2012. április 16., hétfő

XX,


Október 12. Szerda
Az eső ma is esett. De ma vittem esernyőt. Mindenesetre a reggelem nem volt valami gyors. Mintha az egész lassított felvétel lett volna. Pedig én mindent olyan gyorsnak éreztem.  Ehhez képest, megnéztem az órát hét órakor. Elmentem fogat mosni, felöltözni és megint megnéztem az órát. 7:10. „Hát ezt nem hiszem el!”- gondoltam magamban.
7:30-kor csengettek. Mielőtt még anya (ma ő volt otthon) kiabálhatott volna, én már a cipőmet húztam. A fél lábamon volt csak cipő, mikor ajtót nyitottam.
- Szia! – köszöntem Rebinek, aki az ajtóban ácsorgott. Szőkésbarna haja nem fénylett, mert borús volt. Össze volt fogva, egy szürke hajgumival, frufruja le volt vasalva. Kék egyenes szárú farmert, szürke, bő fazonú pólóval vett fel.
- Szia! –köszöntem vissza – Gyere be.
- Oké – mondta mosolyogva és elindult befelé.
Egyből bement a konyhába.
- Csókolom – köszönt anyunak mosolyogva.
- Szia Rebi – mondta anya – Csomagoljak neked is szendvicset?
- Nem kell köszönöm – mosolygott.
- Anya, elviszel minket? – kérdeztem.
- 2 perc és indulhatunk.
2 perc… Na, hát az volt vagy 5. Mikor beszálltunk a kocsiba, anya megszólalt.
- Kinek öltöztetek ki lányok?
Na, ezt nem értettem. Nem is voltunk kiöltözve. Csőfarmerben voltam, amihez felvettem egy barna tunikát, aminek a derekán volt egy kötő ugyan abból az anyagból. Rebivel csak egymásra néztünk, és mintha mi sem történt volna, beszélgettünk tovább.
Tudtam, hogy valamit Alexről akar valamit mesélni. De SZABÁLY, hogy anyák és apák előtt ilyen dolgokat nem vitatunk meg. Mikor kiszálltunk, a kocsiból, a többiek kint voltak a buszmegállóban. Mi csak köszöntünk nekik, és már mentünk is be a suliba. Felbaktattunk a másodikra, bebattyogtunk az osztályba, ledobtuk a cuccunk, és mivel Rebi (szokásához híven) nem hozott kaját, lesétáltunk a büfébe.
- Képzeld, megint beszéltem Alexszel – jelentette ki mosolyogva.
- Na, de jó! És?
- Hát, semmi különös. Filmek, zenék. Meg ilyesmik.
- Ti legalább beszéltek – mondtam kissé szomorkásan.
- Na, mi történt? – kerekedett el a szeme.
- Ja, semmi. És pont ez a baj.
- De írj rá!
- De pont ez az! Mindig én írok rá. Ő soha sem keres, sohasem ír.
- Hát próbálkozz.
- De nem akarok futni utána.
Hírtelen megláttam Evelint a folyosón. Citromsárga pólóban, fekete farmerben és Converse cipőben járta a folyosót. Még talán soha sem köszönt. Ja, de. Amikor Dominika nem volt suliban. Rebi megbökte az oldalam, mire feleszméltem. Gyorsan utána kiáltottam egy „Szia!”-t, hogy ne gondolja azt, hogy bunkó vagyok. De ez tényleg meglepett.
Az osztályba érve, már ott voltak a fiúk is. Az ikrek ma totálisan ugyan úgy öltöztek fel. Azaz, valamire készültek. Mind a ketten szürke (apró) kockás ing, fekete egyenes fazonú nadrág. Már ismerem őket annyira, hogy meg tudom őket különböztetni, de mások szerintem még nem.
Ákosnak szokásához híven melegítős napja volt. Kék- fehér LEGEA melegítő. Levin szürke, kapucnis pulcsi (aminek a csuklyáján is végig megy a zipzár), és fekete egyenes fazonú farmer volt. A haját összekócolta a kinti szél. Vagy ő? Mindegy. Szőke és kócos. :)
Dominika sehol!
Míg be nem csengettek, addig ott hülyültünk. Az Dávid, Matyi és Ákos az ikrek padján, Rebi, Levi és én pedig a mi padunkon ültünk.
Becsengetés után pár perccel Jurácsik Győző becsapta maga után az ajtót. Pár perccel a tanár után, (szókatlanul rendezetlen hajjal) Dominika is megérkezett.
Jurácsik ránézett, és kihúzta a hiányzók közül.
- Na, mi az Nika? Elkéstél? Micsoda hanyagság ez a részedről! – mondta Ákos és Levivel pacsizott.
- Mit mondtál? – kerekedett el Dominika szeme, és a feje egyre vörösebb lett.
- Hát, tudod. DomiNIKA! De hallod, legközelebb nézz tükörbe, olyan a fejed, mint egy madárfészek. Már majdnem megijedtem tőled! – mondta röhögve Ákos.
Dominika feje egyre vörösebb lett. A hátam mögül hallottam, ahogy az ikrek egyre hangosabban röhögnek, és már én se bírtam tovább. Mindenki röhögött. Erre persze Dominika is felfigyelt és káromkodott egy nagyot.
- Dominika, nyugodj meg – mondta a tanár. –Szépen tedd le a táskád, és ha már ilyen szépen beszélsz az órámon, akkor gyere szépen a táblához!
Dominika lesápadt.
- De hát – kezdte a mondatot, de a tanár közbeszólt.
- Nincs de hát. Eredetileg nem téged akartalak feleltetni. De mivel megtiszteltél a kifejezetten szép beszédeddel, a feleleteddel is megtisztelhetsz!
Dominika feje már nem sápadt, hanem vörös volt. Idegesen vánszorgott a táblához, és a feleletére kapott egy hármast.
Fizika után töri jött. Ez unalmas volt. Óra elején Dominika ott állt a tanári asztalnál, és a tanárnak magyarázott, aki erre a fejét csóválta. Szerintem azt akarta elintézni, hogy Ákost feleltessék. De nem jött be, az óra pedig unalmasan telt.
Jött egy még unalmasabb magyar Torma Eszterrel és az Odüsszeia-val.
Magyar után egy német. Nagyné Eszterrel. Na bumm. Kiosztották a már tök régen megírt dogáinkat a családról. Ötös lett.
Nagyszünetben Rebivel sétáltunk. Végig kellett mennünk az összes folyosón. Természetesen Alexet kerestük. Szóval csak „sétáltunk”. Semmi hátsószándék! :)
Mikor a lenti folyosón sétálgattunk, Rebi megtorpant.
- Hol van? – kérdeztem.
- Ott, a tesiterem felé.
- Ja, már látom. De, várj! Erre jön.
- Tudom – mondta, és kezdett pánikba esni.
- Nézd, ott egy pad. Üljünk le – megfogtam a kezét, és odarántottam.
Alex egyre közelebb ért, Rebi pedig egyre kevesebbszer mert felnézni.
- Sziasztok – állt meg előttünk Alex.
- Szia – köszöntem mosolyogva.
- Ő, szia – mondta Rebi, de fel sem nézett.
- Leviék? – kérdezte Alex.
- A teremben – mondtam, mikor láttam, hogy Rebi nem nagyon fog megszólalni.
- Ja, kösz. Sziasztok – köszönt el Alex.
Mikor a lépcsőhöz ért, Rebi felnézett. Mosolygott. Elnéztem jobbra, a tesiterem felé. Én meg Ádámot láttam meg. Fantasztikus! Mikor meglátott intett és elindult felénk.
- Hali! – köszönt, mikor odaért hozzánk.
- Szia – köszöntem.
- Szia – köszönt Rebi is.
- Mi újság? – kérdezte hozzám fordulva.
- Semmi különös. Ofőd megszívatta Dominikát – mosolyogtam.
- Ja, tudom.
Itt elakadt a lélegzetem. Tudja! Ő tudja! Ezt nem hiszem el. Az a csaj! Hirtelen elkaptam a tekintetem. Nem akartam ránézni. Látni se akartam! Olyan mérges voltam.
- Amúgy – folytatta Ádám – nem láttátok Alexet?
- De igen, most ment fel Leviékhez – válaszolt neki Rebi.
- Kösz. És ők hol vannak?
- Terem – nyögtem ki.
- Oké. Ti nem?
- Mi? –nézett rá Rebi.
- Igen, ti – mondta mosolyogva.
- Mármint, hogy megyünk-e? – kérdezte Rebi.
Ádám bólintott.
- Mennünk kéne – mondta Rebi, felállt és engem is felrántott.
Így elindultunk. Hárman. Az osztályba is együtt mentünk be. Mindenki ott volt. Alex is. Ahogy beléptünk, éreztem, hogy Dominika meg tudna ölni. Hát én is így voltam vele. Mi az, hogy Ádámon lóg?
Csengetéskor Ádámék kimentek. Vagyis mentek volna, de Dominika akcióba lépett. Megragadta Ádám pulcsiját a csuklója felett, mire Ádám megállt.
- Holnap akkor elmegyünk moziba? – kérdezte Dominika. Én meg megsemmisültem. Hova? Mikor? Kivel akar moziba menni? Rebi rám nézett. A szememből valamiféle kétségbeesést olvashatott ki. Mert azt tátogta, hogy nyugi.
- Hát, ok – mondta Ádám.
A fejemet a padra hajtottam. Ezt nem hiszem el. Még mindig nem. Angolon nem is tudtam figyelni. Azon voltam, hogy el ne sírjam magam. Angol után az ének is így telt.
Otthon dühöngtem, röpin úgyszintén. Szathmáry meg is jegyezte, hogy máskor nem szoktam ilyen durván játszani. De nem voltam szabálytalan. Csak a szokottnál is erősebbet ütöttem. Kosárérintésnél még nem, de aztán alkar érintésnél és szervánál nagyon belejöttem.
Otthon is tomboltam. Lefürödtem, és leültem. Maxon szólt a zene, és sírni próbáltam.
- Liza! – kiabált anya. Nem nagyon figyeltem rá. Aztán még hangosabban kiabált.
- Tessék?
- Először is, nem szeretnéd lehalkítani a zenét? – kérdezte.
- Hát, nem nagyon –mondtam.
- Másodszor, itt van Rebi.
- Most?
- Igen most.
- Megyek!
És rohantam le a lépcsőn. Majdnem orra estem, de nem nagyon érdekelt.
- Szia! Hát te? – kérdeztem.
- Szia! Hát, csak láttam, hogy hogyan jöttél el a suliból. És gondoltam beugrok.
- De jó, de nem kellett volna.
- Dehogy nem, és nézd mit hoztam – mondta, és kinyitotta a kis táskáját.
- Sims?
- Az ám – mosolygott.
- Anya, felmentünk a szobába – mondtam.
- Várjatok! – szólt anya. – Rebi maradsz vacsorára?
- Még nem tudom – mondta mosolyogva.
- Rendben, akkor felhívom anyukádat, hogy majd vacsi után haza viszlek.
- Köszönöm szépen – mondta Rebi és elindultunk fel.
A szobában bekapcsoltuk a gépem, és elindítottuk a játékot. Legközelebb akkor figyeltünk fel, amikor anya kiabált, hogy kész a vacsi. Tejbedara.
Vacsi közben nem nagyon beszélgettünk. Csak anya kérdéseire válaszolgattunk.
Mikor befejeztük, anya hazavitte Rebit, én meg nekiálltam a mosogatásnak.
Mai nap 10/2: Egyedül azért lett 2 pont, mert Rebi átjött. Képeket nézegettünk, kipingáltuk NIKA képét, beszélgettünk, csináltunk egy Simon Dominika simet, akit kínozni fogok! Na, jó, nem. De tuti hogy nem leszek vele túl kedves!
De ezt akkor sem hiszem el! Moziba? Ők? Ketten? Ádám? Dominika? Nem lehet igaz! Na, megint kéne az a TÖRÖL! De még mindig nem működik. :(

