanak a bentiekre. A kert elején van egy teraszos rész, aminek az egyik fele fölött van tető.  Itt vannak igazából, az anya által választott kinti bútorok. Ugyan olyan fa keretes fotelek vannak, mint bent. Maga az alakja azonban más. A fa keret, a fejünk fölé emelkedik. Ilyenből van 5db. Elég jók, mert mikor süt a nap, akkor nem kapunk napszúrást. Ha esik az eső, akkor a fedett rész alá tesszük a bútorokat, és így nem lesz semmi bajuk.
A teraszos rét után egy lépcső vezet le. Anyának van egy sziklakertje. Itt szokott ügyködni szabadidejében.
Aztán a kert hátuljában van egy fás rész. Ide rakattam magamnak függőágyakat, és nyáron, ha meleg van, akkor ott szoktam ücsörögni.
Mi most a teraszos résznél voltunk. Ott ültünk a fotelokban, és beszélgettünk. Egyszer csak apa felállt, bement, és pár perc múlva kockás rövidnadrágban és drapp színű felsőben, metszőollóval a kezében jött vissza.
- Nem akartok segíteni lányok? – kérdezte.
- De hát apa, október van! – jelentettem ki. Minek metszi meg azt a 3 bokrot, mikor még csak október van?
- Az lehet, de szúrja a szemem, az a jó pár elálló ág. Meg, ha ilyen marad az idő, akkor nem mindegy?
Rebire néztem, aki bólogatott.
- Jó. Segítünk.
Így a délutánt a sziklakertben töltöttük. A bokrokat gömb alakúra kellett volna nyírni, de szerintem inkább oválisra sikerültek. Sokat hülyéskedtünk, anya meg csak ott ült, és nevetett rajtunk. Mi meg magunkon úgyhogy…
Este simseztünk, meg sokat beszélgettünk. Talán hajnali egykor aludtunk el.
Másnap dél környékén keltünk fel. Megebédeltünk, aztán kicsit tanultunk. Nem olyan sokat. A délután nagy részét a kertben az udvaron töltöttük. Megmutattam neki „az én részem” és meséltem neki, hogy majd szeretnék egy kutyust. Van egy ekkora udvarunk, de nem tarthatok kutyát. Anya szerint szétszedné a sziklakertet.
- De hát, ide építetek egy kerítést, és máris meg van oldva a probléma – mondta Rebi.
- Majd megmondom anyának. Csak most nem merem szóbahozni a kutyát, mert tavaly annyit nyafogtam miatta, hogy anyu teljesen kiakadt.
- El tudom képzelni, ahogy minden alkalommal, mikor kijössz a szobádból, megszólalsz, hogy „Anya, nekem kell egy kutya!” .
És tényleg el tudta képzelni, mert nevetni kezdett.
- Jó igen, elég vicces volt – mondtam mikor kezdett elegem lenni a nevetésből.
- Hát az lehetett.
- De tényleg szeretnék egy kutyát. Husky-t vagy malamutot. Azok olyan szépek – mondtam elgondolkodva.
- Nekem golden retriever kéne – mosolygott Rebi.
- Nekem nem. Az most egy csomó embernek van.
- Az lehet, de nagyon szép a szőre. Meg maga az egész kutya szép.
Estefelé mentünk be. Megvacsoráztunk, és felmentünk a szobába összepakolni. 9 körül jöttek Rebiért, aztán meg igazából semmi sem történt. Fürödtem, felmentem facebook-ra, tanultam még egy kicsit, aztán lementem anyáékhoz.
- Nézünk valami filmet? – kérdeztem anyut.
- Mit szeretnél nézni? – kérdezte apa.
- Igazából nem tudom – mondtam.
- Mi lenne, ha keresnénk valami vígjátékot? – kérdezte anya.
- Nekem jó – mosolyodtam el.
- Kidobós? – nézett rám apa, mire kitört belőlem a nevetés.
- Most mi az? – fürkészte apa az arcomat.
- Azt ne nézzünk – nevettem tovább.
- Mert?
- Mert amikor itt voltak a barátaim, akkor is azt néztük.
- Akkor mentalista vagyok – nevetett apa.
- Akkor találd ki, mit akarok nézni – nevettem.
- Horrorra akadva? – szólt közbe anya.