2012. április 8., vasárnap

XIX.

Október 11. Kedd

Reggel olyan fáradt voltam, hogy nem tudtam egyszerre felkelni. Volt vagy 7 óra is, mire végre kikeltem az ágyból. A táskapakolással már nem ment az időm (tegnap valamiért elpakoltam), a ruhát meg anya már kikészítette. Kék-fekete Converse, szürke hosszú nadrág, szürke pulcsi és sötétkék felső. Mikor felöltöztem, elhúztam a sötétítő függönyt és rájöttem, hogy miért volt ilyen rossz a reggel. Az ég szürke, az aszfalt vizes. Esett. Hurrá!
- Liza - kiabált apu lentről."Aha, szóval ő van itthon"- gondoltam.
- Itt vagyok fent - kiabáltam, miközben nekiálltam fogat mosni.
- Itt van az egyik osztálytársad, úgyhogy siess!
"Te jó ég! Ki lehet az? Rebi? De hát vele nem is beszéltünk meg semmit." - ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal kezdtem el kapkodni.
Ahogy futottam le a lépcsőn, megláttam egy ismerős táskát, ledobva a fogas elé. Aztán leértem, és Levi nyakába ugrottam.
- Szia Levi! - mondtam vigyorogva, mikor elengedtem. - Hát te?
- Szia Liz! Nem tudom, csak gondoltam benézek.
- Megvársz? Mert akkor sietek - mondtam halálosan komolyan.
- Nem Liz, nem várlak meg - mondta színlelt komolysággal, de aztán elmosolyodott és folytatta. - Csak gondoltam benézek, megnézem hol tartasz, és még véletlenül se várlak meg, hanem megyek tovább.
Na itt már nem csak mosolyogtunk, hanem szakadtunk a röhögéstől.
5 perc múlva már az utcán sétáltunk és röpke negyed óra alatt a "törzshelyünkön" voltunk. Mi voltunk az elsők. Aztán Ákos is megérkezett farmerben és 3/4-es ingben. A pulcsi meg a kezében.
- Csáó! - köszönt.
- Szia! - köszöntem mosolyogva. - Te nem fázol?
- Nem - jelentette ki, és közben kezet fogott Levivel. - Kell a pulcsim?
- Á, dehogy - mondtam.
- De komoly. Szólj ha kell - erősködött.
- Sziasztok! - hallatszott egy köszönés a hátunk mögül, mire megfordultunk.
- Szia Rebi! - köszöntem. - Mizujs?
- Semmi extra.
- Van kajád? - kérdezte Rebitől Ákos.
- Te jól vagy? - nézett rá Levi.
- Aha, mert?
- Rebinek? Kajája? Ráadásul otthonról hozott kaja? - röhögött Levi.
- Ja, leesett! - jelentette ki Ákos.
- Hát elég sokáig tartott - mondta Levi, és megint szakadtunk a röhögéstől.
- Hé, kinél van esernyő? - kérdeztem, mikor már egy kicsit lenyugodtunk.
- Nálam van, miért? - kérdezte Rebi, és közben felém mutatta a lila esernyőjét.
Felmutattam az égre, és mindenki értette, hogy mit akarok mondani.
- De hát Olivér, Dani és Zoli még nincs is itt - mondta Rebi.
- Még az ikrek se jöttek meg - szögezte le Ákos.
- Az lehet, de ha itt maradunk, annak nem lesz jó vége - jelentettem ki.
- És ha bemegyünk a fedett rész alá? - kérdezte Levi.
- Menjünk, de ha elered az eső, nem érünk át szárazon - húztam el a szám.
- Na mi az Liz? - röhögött Ákos -Cukorból vagy?
- Eddig nem tudtad? - mondtam vigyorogva - Akkor majd következő életemben, mikor megismerlek ezzel fogom kezdeni.
- Tudtam ám! - röhögött.
Abban a pillanatban eleredt az eső. De nem csak szimplán csöpögött. Úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Az Olivér, Dani, Zoli féle hármas idők közben megérkezett. ESERNYŐVEL! Miközben ők sztorizgattak, én az érkező diákokat figyeltem. Jóformán mindenki autóval jött, és a lehető legközelebb álltak meg a kocsival, ahonnan futásnak eredtek.
- Na jó, én bemegyek - mondta Rebi.
- Most miért? - kérdezte Olivér.
- Mert mindjárt jelző, és még kaját is kell vennem a büfében.
Jelző és a büfé kombinációját hallva Oli futásnak eredt. Vicces volt nézni, ahogy egy "ropi" így fut a kaja miatt. Nem gondoltam volna róla.
- Én is megyek - mondtam, mikor ők már beértek az ajtón.
- Na ne már! Mindenki bemegy? - fejezte ki nemtetszését Ákos.
- Kivel van első óránk? - fordult hozzám Levi.
- Horváth László - mondtam.
- Az meg ki?
- A matektanár - nevettem el magam. Már több mint egy hónapja járunk suliba, de még mindig nem tudják, hogy ki kicsoda?
- Ja, ok! És volt házi?
- Mikor nincs?
- Hát akkor én is megyek - fordult a többiekhez Levi.
- Hova? - kérdezte Ákos.
- Be! Házit kell írnom - mondta Levi, és kisétált az útra.
Elkezdtem futni, és amikor Levi mellé értem, megrántottam a pulcsiját. Ezután már ketten futottunk. Mikor beértünk az ajtón ránéztem, és elnevettem magam.
Becsengetéskor mindenki a helyén volt. Vagyis, majdnem mindenki. Ákos, Zoli, Dani és az ikrek még sehol. Rebivel azért imádkoztunk, hogy a tanár késsen, de hiába. Szokásához híven pontos volt.
- Jó reggel - mondta, mikor becsapta maga mögött az ajtót.
- Jó reggelt Tanát Úr - mondtuk kórusba.
- Hiányzók?
- Hársfalvi Dávid, Hársfalvi Mátyás, Hombolygó Ákos, Varga Zoltán és Zsigovits Dániel - sorolta Dominika.
- Ákos sincs itt? - kérdezte szomorkodva Evelin.( Tetszik neki Ákos. Emiatt volt is vitánk Dominikával)
- Aliz talpnyalói hiányoznak -kezdte gúnyos mosollyal Dominika. - Jaj, várjunk csak! Nem az összes!
- Dominika! - csattantam fel - Hagy már abba!
- Fáj az igazság? - kérdezte.
- Nem, nekem az fáj, hogy ennyire szúrja a szemed, hogy vannak barátaim - mondtam.
- Á, szóval te barátnak hívod azokat, akik a pénzed miatt lógnak veled? Jó tudni.
Szomorúan Levire néztem, aki épp mondani akart valamit, mikor a tanár közbeszólt.
- Na, most már aztán elég legyen! - csapta a naplót az asztalra - Ha jól tudom, órán vagyunk, és nem holmi valóságshow-ban. A mai anyagunk ... - és megkezdődött az óra.
A fiúk az óra közepén estek be. Meglepő módon nem cseszték le őket, pedig mindenki arra számított, hogy nagyon kikapnak majd. A tanár csak annyit mondott, hogy üljenek a helyükre, vegyék elő a füzetet, írják amit diktál, meg pótoljanak következő órára, mert ha nem lesz meg nekik, akkor egyest fognak kapni.
Az órák egyébként viszonylag unalmasak voltak. Legalábbis nekem.
Szünetekben a rossz idő miatt nem mentünk le, hanem a padokon ülve diskuráltunk.
- El kéne menni valahova délután. Nem? - kérdezte Zoli. Furcsa, hogy már ők is velünk vannak. Az amúgy sem egyhangú társaságunkat még jobban kiszínezik. Zoli kicsit testesebb, és a stílusa egyszerűen meghatározhatatlan. Olivér magas, vékony egy igazi "ropi" és általában sportos. Dani meg mindig elegáns. Lehet, hogy azt hiszi, hogy ezek a ruhák megnyújtják. ( Na, jó. Ez elég gonosz gondolat tőlem) :) Hát ő egy picit alacsony.
- Okés, felőlem mehetünk - mondta Rebi.
- Ok - mondta Ákos.
- Én nem tudok menni - szólaltam meg, mikor Zoli rám nézett.
- Aj, ne már! - nézett rám Rebi.
- Táncom lesz - húztam el a szám.
- Hát oké. Többiek? - kérdezgette tovább Zoli a többieket.
Hát ezzel elment a szünet, meg hát... az órák is. :)
Suli után szokás szerint őrült tempóval rohantam haza. (Feleslegesen) Otthon találtam postitet,
" Szia Liza!
Nem kell sietned! Virág hívott, hogy a héten nem lesz tánc, mert külföldre utazik. Az ebéded a hűtőben van. Töltött paprikát csináltam. A krumpli a legfelső polcon.
Puszi : Anya."
Mikor elolvastam a "héten nem lesz tánc" részt, azon kezdtem el agyalni, hogy felhívjam a többieket, vagy ne.
A nemnél maradtam. Felmentem a szobámba, és nekiálltam a leckémnek.
- Szia Liza! - kiabált anya lentről.
- Szia Anya!
- Milyen volt a napod?
- Őszintén? UNALMAS!
- Mert?
- A többiek elmentek valahova délután, nekem meg már nem volt képem felhívni őket, mikor olvastam az üzeneted. Úgyhogy, én itthon voltam egész délután. És leckét csináltam.
- Na, és végeztél már?
- Persze. Egy ideje már csak firkálgatok.
- Na, akkor egy film?
- Oké. Ötlet?
- Nekem nincs. Mond meg te. De valami olyat nézzünk, amit apáddal nem nagyon tudnánk.
- 50 első randi?
- Romantikus vígjáték? Jó. Nézzük azt!
- Van pattogatott kukorica?
- Ha bekapcsolod a DVD-t akkor megcsinálom.
10 perc múlva már a kanapén ültünk, és néztük az 50 első randit.
Mai nap: 10/ 7: Anya megmentette a napom. Egyébként meg, ilyen unalmas délutánom se nagyon volt. Viszont remélem Levi nem készül semmire Dominika visszaszívatása érdekében. Ma nagyon fura volt. Mondjuk nem mondom, hogy nem röhögtem volna, ha ma mondjuk leöntik kakaóval Nikát(ahogy Levi hívja. Ötletes nem? :) ) Biztos nyafogott volna egy sort a lila virágos inge, meg a fekete csőgatyája miatt. Gonosz vagyok. Tudom, de úgysem csinálnám meg vele.

2012. március 17., szombat

Díj.:))

Szabályok:
1. Tedd ki a képet a blogodra! 
2. Köszönd meg annak akitől kaptad! 
3. Írj le 6 dolgot magadról! 
4. Küldd tovább 5 blogírónak, linkkel együtt!
5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Köszönjük Reby  :))♥

6-6 dolog magunkról:
Narancs.^^:
- Imádok olvasni.:)
- Vegyésznek tanulok.:)
- 2 tesóm van (1 nővérem és egy bátyám) és imádom őkeeet :)
- Nagyon szeretek táncolni, lovagolni és zenéthallgatni :))
- Néha olyan dolgot is beleírok a történetbe, ami(vagy ahoz hasonló) megtörtént velem is :)
- Németül tanulok a suliban, viszont önképzésbe kezdtem itthon, így spanyolul is tanulgatok.
 ¡Muchas gracias! :))
Eperke.^^:
- nagyon sokat olvasok, és szeretek is:)
- az egyik legjobb dolog ami velem történt az, hogy kézilabdázni kezdtem( ennek már 8 éve.:$$)
- a zene az életem
- imádom a kisgyerekeket.:))
- főiskolán/egyetemen magyar szakon szeretnék majd továbbtanulni:)
-ugyanaz a legjobb barátnőm már 12 éve és remélem még sokáig.:))
:$$ ♥

Küldjük:
- Anettnak.;)
- Annusnak^^
- Kicsi Peacenek.:D 
- Johanna.-nak
- Carly14-nek & Jordin*-nak & Kicsi Hell-nek

XVIII.

Október 10. Hétfő
Na, a mai nap a csütörtökhöz és a péntekhez képest elég unalmas volt.
  Reggel nagyon nem bírtam magammal. Túl korán ébredtem fel, és csak forgolódtam, meg a hétvégén gondolkoztam.
 Szombat délelőtt Rebi átjött, és elmentünk „shoppingolni”. Még szerencse, hogy se ő, se én nem bírjuk sokáig. Így az egészből az lett, hogy bementünk egy- két üzletbe (láttunk pár jó cuccot, de venni persze nem vettünk semmit) és beültünk egy cukrászdába. Megbeszéltük „az élet nagy dolgait”. Ez nagyjából annyiból állt, hogy elmeséltem a fantasztikus péntekemet, ő pedig beszámolt arról, hogy pénteken délután és egész este csak fészezett, mert Alexszel beszélgettek. A szombat estét olvasással töltöttem. Új kedvencem lett! A lány és a farkas. :) Nagyon jó könyv, alig bírtam letenni.
Vasárnap délelőtt szintén olvastam, délután pedig Rebivel mentünk sétálni. Este anyuval meg apuval filmet néztünk ( Levelek Júliának). Apa annyira nem élvezte. :) Szerinte nagyon nyálas. Anyával abban igazat adtunk neki, hogy a vége tényleg elég csöpögősre sikerült, de nekünk azért tetszett a film.
Ma a suli sem volt valami nagy durranás. Bár ha jobban belegondolok… :)
Ma már sajna Dominika is volt suliban. Pedig kibírtam volna nélküle még egy (esetleg több) hetet.
Nagyszünetben ismerős szám szólt. Blink 182 – Even If She Falls. Ezt már pénteken hallottam. :)
- Hé, Liz! – kiáltott utánam valaki, mikor kinyitottam az udvarra vezető ajtót.
- Hé, Levi – mosolyogtam rá. Egy nyalókát tartott felém. – Ez mi?
- Ő, egy nyalóka? – kérdezte értetlenül.
- És mit kezdjek vele? – kérdeztem, mintha nem tudnám, hogy nekem hozta.
- Vedd el! – adta ki az utasítást.
Mosolyogva elvettem az epres nyalókát, és mielőtt még kimentünk volna az udvarra kibontottam. Nyalókával a szánkban léptünk ki, ahol a szokásos csoportok ácsorogtak.
- Mitek van? – fürkészett minket Ákos, mikor meglátott.
- Szerinted? – röhögött Levi.
- Ú, nekem nem hoztatok? – nézett rám Rebi.
- Rám ne nézz! – tettem fel a kezem, amolyan „én ártatlan vagyok” stílusban – Én is úgy kaptam.
Na, ezen elhülyültünk még egy darabig, aztán megérkezett Ádámék társasága is. Immár Dominikával kiegészülve.
- Na, eddig nem tudtam, hogy mi hiányzik az életemből – húztam el a számat.
- Nyugi Liz! – mondta Rebi – Ne is törődj vele.
- Liz ne csináld már! – mondta Matyi.
A társaság közeledett a miénk felé. Dominika hangja egyre hallhatóbbá vált. Fürkészve néztem Levit.
- Levi – szóltam neki, mert láttam rajta, hogy valamit tervez.
- He? – nézett rám mosolyogva.
- Mit akarsz? – kérdeztem kissé feszengve. Erre még szélesebb vigyor terült el az arcán.
- Semmit – mondta, majd Ákoshoz fordult, akivel pacsizott.
- Aha, semmit mi? – kérdeztem egyre riadtabban. Ekkor már Ákos is hozzám fordult. Hitetlenül rájuk mosolyogtam, egy „tudom, hogy valamire készültök” mosollyal. Nem szólaltam meg többet. Inkább hagytam őket, bár őszintén reméltem, hogy tévedek, és tényleg nem készülnek semmire. A gyanúm azonban beigazolódott a „semmit” illetően.
Mikor mellénk ért a másik társaság, Levi elkiáltotta magát.
- Hé, Dominika! – kiáltotta – Miért van az, hogyha megszólalsz, mindig azt hiszem, hogy valami macska jött nyalizni?
Erre Ádámék röhögni kezdtek, persze a mi csoportunkban lévőkkel együtt. Ahogy Dominikára nézetem, akaratom ellenére elmosolyodtam. A feje először hófehér lett, majd egyre vörösebb.
- Lúzer! – kiáltotta idegesen, majd megragadta a mellette áldogáló Evelin karját, és erőszakosan berángatta az épületbe.
- Köszi! – mosolyogtam Levire.
- Ugyan nincs mit – mondta lazán.
- Csinálhatok olyat, amit eddig még nem? – kérdeztem komolyan.
- Hát… felőlem – nyögte ki.
Kicsit hezitáltam, de aztán… aztán megöleltem. Egyszerűen annyira örültem neki, hogy nem hagyta, hogy Dominika beégessen valamivel, hogy muszáj volt valahogy megköszönnöm. Nem vagyok ölelgetős típus, de valamit mégis tennem kellett. Persze átfutott az agyamon, hogy mit mondanak majd a többiek vagy, hogy ő mit gondol majd. Aztán rájöttem, nincs miért paráznom. Ő Levi! Az egyik legjobb barátom!
Mikor „lerohantam”, először biztosan meglepődött, mert nem csinált semmit. Aztán, mikor az arcomat a piros- fekete Adidas pulcsijába furtam, szerintem leesett neki, hogy megöleltem, és ő is átölelt.  Aztán elengedtem, és Rebire néztem. Ő nem értette félre, úgyhogy szerintem a többiek sem. Visszanéztem Levire.
- Köszönöm! – mondtam neki még egyszer.
- Ugyan semmiség. Utálom azt a csajt – mondta egyszerűen. Nekem ez sokat jelentett.
Suli után szokás szerint rohantam. Most őszintén, én mikor nem rohanok? :)
Edzésen maradtunk az adogatásnál, mert az edző szerint erősen „gyomlálnunk” kell, ha eredményt akarunk elérni. Hát…oké.:)
Otthon gyorsan letusoltam, és megírtam a házikat. Az elmélethez valahogy nem volt energiám.:(
Gondoltam felnézek MSN-re meg fészre. MSN-en Rebi azonnal felhívott (nem videóhívás, mert kamerája nincs, csak mikrofonja), fészen pedig vagy százan rám írtak. Persze egy ember nem. Ádám. Pedig online volt. A kis karika a neve mellett zöld volt. Gondoltam, ráírok.
Aliz üzenete:  Szia Ádám.:)
Ádám üzenete: Szia Liz
Aliz üzenete: Mizujs?
Ádám üzenete: sm.
grat Levinek xxD
Aliz üzenete: mihez? oO
Ádám üzenete: Domihoz! xDD
hehehe….
szakadok!! xDDDDDDDDDDDDDD
Aliz üzenete:  beszólás? xD
Ádám üzenete: Ja
szép volt! xD :DD
Aliz üzenete:  aham… kedves volt tőle.:)
Ádám üzenete:  hát xD
sztem az minden volt csak nem rendes…xDDDDDDDD
Aliz üzenete: nem a beszólás volt a rendes xD
miattam csinálta…:D
Ádám üzenete: miattad? oO
Aliz üzenete: aha
nagyon nem bírom azt a lányt…
Levi meg tudja, és arra játszott hogy „elüldözze”
de ő se bírja… :)
Ádám üzenete: ja
ok.
Aliz üzenete: átküldöd a zenék linkjeit?? :)
Ádám üzenete: Miket? oO
Aliz üzenete: Zene….
link…..
 küldeni…. xDD
Ádám üzenete: amiket pénteken mutattam?
oO
Aliz üzenete:  aham…:)
Ádám üzenete: pill.
Aliz üzenete: Oké…
Ádám üzenete:  itt vannak a linkek…:DD
 a link megnyitásához katt IDE!!!
Aliz üzenete: Oké…köszi.:)
Ádám üzenete: én lépek…
jó8
szép álmokat!
Aliz üzenete: Ó. Oké…
neked is.:)
Persze az egész beszélgetést átküldtem Rebinek. A vonal másik oldalán ujjongott. Nem értem, hogy miért.
Gyorsan megnyitottam a linkeket, és letöltöttem a zenéket. Mondtam Rebinek, hogy megyek, mert fáradt vagyok, és kinyomtam az MSN-t. Fészen is elköszöntem mindenkitől, és leléptem. A számokat felraktam a telómra, majd kikapcsoltam a gépem. Benyomtam a zenéket.
Mai nap: 10/9  Levi nagyon jó barátom, ha nem a LEGJOBB! Ádámot nem értem… de BESZÉLTÜNK!!! <3
Jaj, anyát meg apát ma hanyagoltam.:/