- Az jó – jelentettem ki.
- Nóri, én is azt akartam mondani.
- Na, akkor ki is a mentalista? – nevetett fel anya.
 Megkerestem a DVD-t és már kezdődött is a filmezés.
Mai nap: 10/7… Dominikáék miatt amúgy is rossz a kedvem, de most hogy itt volt a Rebi, már nem annyira rossz. Megbeszéltük a dolgot.
Anyáékkal a DVD-zés meg fantasztikus volt. :)

2012. május 6., vasárnap

XXII.


Október 14. Péntek
Na már tudom miért volt olyan eseménytelen a tegnapom! Igazából még csak gondolni se mertem semmit azzal kapcsolatban, hogy amíg nekem táncom van, Ádám Dominikával moziba fog menni.
Dominika tegnap igazából úgy viselkedett, ahogy szokott. Nagyképűen, bunkón stb.
Ma, ma viszont egyszerűen felháborító volt. Ahogy reggel beléptem az osztályba, egyből a gúnyos mosolya fogadott. A haja copfba volt kötve, fel, a feje tetejére. Magas sarkúban, cicanaciban és egy pink toppban, magabiztosan ücsörgött a helyén. Ahogy ránéztem, hírtelen minden életkedvem elment. Mégis mosolyt erőltettem az arcomra.
Ma nem maradtam kint a többiekkel, de ezt meg is bántam. Egy kínszenvedés volt az az idő, mialatt a többiek még nem voltak bent. Kinéztem az ablakon. Az idő borús volt, de olyan kellemes volt az idő. Gondolkoztam. Elbambultam.
- Hé, Liza, beengedsz?
Hirtelen feleszméltem, és rámosolyogtam Rebire.
- Persze.
Felálltam, kilétem a padból és szembekerültem Dominika gúnyos mosolyával. Lesokkolódtam.
- Már leülhetsz – zökkentett ki Rebi a sokkból.
Leültem, és lehajtottam a fejem a padra.
- Valami baj van? – kérdezte Rebi.
- Ja, nem. Nincs semmi – mondtam ki erőtlenül.
- Na, ezt ne nekem akard bemesélni! - mondta szomorkás mosollyal.
- De tényleg semmi… - elharaptam a mondat végét és ránéztem.
- Csak? – fürkészte a tekintetem.
- Csak elegem van! – csattantam fel.
- Dominika?
- Naná, ki más is lehetne.
- Nyugodj meg – kezdte, de nem tudta befejezni, mert Leviék odajöttek.
- Nem akarunk indulni? – kérdezte Levi.
- De nem ártana – mondtam.
Így elindultunk az öltözőbe. Dominikáék pedig utánunk. Az öltözőben ledobtam a cuccom, és arra játszottam, hogy minél gyorsabban felöltözzek, és bemenjek a terembe. Már a nadrágomat cseréltem le, mikor Dominika szónoklatba kezdett.
- Hát Evelin, a tegnap fantasztikus volt. Bárcsak te is ott lettél volna! – jelentette ki elégedett mosollyal az arcán.
- De hát én… - kezdte a lány, de Dominika közbevágott.
- Képzeld, ott ültünk a lelátón, és a film is annyira jó volt. A Bosszúállókat néztük. Na, jó, az lehetett volna jobb is, de lényeg, hogy Ádámmal voltam.
Szerintem lesápadtam, ő pedig egyre jobban mosolygott. Végre kész lettem és kiviharzottam az öltözőből át a terembe. Dominikáék is kijöttek. Hurrá!
Becsengettek. Eltelt 5 perc, 10 perc, 15 perc. Csak ültem és bámultam magam elé, a tanár meg sehol. Aztán kinyílott az ajtó, és végre megjött Szathmáry.
- Bocsánat a késésért lányok, csak értekezletre kellett mennem.
Hirtelen rám nézett, és fürkészni kezdte a tekintetem.
- Aliz, beteg vagy?
- Nem tanárnő, semmi bajom – mondtam.
- Csak olyan sápadtnak látszol. Nyugodtan ülj ki, ha valami baj van – mondta együtt érző mosollyal.
- Köszönöm tanárnő, de nem ülök ki.
- Rendben van. Akkor bemelegítésként 8 teremkör!