2012. március 16., péntek

XVII.

Október 7. Péntek
Azt hittem, a tegnapi napnál semmi nem lehet jobb. Bár, titkon azért reméltem, hogy ezt a mai nap megcáfolja.
Reggel, direkt figyeltem arra, hogy úgy keljünk fel, hogy nem csak nekem, hanem Rebinek is össze kéne készülnie időben. A felkelés elég nehézkes volt, mivel a sütést és a főzést későn hagytuk abba, plusz még (jó barátnőkhöz híven) „villanyoltás” után, még minimum hajnali egyig beszélgettünk. Így amikor csörgött az óra, kétszer is szundira nyomtam.
Mikor végre sikerült kikászálódni az ágyból, én lerohantam anyuhoz, hogy valami extra jól kinéző ruhát rakjon nekem ki. Ez meg is volt. Anya természetesen értette a célzást. Ha extra jól kinéző ruhát keresek, akkor az azt jelenti, hogy ne a szokványos összeállításokat keresse, hanem olyat ami még nem nagyon volt rajtam, és persze az egyik kedvenc felsőm legyen.
A suli elé érve, zöld színben pompáztam. Ákosék nagyban vigyorogtak, mikor a buszmegállóba értünk.
- Megjött a manó! – röhögött ki Dávid.
- Milyen manó? – kérdezte Rebi.
- Ott áll melletted – mutatott rám Matyi -.
- Én? – néztem elkerekedett szemekkel.
- Igen te. Mielőtt megkérdeznéd miért – kezdett bele Dávid -, megválaszolom. Azért mert zöld Converse, fekete csőgatya, Zöld smiley-s póló, amire még rá is van írva, hogy ”SMILEY HAPPY PEOPLE”.
- Aha – kezdtem elkerekedett szemmel pásztázva Dávidot, de nem tudtam befejezni, ugyanis Levi közbeszólt.
- És a manó néni megmondja nekünk, hogy hova rejtette a kincseit?
Na, ezt látni kellett volna. Levi úgy mondta mindezt, mintha egy kis 5 éves lenne. Annyira aranyosan nézett. Kis hatásszünet után (míg mindenki értelmezte a látottakat) kitört belőlünk a röhögés. De nem is akár milyen. Mikor kicsit csillapodott volna, mind felnéztünk, és még jobban röhögni kezdtünk. Matyi és Dávid már majdnem a földön fetrengtek a röhögéstől.
- Most mit nevettek? – kérdezte meg Levi úgy, mint egy értetlen óvodás.
Na, erre aztán még jobban szakadtunk a röhögéstől. Nagy nehezen lenyugodtunk, és bementünk.
- Mentek büfébe? – kérdeztem.
- Szerintem nem – mondta Ákos –. Miért? Rebi nem áll be a sorba?
- Nem, ma van kajám – mondta mosolyogva.
Erre persze a többiek elcsodálkoztak. Csak úgy záporoztak a kérdések, mint például „Te beteg vagy?” vagy „Te nem is Rebi vagy”, de volt olyan is, hogy „Ki vagy te és mit tettél Rebivel?”.  Mikor végre szóhoz jutottunk, elmagyaráztuk, hogy Rebi nálunk aludt, és anya neki is rakott tízórait. Persze Dávid a hülyeség kedvéért megcsipkedte Rebi arcát, hátha „maszk”, de mikor örömmel nyugtázta hogy nem maszk, végre elindultunk fel az osztályba.
Péntek első 2 órája tesi. Ilyenkor szét vagyunk szedve. Külön a fiúk, külön a lányok. Ennek nem tudom mi értelme van, mikor mi vagyunk 4-en lányok (most csak 3-man, mert Dominika rejtélyes módon hiányzik :) ) a fiúk meg 16-an. Simán össze lehetne vonni. Az öltözőben Evelin elég fura volt. Mintha beszélgetni szeretett volna.
- Jó reggelt kívánok! – rontott be az ajtón Szathmáry.
- Jó reggelt – mondtuk egyszerre.
- Aliz, gratulálok – kezdte a mondandóját –. Tamara említette, milyen jól szerepeltél a tegnapi táncon. Elismerésem, és kérném a tájékoztatódat. Szaktanári dicséretet kapsz.
- Ó – kerekedett el a szemem –. Köszönöm szépen. Egy pillanat és adom.
- Ráér. Majd amikor jöttök be órára. 5 perc múlva csengetnek! Siessetek! – mondta, és kiviharzott az öltözőből.
- Grat – mondta Evelin. Jé, megszólalt.
- Köszönöm – mondtam neki mosolyogva.
- Júj, Liz! Gratulálok! – ugrott a nyakamba Rebi. Ő nagyon örült neki, talán jobban mint én.
Elindultunk a terembe. Evelin még a padon ült, és bambult maga elé.
- Hé, te nem jössz? – kérdeztem meg tőle.
- Hova? – kérdezte értetlenül.
- Kb. 1 perc és becsengetnek – mondtam.
- Ja, de. Megyek.
Mi tök vidáman sétáltunk ( na, jó, ugráltunk :) ) Rebivel, Evelin meg mögöttünk koslatott. Nem volt túl sok életkedve. Mióta Dominika hiányzik, senki nem beszél vele.
 Ma ismét gerendáztunk. 2. óra végén Szathmáry le is osztályozta. Mind a hárman 5-öst kaptunk.
Matekon még a halmazokkal foglalkoztunk, és két hét múlva dolgozat! :(
Magyaron eposz részleteket olvastunk. Torma Eszter tanárnő elég ijesztő tud lenni felolvasásnál. Mögöttünk az ikrek ijedséget színlelve majdnem kiestek a padból. Persze szakadt az egész osztály.
A tanárnő soha nem tudja őket megkülönböztetni. Pedig nem ugyan úgy öltözködnek. Ma Dávid sportosan ( farmer, bő póló „ This Is Sparta” felirattal (:)) , és sportcipő), míg Matyi inkább elegánsan ( jó hogy zakót nem vett fel) volt felöltözve.
Jött egy német, amin bejelentették, hogy következő órán dolgozat. Hurrá! Nem két héttel előtte kell bejelenteni? Na, mindegy.
Angolon ismételtünk. Az előző órán vett dolgokat kicsit ismételni kellett, mert sokan elakadtak.
Mikor kicsengettek rohantam haza. Ma pörgős napra számítottam. Rebi sajna nem jött most, mert a szülei hazajöttek, így egyedül kellett boldogulnom. Persze sikerült. Még szendvicset is csináltam magamnak.
Az egyesületes röpi szerintem semmivel sem jobb, mint a sulis. De élvezem. Mikor odaértem az öltözőben még senki sem volt. Még korán voltam. Nekiálltam enni. Közben szállingózott be pár lány, akiket nem igen ismertem. Még újak voltak. Össze- vissza fecsegtek minden féle fiúról, meg kibeszélték az osztálytársaikat. Inkább nem szólaltam meg. Jót nem tudtam volna mondani nekik.
Végre kezdődött az edzés. Lényegesen kevesebben voltunk, mint amúgy, úgyhogy csak az adogatásokat gyakoroltuk. Mivel nem volt, ami elterelte volna a figyelmem, kezdett tudatosulni bennem, hogy ma Ádám nálunk lesz. Hamar elment az idő, de a gondolatok még mindig kavarogtak a fejemben.
A röpiegyesület épületéből gyorsan átvágtattam a kerületi sportcsarnokba. Átvettem a ruhámat (még a retrót) és bementem a többiekhez.
- Most hogy teljes a csapat – kezdte Virág – elmondanám mi lesz a következő táncunk.
Milyen érdekes. Akrobatikus Rock and Roll. :)
Kikaptuk a ruhát is. A nadrágja fekete, a felső pedig fehér(egy fekete csíkkal a cipzár mentén) egy pulcsira emlékeztet, ami a derekamig ér.  Nagyon jól néz ki. A mai edzés igazából ruhapróba volt, meg videókat nézegettünk a különböző lépésekről.  Hát nem lesz könnyű, de legalább majd a suliban tudok pár ötletet adni Taminak.