Hát így telt a dupla tesi. Egyszer majdnem kiültem, mikor Dominika nyújtás közben elkezdett magyarázni, de úgy döntöttem, nem adom meg neki ezt az örömöt. Mikor már az öltözőben voltunk, akkor is magyarázott valami, de akkor azt hiszem csak a tanárt szidta.
Az öltözőből az osztályba mentünk, és készültünk matekra.
- A házitok megvan? – fordultam hátra az ikrekhez.
- Nekem meg van! – mondta büszkén Dávid.
- Nekem meg nincs! – mondta szintén büszkén Matyi.
- Mi? – kérdeztem. – Előző órán megmondta, hogy valamelyikőtök füzetét beszedi.
- Ide nézz! – mutatta felém Matyi az ő füzetét, aztán Dávidét. Semelyiken sem volt név. Írni viszont ugyan úgy írnak. Ezek szerint már megint kitalálták, hogy lehetnek előnyben a tanárral szemben. Az egyikőjük bemagolja a szabályokat, amíg a másik leckét ír. Ha estelek Matyi füzetét kérik, és Dávid írta a házit, akkor Dávid viszi ki a füzetet. Ha meg Dávid felel, de Matyi tanult, akkor Matyi megy ki felelni.
- Okos! – ismertem el.
- Tudjuk – mondták egyszerre és pacsiztak egyet.
Akaratlanul is elmosolyodtam, és Levire néztem.
- Neked kész a házi?
- Ja, tegnap megcsináltam – mosolygott.
- Nagyon unatkozhattál – mosolyogtam tovább.
- Hát, ja, eléggé – vonta meg a vállát.
- Ákosnak megvan? – kérdeztem mikor láttam, hogy Ákos a padra hajtotta a fejét.
- Lemásolta – röhögött Levi.
- Hát jó. Délután mit csináltok? – kérdeztem mindenkitől, aki a környezetemben volt.
- Semmit – mondta Rebi.
- Szétunom magam – mondta Levi.
- Mi is – mondták az ikrek.
- Akkor csináljunk már valamit! – mondtam.
- Én benne vagyok – mondta Levi.
- Csak, nekem röpi és tánc is lesz.
- Elmehetünk eléd táncra – Jött az ötlet Rebinek.
- Oké, elvileg olyan fél 6 körül végzek.
Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy azt se vettük észre, hogy becsengettek. Akkor eszméltünk fel, mikor a tanár becsapta maga mögött az ajtót.
Ahogy sejtettük, matekon az ikrek voltak a középpontban. Dávid háziját kérték, Matyi pedig felelt.
Matek után magyar volt, hol annyira kiakasztották a többiek a tanárt, hogy lett egy lyukas óránk. Németen nagyon unatkoztam, egész órán feleltünk, persze rám nem került rám a sor, nem úgy, mint angolon. Ott bezzeg feleltem, és hármast kaptam.
Aztán meg rohantam haza, meg edzésre. Röpin semmi extra nem volt, mert sok az új, és ezért az alapoktól haladunk. Aztán mikor indultam volna táncra, észbe kaptam. Nem is volt ma tánc. Virág nincs itthon. Fantasztikus. SMS-t küldtem a többieknek, hogy mégse lesz tánc, és hogy jöjjenek hozzánk. Rohantam haza. Felhívtam anyát, hogy átjönnek a barátaim, és felfutottam zuhanyozni. Rekordot teljesítettem. Röpeke 10 perc alatt végeztem.
Elsőként Rebi ért ide. Nekiálltunk simsezni fent a szobában, és nem hagytuk, hogy Simon Dominika sim bármit is elérjen, amit szeretne. Gonosz vagyok, tudom, de nem érdekel.
Aztán megjöttek az ikrek, majd kicsivel később Levi és Ákos is betoppant. Beköltöztünk a nappaliba.
- Hé, nézzünk valami filmet! – javasolta Ákos.
- Hoztatok, vagy a mi filmjeink közül válogassunk? – kérdeztem.
- Én nem hoztam – jelentette ki mindenki, majdnem egyszerre.
- Hát jó, akkor gyertek, keressünk valamit!