Apa jött értem a Lamborghinivel. Gyors bedobáltam a cuccaim, és indultunk.
- Na milyen napod volt? – kérdezte apu.
- Fárasztó – mondtam. És teljesen igazam volt.
- Suli? – érdeklődött.
- Jaj, apa. Ne is mond. Egy csomó mindenből nemsokára dolgozat.
- Hát igen. Azok a gimis évek – nosztalgiázott apa.
Végre hazaértünk. Apa becipelte a cuccaimat a lakásba, én pedig (mintha rakéta lett volna rámerősítve) rohantam fel a fürdőbe. Gyors fürdés, hajmosás, hajszárítás és majdnem kész is voltam. Azonban ruhaötletem nem volt. Gondoltam nem veszek fel semmi olyan dolgot, ami „túl” elegáns lenne. Hát, ebből az lett, hogy egy ¾-es ing( kék kockás) a kedven sötétkék csőfarmerem, meg az egyik emeltsarkú cipőm.
- Liza – kezdte apa –, nagyon csinos vagy.
- Köszönöm – mondtam – Szerinted a hajamat levasaljam?
- Jó ötlet. Figyelj, most elmegyek anyádért. Mire hazajövünk, addig készülj el. Oké?
- Persze – mondtam és már rohantam is fel a szobába a hajvasalóért.
Mire lejöttem apának se híre, se hamva. Gyorsan levasaltam a hajam, és amikor láttam, hogy már lassan 8 óra, bementem a konyhába, és kipakoltam a kajákat.
Hirtelen kinyílt az ajtó, és kezdtem megijedni, hogy Ádámék jöttek, mikor meghallottam anya hangját, amint éppen apának magyaráz valamit.
- Szia Liz , megjöttem – mondta anya.
- Szia Anya !
- Merre vagy? Lejönnél segíteni? – kérdezte.
- Itt vagyok a konyhában. Épp a kaját pakolom ki, mert mindjárt 8 óra.
- Ó, értem – mondta anya.
Közben megszólalt a csengő. „Aha, szóval akkor most jöttek Ádámék”- gondoltam.
- Sziasztok – nyitott ajtót apa.
- Sziasztok – mondta Enikő.
- Örülök, hogy látlak titeket – mondta anya –. Liza, gyere ki a konyhából és üdvözöld a vendégeket.
Mikor kiléptem, apa éppen Ádámmal fogott kezet. Hű! Közben Enikő odajött hozzám, és 2 puszit nyomott az arcomra. Tibi ugyan így tett. Most Ádámon volt a sor. Reménykedtem benne, hogy majd ő is puszit ad, de nem.
- Szia Liz – mondta, mire földhöz ragadtam.
- Szi…Szia – mondtam.
Hála Istennek anya szólt, hogy menjek be a konyhába, így nem kellett ott ácsorognom totál bénán.
Közben bejöttek a vendégek, és leültek az asztalhoz.
- Nálunk, ha vendég van – kezdte anya – akkor általában olyan a vacsora, mintha ebéd lenne.
- Szóval lesz leves? – kérdezte Tibi.
- Igen – mosolygott anya. Tibi szemében mintha felcsillant volna valami.
- Liza, behoznád a levest? – kérdezte anya.
- Persze – mondtam. Ki kellett menni a „spájzba”. Ugyanis anya túlmelegítette a levest, és kivittük kicsit lehülni.
- Tessék – tettem le az asztal közepére a fazekat.
- Merjetek – jelentette ki anya.
Hú, ezen túlestünk. Jött a sült csirke meg a két féle köret, plusz a savanyúság. Mikor látta anya, hogy nehézkesen tálalok, odajött segíteni. Pozitívum, hogy a gyomorgörcs ellenére sem burítottam le Ádám szürke ingjét, ami annyira jól áll neki. :)
Aztán a desszert. Amit egyedül én sütöttem. Jaj! Piskóta, amin vaníliás krém van. A krémben pedig erdei gyümölcs mix. Elképzelésem sem volt róla, hogy milyen lett, mert ezt mindig málnával csináltam, anya viszont elfelejtett tegnap málnát venni.
A szám szélét rágva vártam, amíg a többiek megkóstolják. Nem kezdtek el köhögni, és még csak a gyomorrontásra sem panaszkodtak. Hát, amikor megláttam, hogy Ádám vesz még egy szeletet, még vörösebb lettem, mint amennyire egész este a voltam. Ádám után Tibi is vett még, sőt Enikő is.
- Liza nagyon finomat sütöttél – mondta lelkesen apa.
- Ezt Liza sütötte? – kérdezte Enikő elképedve.
- Igen, én sütöttem – mondtam.
- Nagyon ügyes lányotok van – jelentette ki Tibi.
- Jaj, ugyan – mondta anya kicsit álszerényen.
- Az már nagy szó, ha Ádám kétszer is vett belőle – mondta Enikő.
- Anya – mondta Ádám elég zavartan. Bár lazán kezelte a helyzetet.
Mikor végeztünk, átmentünk a nappaliba. Apa bekapcsolta a laptopját, és Tibivel együtt letelepedett előtte. Anya és Enikő a kanapén ültek, és valami újságról beszélgettek. Értelem szerűen nekem Ádámmal kellett volna beszélgetnem. Azonban annyira zavarba voltam, hogy meg sem tudtam szólalni.
Észrevettem, hogy Ádám zenét hallgat. Erőt vettem magamon, és megszólaltam.
- Mit hallgatsz? – kérdeztem érdeklődve, és folyamatosan vigyorogva.
- Blink 182 – Asthenia. Ismered?
- Nem – mondtam „kissé” zavartan.
- Bele hallgatsz? – kérdezte tök lazán.
Gyomorgörcs, vérnyomás és pulzus az egekben, lángoló arc és totális zavartság.
- Ő, aha – mondtam ki egy 2 perc elteltével.
- Oké tessék itt a füles – nyújtotta felém az egyik felét a fülesnek.
Újra elindította a számot, hogy meg tudjam hallgatni.
- Na, milyen? – kérdezte mosolyogva.
- Nem rossz – feleltem.
- Aha. Várj, mutatok másikat.
Átkapcsolta egy másik számra.
- Ez mi? – kérdeztem érdeklődve.
- Nickelback – When we Stand Together .
- És ez miért ilyen ismerős? – kérdeztem. Tényleg nem tudtam honnan ismerős, de ismerős volt.
- Ma ez szólt nagyszünetben.
- Aha. Értem. Más valami? – kérdeztem remélve, hogy mutat még.
- Viccelsz, na ná, hogy van még – mondta röhögve.
- Valahogy sejtettem – vigyorogtam.
Bekapcsolt egy másik számot, ami megint csak ismerős volt.
- Mi ez? –kérdeztem.
- Csak nem ismerős?
- De az. Hallottam már valahol. Csak nem ma a suli rádióban?
- Hát, az élet nagy kérdései – poénkodott – Amúgy de, ma hallottad.
- Aha. Na, szóval akkor mi ez?
- AVA – Secret Crowds.
- AVA?
- Aha. Angels and Airwaves.
- Ó. Oké.
- Hallgatsz még?
- Ha mutatsz még – mondtam mosolyogva.
- Oké, mutatok.
Mikor vége lett a számnak természetesen megkérdeztem hogy „ Ez mi?”
- Blink 182 - Even If She Falls – mondta.
- Ez nagyon jó – mondtam.
- Én csak jó zenét hallgatok – röhögött fel.
- Gyerekek – kezdte anya – Nincs kedvetek filmet nézni?
- Milyen filmet? – kérdezte Ádám.
- Hát Másnaposok – mondta Enikő.
- Dehogyis nem – mondtuk egyszerre Ádámmal, és odamentünk a kanapéhoz.
Hát ezzel el is ment az Idő. Ádámék éjfél körül mentek el. Nagyon jó volt.
Mai nap: 10/10 Egyszerűen fenomenális volt! Szaktanári, Ádám, Másnaposok! <3
Ez a mai nap csúcs volt és nagyon jól érzetem magam. Remélem Ádám is.:):):)

2012. március 8., csütörtök

XVI.