Odavánszorogtunk a tévéhez, mert a mellette lévő polcon sorakoztak a DVD-k. Fél órán keresztül veszekedtünk azon, hogy mit nézzünk, de aztán megegyeztünk a Kidobós című vígjátékban. Csináltunk pattogatott kukoricát, meg hoztunk be chipset, és kezdődhetett a film. Annyit, de annyit röhögtünk, hogy csak, na. Mikor vége lett a filmnek, még felidéztünk belőle néhány poént, amin nevettünk még egy darabig, aztán kimentünk a konyhába.
- Kértek fagyit? – kérdeztem, de aztán rájöttem, hogy hülye kérdés volt, és még a válaszok előtt kivettem a fagyasztóból a két doboz jégkrémet.
- Milyenek? – kérdezte Rebi.
- Eper, meg csoki – mondtam.
- Ú, én mind a kettőből kérek! – mosolygott Rebi.
Na, itt mindenki kezdte a rendelést. Végül mindenki evett mind a kettőből, csak más arányokkal. Közben anya is megjött, majd nem sokkal később apa is. Örömmel nyugtázták, hogy nem szedtük szét a házat.
Késő este volt már mikor elmentek. Anyáékkal beszélgettünk egy picit, aztán felmentem a szobába.
Mai nap: 10/3… Dominika az agyamra megy, ma egész nap az orrom alá dörgölte, hogy moziban volt ÁDÁMMAL! Örülök, hogy ő jól érzi magát, de én meg nem. Ha nem jönnek át a többiek, akkor egész nap ezen járt volna a fejem.:(

2012. április 29., vasárnap

XXI.

Október 13. Csütörtök
Végre! Ma végre sütött a nap! Ahogy reggel kinéztem az ablakon, a kedvem is jó lett. Mikor fent végeztem mindennel, lementem a konyhába, ahol apa ügyködött valamin.
- Szia, Apu! Mit csinálsz? – kérdeztem mosolyogva.
- Jó reggelt! – mosolygott rám. – Rántottát! Neked is csináltam.
- Van benne hagyma? – kérdeztem.
- Van. Teszel ki tányért?
- Aha.
Kipakoltam a tányérokat és leültem. Apa öltönyben, és anya farmer anyagú kötényben „főzőcskézett”. Fura. A konyhánk 3 fala vajszínű, a 4. pedig barna. A konyhaszekrényünk fából van, van egy beépített mosogatógépünk is. Az étkezőasztalunk esőcsepp alakú és szükséges esetben 10-en is elférünk körülötte. A tányér alátétek kör alakúak, van 5 db vajszínű és 5 db barna. A barna színű falon van 3 ugyan ilyen, esőcsepp alakú tükör is.
Apa kirakta az asztalra a serpenyőben lévő rántottát. Gyorsan raktam belőle magamnak. Mikor végeztem elmentem a lenti fürdőbe, mert fogat kellett mosnom. Ugye a házban van a felső és az alsó szint. Nem sok különbség van a kettő között. Az alsó szint a bejárati ajtótól kezdődik. Ahogy belépünk, egy szűkfolyosón találjuk magunkat. A baloldalon van a fogas és egy komód. A jobb oldali falon pedig a nappalit megnyitó boltívig egy egész alakos tükör. A boltívvel szemben, a boltív feléig könyöklő van, majd utána nincs ajtó, hanem egyből a konyha nyílik. A bejárati ajtóval szemben van a lépcső, ami felvisz az emeletre, ami teljes mértékig az enyém. A lépcső mellett van talán egy 1m-es folyosó, ami egy tág helyre vezet. ott van 5 ajtó. Az egyik anyáék hálószobájának ajtaja, ami mellette van anyuék gardrób szobája, az mellett a fürdőszobájuk, aztán apa dolgozószobája, az mellett pedig anya dolgozószobája. A szűk folyosóval együtt az a tág hely, mind citromsárga. De nem az a nagyon vakító sárga, hanem egy elég szolid sárga. Nekem tetszik. :)
A lenti fürdő majdnem ugyan olyan, mint az enyém ott fent. Vajszínű és vörös csempe, sarokkád, hosszú fürdőszoba szekrény, 2 csappal, 2 tükörrel és a kettő között szekrény résszel, aminek 2 része van. Az egyikben anya parfümjei, körömlakkjai, sminkcuccai vannak, a másikban pedig apa hajzseléje, borotva habja, kölnije és egyéb ilyen cuccai.  Az alsó fiókokban vannak a fésűk, a tartalék fogkefék és fogkrémek, a hajszárító, hajvasaló. Anya hajgumijai az ő csapjának a szélén vannak. A használatos fogkefék és a fogkrém a két csapot összekötő részen vannak. Apa fogkeféje zöld, anyáé lila az enyém meg kék és rózsaszín.
Egyszer csak megszólalt a csengő. Apa ajtót nyitott és beengedte a vendégeket. Tudtam, hogy kik azok. Rebi és Levi.  Tegnap mondták, hogy eljönnek reggel. Természetesen apu beterelte őket a nappaliba.
A nappalink ugyan olyan színű, mint a folyosó, de a falon hungarocell csíkok vannak, amik barnára vannak festve. De nem sok van belőlük. Igazából 3masával vannak feltéve a falra, és minden fal közepénél van egy ilyen hármas. A nappaliban parketta van. A szoba egyik végében van egy sötétbarna kanapé, aminek csak a kerete barna, a matrac és a párnák fehérek. Ugyan ilyen fotelekkel, és a kerethez illő asztallal. Az egyik rövid falon végig egy polcsor van, amiben benne van a tv, ami a méretét illetően majdnem akkora, mint egy plazma tv.
Hát itt álltak a barátaim, amikor megláttam őket. Rebinek adtam 3 puszit, Levinek meg a nyakába ugrottam. Aztán elindultunk.
Sulival szemben lévő buszmegállóban természetesen ott állt a „banda”. Az ikrek (Matyi és Dávid), Ákos, Olivér, Dani és Zoli. Odamentünk. Beszélgettünk egy darabig, aztán bementünk. Rebiék megálltak a büfében én pedig felmentem.
Angol, magyar, matek, kémia és biosz. Ebből a biosz az annyira unalmas volt, hogy majdnem bealudtam. Kémián kísérleteztünk, matekon feleltünk a táblánál, magyaron filmet néztünk ( 300-t), Angolon meg tovább mentünk az anyaggal, de az nem volt unalmas.
Suli után (szokásomhoz híven) siettem haza, otthon kapkodtam, és rohantam vissza a suliba táncra.
táncon a This Girl-t táncoltuk. Elvileg ezt fogjuk táncolni meccseken. Tánc végén beszéltünk Tamarával, mert a hátul álló lányoknak annyira nem kedvezett a felállás (szerintük).
Amikor kiléptem a suliból megcsapott az őszi illat. Az égen voltak felhők, és már lassan sötétedett. Sétáltam haza, és megláttam egy srácot. Magas volt és szőke. Hirtelen azt hittem, hogy Ádám az.
Aztán megfordult, és nem ő volt.
Egész hazavezető úton gondolkoztam. „Dominika vajon járni akar Ádámmal? Eléggé úgy tűnik.”- ilyen gondolatok jártak a fejemben.
Amikor hazaértem anya és apa is otthon volt. Felmentem a lépcsőn. A fenti folyosó falai is olyan folyosókon is vannak hungarocell csíkok. Csak itt pirosak. Az emeleten úgy csináltam meg, hogy egy-egy ilyen piros csíkra képeket raktam fel. Görögország, Olaszország (Verona, Velence), Izrael, Spanyol ország és egyéb helyek, ahol már jártam. Ezeket a képeket úgy raktam fel, hogy vékony köteleket összeerősítettem (2 függőleges a 2 szélén, és hozzákötöttem hármat vízszintesen), és ezekhez csipeszeket varrtam. Ezekkel a csipeszekkel fogattam meg a képeket. A folyosóról 3 ajtó nyílik. Az egyik a szobámé, a mellette lévő a fürdőmé, és a szobám ajtajával szemben pedig a gardrób szobám.
Beléptem a szobámba. Az ajtó pont a rövid fal mellett van. A fal mentén vannak a könyves polcaim. Meg a sarokban egy fotel. A hosszú falon van az íróasztalom. Az asztal mellett van egy kuka. Az asztallal szemben van az ágyam, amin tornyosulnak a plüsseim. A falam egyébként narancssárga. Leültem az asztalhoz és elővettem a gépem. Nekiálltam Wildlife Parkozni. Ezzel elment az idő. Elmentem fürdeni.