Október 6. Csütörtök
Juj, ma volt a tánc! Nagyon-nagyon élveztem! A suliban történt dolgokra annyira nem emlékszem. De nem lehetett túl fontos. Reggel a szokásos dolgok történtek. A fiúk megint megdicsérték a kinézetem ( farmer, rózsaszín-fekete Adidas pulcsi, pink tornacipővel, és a pulcsi alatt egy pink Minie egeres póló) pedig nem volt nagy cucc. Igazából, ma valahogy semmit nem éreztem nagy dolognak, mert minden egyes gondolatom a tánc körül forgott.
Ma Rebi szülei nem voltak otthon, hozzánk jött. Elképedve figyelte a kapkodást, amit levágtam mikor hazaértünk.
- Nyugi Liz – mosolygott rám kedvesen.
- Próbálok én, kár hogy nem megy.
- Azért vagy így bezsongva, mert Ádám is ott lesz? Vagy mindig ilyen vagy?
- Általában ilyen vagyok. Ádám viszont plusz löketet ad – mondtam, közben pedig elindultam a konyhába, és elolvastam a postitet, amit anya hagyott -. Szereted a gyümölcslevest?
- Persze – mosolyogta, és ledobta magát az egyik étkezőasztal melletti székre.
- Az jó, mert anya azt csinált. És a meggyes rétest?
- Az is finom – mosolygott tovább.
- Na, mi ez a nagy mosolyáradat? – kérdeztem és közben leraktam elé egy tál levest.
- Képzeld, beszéltem Alexszel.
- De jó. És mi volt a téma?
- Zenék meg ilyen általános cuccok. Egyébként azt mondtad, hogy mesélni akarsz valamit – nézett rám fürkésző tekintettel.
- Igen – kezdtem -, de először is bocsánatot szeretnék kérni.
- Miért is?
- Mert mostanában nem nagyon volt rád időm. És hidd el, tényleg sajnálom.
- Ugyan már. Mostanában az én időbeosztásom volt üres. Anyáékkal mindenfelé mentünk, mert lehet hogy ideköltözik a környékre az unokatesóm. Most végzett az egyetemen, és nem akar otthon lakni a szüleivel.
- Akkor ezért siettél tegnap is?
- Aha, anya megkért, hogy suli után siessek, mert megnézünk egy lakást.
- Értem – mosolyogtam rá.
- Na, igen, mit is akarsz mesélni? – kérdezte, és az utolsó csepp levest is kikanalazta a tányérjából.
-  Hát, tegnapbeszéltem Ádámmal – ahogy ezt kimondtam, széles vigyor ült az arcomra.
- És mit beszéltetek?
- Kiderült, hogy holnap jönnek.
- Ide?
- Aha, ilyen munkatársi vacsorára. Mint ahogy mi is mentük anno hozzájuk – magyaráztam.
- Az tök jó.
- Hát annyira nem. És apa nem is mondta el. Állítólag tegnap akarta. De anya nagyon kiakadt rá, meg én se nagyon örültem neki, hogy nem szólt.
- Miért baj hogy nem szólt eddig?
- Mert ki kell találni, hogy mi legyen a vacsora. És el is kéne készíteni. Ja! –kaptam a fejemhez. – Ma táncra jön értünk anya, aztán elmegyünk vásárolni. Jó?
- Persze. De hát, ha ma elmegyünk vásárolni, simán elvégeztek holnapig.
- Persze, simán. Csak az a baj, hogy anya holnap délutánig dolgozik. És ugye nekem röpi meg tánc is lesz. Úgyhogy semelyikünk nem ér haza korán. Szóval szerintem ma sütni meg főzni is fogunk.
- Aha, így már értem. Nem vagyok útban?- kérdezte, miközben nekiláttam a mosogatásnak.
- Nem, dehogy! Ne beszélj hülyeségeket. Tök örülök neki, hogy nálunk alszol.
- Elmosogassak? – kérdezte mosolyogva.
- Hát, nem is tudom. Lehet fel kéne mennem, összepakolni a ruhámat táncra. Megnéznéd, hogy hány óra van?
- Persze. 14:10 van.
- Jaj, akkor pakolnom kéne. Ha megkérlek, elmosogatsz? – néztem rá nagy szemekkel.
- Persze. Siess, nehogy elkéssünk.
- Á, azt csak nem. 3kor kell elindulnunk itthonról.
Bólintott, én pedig felrohantam a szobába. Előszedtem a szürke-rózsaszín sporttáskámat, és beledobtam a cipőmet. Megkerestem a táncos ruhámat, ami igencsak hasonlít a pompomlány ruhákhoz. Világoskék és fekete színe van. A Rocky ruhámhoz hasonlítani. Átfutottam a fürdőbe, ahonnan kihoztam a tusfürdőm, a törölközőm és a papucsom. Gyorsan belevágtam a sporttáskába, és lementem.
- Na hogy állsz? – kérdezte Rebi, amikor leértem a lépcsőn.
- Hát, félig kész vagyok. Felviszem a táskád, mert úgyis fent leszünk.
- Oké. Addig csináljak valamit?
- Nem kell, köszi.
Felkaptam a 2 táskát, és felrohantam velük. Közben eszembe jutott hogy nem raktam hajgumit meg csatot.
- Mennyi az idő? – kérdeztem, mikor már elindultunk.
- 14: 55 – mondta Rebi mosolyogva.
- Oké, akkor időben vagyunk.
- Hát, ahogy kapkodtál, nem csoda.
- Én mindig ezt csinálom – mosolyogtam rá.
- Aha. Hozzak valamit?
- Nem kell.
- Rendicsek. De azt ugye tudod, hogy ha majd Ádám kérdezi meg, hogy hozhatja-e, akkor igent kell neki mondanod – nevetett fel.
- Ne viccelődj! – nevettem én is – Nem jó muri. Amúgy sem fogja felajánlani, hogy hozza.
- Az lehet, de én nem vennék rá mérget. Ha nem ma, akkor majd máskor.
 Nem szóltam, csak mosolyogtam. Magamban elképzeltem, hogy Ádámmal sétálunk, és ő lovagiasan megkérdezi, hogy hozza- e a táskám.
- Na, ne ábrándozz – rántott le Rebi a fellegekből.
- Jó jó. Összeszedem magam – mondtam még mindig mosolyogva.
 Az öltözőben nem sokan voltak rajtunk kívül. Még korán volt. Felvettem a ruhámat, és Rebivel együtt bementünk a csarnokba. Fiúk még sehol, úgyhogy célba vettük a lelátót. 5 perce ott ültünk, mikor az ajtóban megláttam Levit.
- Levi! – kiáltottam neki.
- Szia Liz! – hallatszott a válasz.
- Nem jössz ide? – kérdezte Rebi.
- Dehogy nem – mondta, és elindult felénk.
- Mizujs? – kérdeztem és felálltam, hogy adjak neki 3 puszit.
- Semmi különös – mondta miközben végignézte a ruhámat -. Hú, de jól nézel ki.
Tuti elpirultam, mert Rebi nagyon mosolyogni kezdett. Gyorsan leültem, és magamhoz húztam a pulcsimat. Mivel már hárman voltunk, nem beszéltünk se Alexről, se Ádámról. Leginkább Dominika volt a téma. Elmélyült beszélgetésünk közben, megérkezett a többi fiú is. Kis ideig mindenki odajött hozzánk. Levivel kezet fogtak meg pacsiztak, és mentek tovább a többi emberkéhez. Persze a lánycsapat is nőtt, de gondoltam addig nem megyek el a lelátóról amíg Tami ( Doktor Tamara= a tánctanár) meg nem jön.
Persze, mihelyst ezen gondolkoztam, meg is jelent.
- Na, én most megyek – mondtam.
- Ügyes legyél – mondta Rebi és rám mosolygott.
- Sok sikert – mondta Levi.
- Próbálok, és köszönöm.
Mikor leértem Tami odahívott.
- Na, lányok! Kis változás lesz a Final Battle-ben – jelentette ki -. Az első sor összeállása változni fog. Evelin, te kimész a szélére – mondta az egyik 10-es lánynak - . Liza, te beállsz középre, de kicsit előbbre, mint a többiek – mondta, az én szemem pedig elkerekedett.
- Miért ő megy középre? – kérdezte egy idősebb lány. Sokat láttam Dominikával, így megértem, ha nem kedvel.
- Mert az elmúlt edzéseken keményen dolgozott, és tudja a táncot – felelte Tami teljesen nyugodtan.
- Én is tudom a táncot – mondta felháborodva.
- Rita, nem úgy vettem észre. Az ugrást mindig elrontod – mondta, mire mindenki felnevetett. Azt a lányt nem sokan bírták a tánccsoportból. Úgy hitte, hogy ő a legjobb, és ezért nagyon nagy volt az arca.  Most azért sajnáltam. Mindenki azon nevetett, hogy milyen szánalmasan viselkedik.