Mint már írtam a fürdőm olyan, mint a lenti. Nálam is van fürdőszobaszekrény és nálam is 2 csap van. Sarok kádam is van, de az kicsit kisebb, mint a lentiben, de nekem bőven megfelel. A csempe is ugyan olyan.
Gyorsan végeztem. Lementem anyáékhoz vacsizni. Beszélgettünk egy kicsit, aztán felmentem.
Mai nap: 10/7 : Nem volt valami nagy cucc, unatkoztam órán, táncon semmi extra.:)

2012. április 16., hétfő

XX,


Október 12. Szerda
Az eső ma is esett. De ma vittem esernyőt. Mindenesetre a reggelem nem volt valami gyors. Mintha az egész lassított felvétel lett volna. Pedig én mindent olyan gyorsnak éreztem.  Ehhez képest, megnéztem az órát hét órakor. Elmentem fogat mosni, felöltözni és megint megnéztem az órát. 7:10. „Hát ezt nem hiszem el!”- gondoltam magamban.
7:30-kor csengettek. Mielőtt még anya (ma ő volt otthon) kiabálhatott volna, én már a cipőmet húztam. A fél lábamon volt csak cipő, mikor ajtót nyitottam.
- Szia! – köszöntem Rebinek, aki az ajtóban ácsorgott. Szőkésbarna haja nem fénylett, mert borús volt. Össze volt fogva, egy szürke hajgumival, frufruja le volt vasalva. Kék egyenes szárú farmert, szürke, bő fazonú pólóval vett fel.
- Szia! –köszöntem vissza – Gyere be.
- Oké – mondta mosolyogva és elindult befelé.
Egyből bement a konyhába.
- Csókolom – köszönt anyunak mosolyogva.
- Szia Rebi – mondta anya – Csomagoljak neked is szendvicset?
- Nem kell köszönöm – mosolygott.
- Anya, elviszel minket? – kérdeztem.
- 2 perc és indulhatunk.
2 perc… Na, hát az volt vagy 5. Mikor beszálltunk a kocsiba, anya megszólalt.
- Kinek öltöztetek ki lányok?
Na, ezt nem értettem. Nem is voltunk kiöltözve. Csőfarmerben voltam, amihez felvettem egy barna tunikát, aminek a derekán volt egy kötő ugyan abból az anyagból. Rebivel csak egymásra néztünk, és mintha mi sem történt volna, beszélgettünk tovább.
Tudtam, hogy valamit Alexről akar valamit mesélni. De SZABÁLY, hogy anyák és apák előtt ilyen dolgokat nem vitatunk meg. Mikor kiszálltunk, a kocsiból, a többiek kint voltak a buszmegállóban. Mi csak köszöntünk nekik, és már mentünk is be a suliba. Felbaktattunk a másodikra, bebattyogtunk az osztályba, ledobtuk a cuccunk, és mivel Rebi (szokásához híven) nem hozott kaját, lesétáltunk a büfébe.
- Képzeld, megint beszéltem Alexszel – jelentette ki mosolyogva.
- Na, de jó! És?
- Hát, semmi különös. Filmek, zenék. Meg ilyesmik.
- Ti legalább beszéltek – mondtam kissé szomorkásan.
- Na, mi történt? – kerekedett el a szeme.
- Ja, semmi. És pont ez a baj.
- De írj rá!
- De pont ez az! Mindig én írok rá. Ő soha sem keres, sohasem ír.
- Hát próbálkozz.
- De nem akarok futni utána.
Hírtelen megláttam Evelint a folyosón. Citromsárga pólóban, fekete farmerben és Converse cipőben járta a folyosót. Még talán soha sem köszönt. Ja, de. Amikor Dominika nem volt suliban. Rebi megbökte az oldalam, mire feleszméltem. Gyorsan utána kiáltottam egy „Szia!”-t, hogy ne gondolja azt, hogy bunkó vagyok. De ez tényleg meglepett.
Az osztályba érve, már ott voltak a fiúk is. Az ikrek ma totálisan ugyan úgy öltöztek fel. Azaz, valamire készültek. Mind a ketten szürke (apró) kockás ing, fekete egyenes fazonú nadrág. Már ismerem őket annyira, hogy meg tudom őket különböztetni, de mások szerintem még nem.
Ákosnak szokásához híven melegítős napja volt. Kék- fehér LEGEA melegítő. Levin szürke, kapucnis pulcsi (aminek a csuklyáján is végig megy a zipzár), és fekete egyenes fazonú farmer volt. A haját összekócolta a kinti szél. Vagy ő? Mindegy. Szőke és kócos. :)
Dominika sehol!
Míg be nem csengettek, addig ott hülyültünk. Az Dávid, Matyi és Ákos az ikrek padján, Rebi, Levi és én pedig a mi padunkon ültünk.
Becsengetés után pár perccel Jurácsik Győző becsapta maga után az ajtót. Pár perccel a tanár után, (szókatlanul rendezetlen hajjal) Dominika is megérkezett.
Jurácsik ránézett, és kihúzta a hiányzók közül.
- Na, mi az Nika? Elkéstél? Micsoda hanyagság ez a részedről! – mondta Ákos és Levivel pacsizott.
- Mit mondtál? – kerekedett el Dominika szeme, és a feje egyre vörösebb lett.
- Hát, tudod. DomiNIKA! De hallod, legközelebb nézz tükörbe, olyan a fejed, mint egy madárfészek. Már majdnem megijedtem tőled! – mondta röhögve Ákos.
Dominika feje egyre vörösebb lett. A hátam mögül hallottam, ahogy az ikrek egyre hangosabban röhögnek, és már én se bírtam tovább. Mindenki röhögött. Erre persze Dominika is felfigyelt és káromkodott egy nagyot.
- Dominika, nyugodj meg – mondta a tanár. –Szépen tedd le a táskád, és ha már ilyen szépen beszélsz az órámon, akkor gyere szépen a táblához!
Dominika lesápadt.
- De hát – kezdte a mondatot, de a tanár közbeszólt.
- Nincs de hát. Eredetileg nem téged akartalak feleltetni. De mivel megtiszteltél a kifejezetten szép beszédeddel, a feleleteddel is megtisztelhetsz!
Dominika feje már nem sápadt, hanem vörös volt. Idegesen vánszorgott a táblához, és a feleletére kapott egy hármast.
Fizika után töri jött. Ez unalmas volt. Óra elején Dominika ott állt a tanári asztalnál, és a tanárnak magyarázott, aki erre a fejét csóválta. Szerintem azt akarta elintézni, hogy Ákost feleltessék. De nem jött be, az óra pedig unalmasan telt.
Jött egy még unalmasabb magyar Torma Eszterrel és az Odüsszeia-val.
Magyar után egy német. Nagyné Eszterrel. Na bumm. Kiosztották a már tök régen megírt dogáinkat a családról. Ötös lett.
Nagyszünetben Rebivel sétáltunk. Végig kellett mennünk az összes folyosón. Természetesen Alexet kerestük. Szóval csak „sétáltunk”. Semmi hátsószándék! :)
Mikor a lenti folyosón sétálgattunk, Rebi megtorpant.
- Hol van? – kérdeztem.
- Ott, a tesiterem felé.
- Ja, már látom. De, várj! Erre jön.
- Tudom – mondta, és kezdett pánikba esni.
- Nézd, ott egy pad. Üljünk le – megfogtam a kezét, és odarántottam.
Alex egyre közelebb ért, Rebi pedig egyre kevesebbszer mert felnézni.
- Sziasztok – állt meg előttünk Alex.
- Szia – köszöntem mosolyogva.
- Ő, szia – mondta Rebi, de fel sem nézett.
- Leviék? – kérdezte Alex.
- A teremben – mondtam, mikor láttam, hogy Rebi nem nagyon fog megszólalni.
- Ja, kösz. Sziasztok – köszönt el Alex.
Mikor a lépcsőhöz ért, Rebi felnézett. Mosolygott. Elnéztem jobbra, a tesiterem felé. Én meg Ádámot láttam meg. Fantasztikus! Mikor meglátott intett és elindult felénk.
- Hali! – köszönt, mikor odaért hozzánk.
- Szia – köszöntem.
- Szia – köszönt Rebi is.
- Mi újság? – kérdezte hozzám fordulva.
- Semmi különös. Ofőd megszívatta Dominikát – mosolyogtam.