Miközben a többiek arra figyeltek, hogy hol lesz az új helyük, én a lelátót pásztáztam. Levi és Rebi lent ültek a 2. sorban, már Ákossal kiegészülve. Az osztályból csak Ákos és Levi kerültek be év elején a focicsapatba. Volt valaki, akit egyáltalán nem láttam. Ádámot. Az járt a fejemben, hogy tegnap azt mondta, hogy jönni fog, de akkor még sehol sem volt.
Gondolataimat két taps szakította félbe. Kezdődhetett a bemelegítés. Közben a focisták edzője is megérkezett. Ez a két tanár van az iskolában, akik mást nem is tanítanak. Tami csak táncot tanít, és csak nekünk, a fociedző pedig csak addig jön be, amíg megtartja az edzést.
A fiúk rosszabbul jártak, mint mi. Tami már az 1. órán tisztázta, hogy őt tegeznünk kell, hogy azt is gyakoroljuk, hogy az idősebbekkel nem csak úgy lehet tisztelettudóan beszélni, ha magázzuk. Egyébként nem nézett ki sokkal idősebbnek nálunk. Nagyon vékony, hollófekete haja, és nagyon barna, majdnem fekete szeme van.
Hírtelen még két taps hangzott. Ez azt jelentette, hogy vége a bemelegítésnek, és formációt kellett felvenni.  Az 1. tánc formációja háromszög alak. Az első sorban 2 lány áll, a másodikban 4 lány és így tovább. Év eleje óta az első sorban állok. Persze a formáció megváltozik a koreográfia alatt. Lesz 2 párhuzamos sor először vízszintesen, majd elfeleződik mind a 2 sor, és lesz belőle 2 függőlegesen párhuzamos sor. Utána teljesen szétmegy a forma, és mindenki választ magának egy tetszőleges helyet. Aztán beállunk egy félkörbe, Adri (magas szőke lány) középre áll, és megcsinálja a tánclépéseit, amit még én sem tudok megcsinálni. Ezután az első sorban, mi párba állunk, és a lépéseket úgy csináljuk meg, mintha egymás tükörképei lennénk. Közben a 2. sor marad egyesével, de ugyanazokat a mozdulatokat csinálják, mint mi, a 3. sor pedig szintén párban. Utána vissza a kezdő pozícióba, a szám végén pedig a mellettünk lévővel összeérintjük a hátunkat. Mi az 1. sorban addig csúszunk lefele, amíg le nem ülünk a földre, a második sorban behajlítják a térdüket, az utolsó sorokban pedig állva maradnak.
Na igen, mielőtt elkezdődött volna a zene , mindezt végig kellett gondolnom. Még nem indult el a zene, és én a lelátót figyeltem, de Ádám sehol. Megkezdődött a zene, én meg lemondtam arról, hogy eljön. A zene Step Up számokból van össze vágva. Ezt a táncot mi csak This Girl-nek hívjuk. Abból a számból van a zenében a legtöbb. Nem az a nagyon gyors szám, de így is elég ritmusos sok lépéshez. Érzetem, hogy átjár a ritmus, és táncolni kezdtem. Nagyon, de nagyon szeretem. Meg is feledkeztem mindenről, egész addig, amíg ki nem nyílott az ajtó. Először nem érdekelt, hogy ki jött. Aztán odament az edzőhöz, és akkor megláttam. Ádám volt az. Az edző cuccába. Egész addig nem zavart, a rövid, feszülős ruha. Nem érdekelt, hogy sokan látnak. Mikor viszont megláttam Ádámot, kezdett szorítani a ruha, már a levegőt sem egyenletesen vettem, aminek következtében megfájdult az oldalam. A táncot is majdnem elrontottam. Még szerencse, hogy azért táncoltam már párszor. Sőt, zavarban voltam. Nagyon! Ez nem szokott előfordulni. Leült az edző mellé, és nézte a táncot.
Hangos taps követte a zene befejeződését. Tami még egyszer eltáncoltatta velünk. Amíg a zenére vártunk, megfigyeltem, hogy a mi ruhánk, majdnem ugyan olyan, mint a fiúk edzőcucca. Annyi, hogy a mi ruhánkban van egy fehér csík, ami elválasztja egymástól a világoskék és a fekete részt. Kezdődött a zene, és megint átjárt a ritmus. Most viszont nem tudtam magam olyan jól beleélni a táncba, mint amúgy. Táncoltam, élveztem, de nem volt az igazi. Aztán mikor végeztünk megint nagy taps.
Közben Tami mutatta, hogy álljunk be a következő tánchoz. Már megbeszéltük, hogy 2 táncot fogunk gyakorolni. Tehát a következő a Final Battle volt. Ebben Step Up 3 zenék vannak összevágva, és azért így hívjuk, mert a legtöbb szene ebből a részből van vágva. Ez a tánc nagyon hosszú. És elég nehéz.
Az elején még együtt táncolunk, aztán 2 részre bomlik a csapat, és felváltva táncolunk a zene váltakozásával egységesen. Itt már bonyolultabb lépések vannak, és egyszerre kell őket csinálnunk, ahhoz, hogy jól mutasson. A végpozíció pedig elég nehéz. Kingát (barna hajú és nagyon vékony) és Adrit (szőke hajú és szintén nagyon vékony) fel kell dobni, nekik pedig úgy kell leérkezni, hogy utána egyből az egyik térdükre tudjanak támaszkodni. Linda és én az ő hátukra könyökölünk, míg a másik két első sorban lévő lány pedig ránk támaszkodik. A hátsó sorokból pedig Bogit felemelik, és a vállukra ültetik.
Kezdődött a zene. Itt már teljes mértékben beleéltem magam a táncba. Nem érdekeltek se a fiúk, se Ádám. Semmi. Csak a zene és a tánc. Nem is rontottam egyszer sem.  Még be sem fejeztük, már akkor nagy tapsot kaptunk, aztán a végpozíciónál egyre csak nőtt a taps. Tami mosolygott. Boldognak látszott. Én is rendületlenül mosolyogtam. Nem bírtam abbahagyni.
- Jól van lányok, mehettek öltözni – mosolygott.
- Köszönjük – mondtuk udvariasan.
- Liza, gyere ide egy kicsit – mondta, én pedig eléggé értetlenül álltam ott.
- Rendben – indultam el.
- Nagyon jól dolgoztál ma. Az utolsó táncnál látszott, hogy nagyon élvezed. Gratulálok.
- Köszönöm. Mehetek? Csak mert sietnem kell – néztem rá nagy szemekkel.
- Igen persze, köszönöm, hogy eljöttél.
Befutottam az öltözőbe, és elmentem tusolni. Nem voltam sokáig a víz alatt. Mire kiértem, Rebi bent volt az öltözőben.
- Nagyon ügyes vagy!  - jelentette ki.
- Köszi, de ha te azt tudnád milyen zavarban voltam.
- Láttam. Mikor bejött Ádám, elkezdtél vörösödni – mondta mosolyogva.
- Na, ja. Valahogy sejtettem.
- Csak hogy tudd, még ő is itt van és Levi is. Meg anyud is megjött – mondta széles vigyorral.
- Anya? Itt? Ilyenkor? Levi? Ádám? Mit keresnek itt?
- Igen, anyud itt van, és az utolsó táncot is látta. Ádám anyuddal beszélget, Levi meg eddig velem volt, de most nem tudom hol van.
- Oké, akkor sietek.
Gyors tempóban felöltöztem, és rohantam ki. Mikor anyáékat megláttam, lelassítottam, mert felém fordultak.
- Szia, Anya! – köszöntem.- És szia, Ádám!
- Szia, Liza! –köszönte anya.- Ádámot mi visszük haza.
Mikor ezt meghallottam, egyből Rebihez fordultam. Bíztatóan mosolygott rám.
- Szia Liz! – köszönt közben Ádám is.
- Mehetünk? – kérdeztem zavartan.
- Persze – mondták majdnem egyszerre a többiek.
A kocsiban, meg sem mertem szólalni. Levegőt is alig mertem venni. Így hát az út szótlanul telt. Mikor Ádám kiszállt, udvariasan elköszönt, és megköszönte, hogy hazavittük.
Innen egyből a boltba mentünk. Ott elvásároltunk egy jó darabig. Mikor hazaértünk nekiálltunk sütni. De azt már nem írom le, hogy mit. Majd holnap. Így is nagyon sokat írtam, és azért aludni sem ártana.
Mai nap: 10/10* - a tánc Isteni volt!! :) Rebivel nagyon nagyon sokat hülyültünk és beszélgettünk… sütés is jó volt. És persze ÁDÁM♥♥♥ Juj, de várom a holnapot! ♥♥♥♥♥♥♥♥♥

2012. március 3., szombat

XV.

Október 5. Szerda
Ma is erősen emlékeztetnem kellett magam arra, hogy van olyanom hogy napló! De ma nem felejtettem el.
A suliban semmi izgalmas sem történt. Hála Istennek, Dominika ma sem jött, úgyhogy nyugodt napom volt. Tegnap óta minden gondolatom a csütörtöki sulis tánc körül forog. Szathmáry nagyon beleültette a bogarat a fülembe.
 Az órák nagyon unalmasan teltek. Ma valahogy nagyon nem tudtam figyelni.  Fizika, töri, magyar, német, angol, ének. Ki akarja ezeket végigülni? Az óra végét jelző csengők megváltásként hatottak. Minden szünetben kimentünk az udvarra. Nagyszünetben szólt a zene, úgyhogy akkor nem olvastam. Már majdnem végeztem az Ördög Csókjával. Imádom ezt a könyvet.<3
Mikor végre kicsengettek óráról siettem haza. Rebi is sietett, bár nem kérdeztem tőle, hogy miért. Így hát nem jött egész végig velem.
 Otthon hipergyors módra váltottam. Felmentem a szobába, összepakoltam edzésre a cuccom, majd lementem a konyhába, összedobtam valami kaját és futottam vissza a suliba röpire.
Az öltözőben lepakoltam a cuccom a szokásos helyre. A pad fal felöli oldalán, a szélére. Egy Anna nevű lány mellé. Anna mindig csinos volt, barna haja általában hátra volt fogva, és kék szemei csak úgy villogtak. Azt hiszem 11-es volt. Ő is. De nem Ádám osztálytársa volt. Anna sima gimi osztályba járt, Ádám meg ugye sport tagozaton van.
Edzésen 2 részre bontott minket Szathmáry. Fél óra játék után, egyszer csak betoppant a fiú röplabdacsapat edzője, aki egyben az osztályunkból a fiúk tesi tanára. Kovács Péternek hívják. Magas, izmos ember, de már őszül. Egyenesen Szathmáryhoz ment, és beszélgetni kezdtek. Na, több se kellett. Abbahagytuk a játékot, és mind a tanárok felé fordultunk. Ők nem is zavartatták magukat. Bár miért is zavartatták volna? Olyan halkan beszéltek, hogy mi a pályáról semmit sem hallottunk. Úgy 5 perc múlva Kovács tanár úr megfordult és kiment.
Szathmáry odahívott minket.
- Lányok, a jövő heti edzésen a fiúkkal fogtok játszani – jelentette ki. Mi csak bámultunk. Az államat a padlóról is fel lehetett volna kaparni, annyira csodálkoztam.
- Tanárnő, mit csinálunk? – kérdezett vissza egy lány.
- Jól hallottátok. A fiúkkal fogtok játszani – mondta el még egyszer a tanárnő.
- De hát az nem lesz fer játék – mondta Anna.
- A fiúk erősebbek, mint mi – mondta egy másik lány is.
- Igen, erősebbek, de szerintetek a diákolimpián csak olyan csapatokkal fogtok játszani, akik olyan erősek, mint ti? Vagy gyengébbek? –kérdezte a tanárnő.
- Diákolimpiára megyünk? – kérdezte valaki.
- Ha legyőzitek a fiúkat, akkor igen – mondta a tanár.
- De jó – kiáltották hátulról.
- Rendben van lányok. Vége az edzésnek. Egészségetekre!
- Köszönjük, viszont látásra! – mondtuk egyszerre.
Az öltözőben persze ez volt a téma. Mindenki oda meg vissza volt. Az idősebbek mesélték, hogy ilyen már volt régebben, de a fiúkat eddig még soha nem tudták megverni. Így aztán kicsit elment a kedvem. Miért pont most sikerülne?
Hazafele is ezen kattogott az agyam. Otthon aztán lepakoltam, felmentem a fürdőmbe, és belefeküdtem a fürdőkádba. Majdnem elaludtam a meleg vízben. Aztán bementem a szobába, megkerestem a Tom & Jerry-s pizsim. Megírtam a házikat, és megtanultam holnapra az elméletet is. Anyáék még nem voltak otthon. Bekapcsoltam a gépemet, és felléptem közösségire. Végignéztem, hogy kik vannak fent chat-en, és megláttam, hogy Ádám fent van. Most vagy soha alapon ráírtam.
Aliz üzenete:
Szia Ádám :D
mi újság arra?
Aztán meg vártam, vártam és vártam. De nem jött válasz. Kis is léptem a beszélgetésből. „ Én nem írok rá többet”- gondoltam magamban. Közben megjött anya is. Lefutottam hozzá a nappaliba.
- Szia, anyu!
- Szia, Liza! Mi történt ma?
- Képzeld, edzésen bejött a fiú csapat edzője, és Szathmáry tanárnővel megbeszélte, hogy úgy döntjük el, hogy melyik csapat megy diákolimpiára, hogy jövő héten egymás ellen játszunk.
- Na hát, ez remek. Biztosan nyertek majd.
- Hát, az sajnos nem olyan biztos. Az idősebb lányok mondták, hogy eddig minden évben ez volt, és soha sem tudták legyőzni a fiúkat. Ezért kicsit el is ment a kedvem.
- Ilyenek ne vegyék el a kedved Liza. Ha nyertek, annak örülj, ha viszont nem, akkor sem dől össze a világ. Majd megpróbáljátok jövőre is.
- Igazad van.
- Na látod, nekem mikor nincs igazam? – mondta, mire felnevettem.
- Erről inkább nem nyilatkozom – mondtam anyának még mindig mosolyogva.
- Gondolhattam volna – nevetett már anya is.
Anya bement a konyhába összedobni valami könnyű vacsinak valót, én meg visszamentem a szobába.
Mikor beléptem a szobába, láttam, hogy villog egy ablak. Gondoltam, biztosan Reni írt. De mikor odamentem egész mást olvastam.
Ádám üzenete:
Hali Aliz.;)
sm
Aliz üzenete:
sm?
Ádám üzenete:
xxD
aha sm.
sm= semmi
Aliz üzenete:
jaaa oké.
Ádám üzenete:
mi lesz pénteken a vacsi?
Aliz üzenete:
milyen vacsi?
oO
mivan?
Ádám üzenete:
apud nem mondta?
Aliz üzenete:
mit?
Ádám üzenete:
hát hogy pénteken megyünk
Aliz üzenete:
mármint vacsorára?
ide?
oO
Ádám üzenete:
aha
Aliz üzenete:
nem, nem mondott semmit
Ádám üzenete:
oks.
akkor lelőttem a poént
Aliz üzenete:
hát le…
majd biztos ma mondja
amúgy holnap te jössz?
Ádám üzenete:
hova?
Aliz üzenete:
hát őőőő….
tánc lesz… és oda
Ádám üzenete:
miért mennék?
jaa, már tudom….
persze
muszáj
Aliz üzenete:
oké értem
Ádám üzenete:
na nekem lépnem kellene
tanulni is kéne valamit.
Aliz üzenete:
okés
Ádám üzenete:
Hali Aliz :)
Liza üzenete:
szia..
és még valami
Ádám üzenete:
???
Aliz üzenete:
ne hívj Aliznak
Ádám üzenete:
oks xD
de akkor hogy?
Aliz üzenete:
hááát
Liz, vagy Liza… bármint csak ne Aliz…
Ádám üzenete:
oks xD
na szia Liz :) :DD
Liza üzenete:
szia :D
Hogy őszinte legyek, kellett egy kis idő, amíg magamhoz tértem. Egyrészt azért, mert apa még nem mondta, hogy holnapután jönnek, másrész meg, mert BESZÉLTEM vele.
Hallottam, hogy becsapódik a bejárati ajtó. Megjött apu. Otthagytam a gépet, és lefutottam. Nyomtam két puszit apa arcára, aztán kérdőn néztem rá.
- Mi a baj?- kérdezte értetlenül.
- Miért nem mondtad apa?
- Mit?
- Mit nem mondtál el Máté? – kérdezte anya.
- Még én sem tudom Nóri – mondta apa.
- Azt hogy pénteken jönnek a Tibiék.
- Ja igen, azt ma akartam elmondani- mondta.
- Mit csinálnak? –kérdezte anya.
- Tegnap beszéltem a Tibivel. Teljesen meggyógyult, és péntekre megbeszéltük, hogy eljönnek vacsorára. De Liza, te ezt honnan tudod?
- De miért nem mondtad tegnap? – vágott közbe anya.
- Miért olyan nagy baj? Még csak szerda van – jelentette ki apa.
- Akkor találd ki, hogy mit főzzek majd nekik, de te is megfőzheted, mert pénteken délutánig dolgozom – mondta anya.
- Nyugalom. Ők sem tudnak korán jönni. Tibinek nagyon sok munkája van, és csak 8 körül tudnak jönni.
- Anya, én is tudok ám majd segíteni – mondtam.
- Liza, neked pénteken röpi van. Te se érsz előbb haza, mint én.
- Akkor majd nekiállunk holnap – mondtam.
- Na, jó, akkor Liza, holnap megyek érted táncra, és elmegyünk bevásárolni.
- Rendicsek.
- Na, szóval. Most, hogy végre lenyugodtak a kedélyek, vacsorázhatunk? – kérdezte apa.
- Persze, de ma salátát csináltam.
- De jó – mondtam. Már elmúlt este 6, ezért nagyon örültem a salátának. Ilyenkor már nem szeretek enni.
Vacsi közben megbeszéltük anyuval a pénteki menüt. Finomnak ígérkezik, de még nem írom le, mert anya azt mondta, hogy lehet, hogy még megváltozik. Majd holnap kiderül.
Evés után felmentem a szobába, és kikapcsoltam a gépem. Szegény Rebi, mostanában keveset beszélek vele.  Na, majd holnap. Úgy beszéltük meg, hogy tánc után átjön. Majd segít sütni. Gondolom anya úgyis a sütést sózza rám. Már csak azért is mert szeretek sütni. :)
Megágyaztam magamnak, és elpakoltam a táskám. Gondoltam, olvasok még egy kicsit, de mikor megláttam, hogy már ½ tíz van, akkor azt mondtam, hogy na jó, inkább  elmegyek aludni.
Mai nap: 10/10 * - egyszerűen imádom ezt a napot. Beszéltem Ádámmal!♥♥♥ Remélem vele is álmodom majd. Bár ha nem az sem baj! Holnap tánc és jön Ádám is. :) Várom a holnapot, na meg a pénteket is. :) :) :))