- Ja, tudom.
Itt elakadt a lélegzetem. Tudja! Ő tudja! Ezt nem hiszem el. Az a csaj! Hirtelen elkaptam a tekintetem. Nem akartam ránézni. Látni se akartam! Olyan mérges voltam.
- Amúgy – folytatta Ádám – nem láttátok Alexet?
- De igen, most ment fel Leviékhez – válaszolt neki Rebi.
- Kösz. És ők hol vannak?
- Terem – nyögtem ki.
- Oké. Ti nem?
- Mi? –nézett rá Rebi.
- Igen, ti – mondta mosolyogva.
- Mármint, hogy megyünk-e? – kérdezte Rebi.
Ádám bólintott.
- Mennünk kéne – mondta Rebi, felállt és engem is felrántott.
Így elindultunk. Hárman. Az osztályba is együtt mentünk be. Mindenki ott volt. Alex is. Ahogy beléptünk, éreztem, hogy Dominika meg tudna ölni. Hát én is így voltam vele. Mi az, hogy Ádámon lóg?
Csengetéskor Ádámék kimentek. Vagyis mentek volna, de Dominika akcióba lépett. Megragadta Ádám pulcsiját a csuklója felett, mire Ádám megállt.
- Holnap akkor elmegyünk moziba? – kérdezte Dominika. Én meg megsemmisültem. Hova? Mikor? Kivel akar moziba menni? Rebi rám nézett. A szememből valamiféle kétségbeesést olvashatott ki. Mert azt tátogta, hogy nyugi.
- Hát, ok – mondta Ádám.
A fejemet a padra hajtottam. Ezt nem hiszem el. Még mindig nem. Angolon nem is tudtam figyelni. Azon voltam, hogy el ne sírjam magam. Angol után az ének is így telt.
Otthon dühöngtem, röpin úgyszintén. Szathmáry meg is jegyezte, hogy máskor nem szoktam ilyen durván játszani. De nem voltam szabálytalan. Csak a szokottnál is erősebbet ütöttem. Kosárérintésnél még nem, de aztán alkar érintésnél és szervánál nagyon belejöttem.
Otthon is tomboltam. Lefürödtem, és leültem. Maxon szólt a zene, és sírni próbáltam.
- Liza! – kiabált anya. Nem nagyon figyeltem rá. Aztán még hangosabban kiabált.
- Tessék?
- Először is, nem szeretnéd lehalkítani a zenét? – kérdezte.
- Hát, nem nagyon –mondtam.
- Másodszor, itt van Rebi.
- Most?
- Igen most.
- Megyek!
És rohantam le a lépcsőn. Majdnem orra estem, de nem nagyon érdekelt.
- Szia! Hát te? – kérdeztem.
- Szia! Hát, csak láttam, hogy hogyan jöttél el a suliból. És gondoltam beugrok.
- De jó, de nem kellett volna.
- Dehogy nem, és nézd mit hoztam – mondta, és kinyitotta a kis táskáját.
- Sims?
- Az ám – mosolygott.
- Anya, felmentünk a szobába – mondtam.
- Várjatok! – szólt anya. – Rebi maradsz vacsorára?
- Még nem tudom – mondta mosolyogva.
- Rendben, akkor felhívom anyukádat, hogy majd vacsi után haza viszlek.
- Köszönöm szépen – mondta Rebi és elindultunk fel.
A szobában bekapcsoltuk a gépem, és elindítottuk a játékot. Legközelebb akkor figyeltünk fel, amikor anya kiabált, hogy kész a vacsi. Tejbedara.
Vacsi közben nem nagyon beszélgettünk. Csak anya kérdéseire válaszolgattunk.
Mikor befejeztük, anya hazavitte Rebit, én meg nekiálltam a mosogatásnak.
Mai nap 10/2: Egyedül azért lett 2 pont, mert Rebi átjött. Képeket nézegettünk, kipingáltuk NIKA képét, beszélgettünk, csináltunk egy Simon Dominika simet, akit kínozni fogok! Na, jó, nem. De tuti hogy nem leszek vele túl kedves!
De ezt akkor sem hiszem el! Moziba? Ők? Ketten? Ádám? Dominika? Nem lehet igaz! Na, megint kéne az a TÖRÖL! De még mindig nem működik. :(