2012. január 27., péntek

IX.

Szeptember 9. Péntek
Á, tegnap aput nagyon, de nagyon félreértettem. Ha egy valami kimarad a napomból, akkor most ez lenne életem legjobb napja.
Reggel apu vitt suliba. A többiek már ott vártak a buszmegállóban.
- Szia Lizi!– köszönte Rebi.
- Aztaa – szólt Ákos.
- Mi van?- kérdeztem furcsán. Tényleg nem értettem. Egészen a válaszig.
- Az a ti kocsitok? – kérdezte a Lamborghini Aventador után nézve.
- Ja, hát ő, aha – fogtam meg zavartan egy tincsem, amit tekergetni kezdtem.
- Jól megy – röhögött Levi.
- Figyelj Liz, apád nem akar nekem is venni egy ilyet? – kérdezte Dávid, mire mindenkiből kitört a röhögés.
- Majd megkérdezem –mondtam-. De mehetünk be?
- Persze. Igazából már csak rád vártunk- jelentette ki Matyi.
Elindultunk befele, én pedig folyamatosan figyeltem, arra ügyelve, hogy nehogy egy hely kimaradjon, amit nem nézek meg. Természetesen nem a suli szépsége babonázott meg. A szőke, kék szemű magas srácot kerestem. De sajna nem láttam sehol. Az osztályban már ott volt a másik két lány is. Dominika és Evelin. Mintha össze lennének nőve. Nem valami szimpatikusak.
- Na, megjöttek ezek is – mondta Dominika elég hallhatóan, mire Evelin kelletlenül felnevetett.
Éreztem, hogy egyre mérgesebb vagyok. Nem tudom, hogy mit képzelnek magukról. Talán, hogy az övüké az egész osztály? Vagy netán az iskola? Dominika kb. velem egyforma magasságú lehet, a haja nagyon sötét barna, amiben világos melír csíkok vannak. Evelinnek világosbarna a haja, kicsit alacsonyabb nálunk, és úgy nevet, mintha valami ló lenne. Szó szerint nyerít. :)
Hát ez elvette a kedvem az egész aznapi sulitól. Gyors lepakoltuk a cuccunkat az osztályba, és már rohanhattunk is dupla tesire.
Szathmáry ma sem kímélt minket. A bemelegítés 10 iskolakör volt.  Teljesen kifulladtam. Utána nyújtás, felülés(erősítés gyanánt), majd nekiálltunk gerendázni. Óra után az öltözőben nem akartam semmi féle összetűzést a másik két lánnyal, de ez nem sikerült.
- Szerinted bejövök Ákosnak? – kérdezte Evelin Dominikát.
- Ugyan Evi, ne pazarold ilyenekre az idődet. Idiótákkal nem éri meg foglalkozni- mondta Dominika. Na, ezen nagyon felhúztam magam.
- Dominika fogd be. Ákos nem idióta. Ahogy te mondtad- kezdtem, de közbevágott.
- Nem? És akkor mégis miért lóg veled? Ha normális lenne, nem keresné a társaságod- mondta, és szavai fájdalmasan hatoltak a gondolataimba.
- Nem is ismersz. Külső alapján ítélsz meg- csattantam fel dühből-.  Állj le!
- Nekem ez bőven elég. De, várjál csak. Már értem miért lógnak mind veled- mondta, és kis hatásszünetet tartva folytatta-. Ha méregdrága kocsival hozna reggelente az apám suliba, biztos velem is haverkodnának- mondta gúnyosan, egem pedig szíven ütöttek a szavai. Felkaptam a cuccaim, és kirohantam az öltözőből. Pont ezt nem akartam. Hogy azért barátkozzanak velem, mert gazdagnak mondható vagyok. Most meg azt vágja a fejemhez, hogy a legjobb barátaim csak azért barátkoznak velem, mert apám ilyen kocsival járkál a városban?
- Hé, Liz, állj meg- szólt utánam egy ismerős hang. Levi volt az.
- Mi az?- kérdeztem, és majdnem elsírtam magam.
- Mi a baj?
- Semmi- mondtam, de ahogy Levire néztem, alig jött ki hang a számon.
- Aha, persze. Én meg a római pápa vagyok nem? – kérdezte, mire ösztönösen felnevettem.
- Jó na, Dominika olyan dolgot vágott a fejemhez, amiről semmi sejtése sincs, de viszont én nagyon félek ettől a dologtól- mondtam, mire Levi kérdőn nézett rám, úgyhogy folytattam-. Nagy vonalakban azt mondta, hogy csak azért barátkoztok velem, mert apámék gazdagok. És év eleje óta ettől rettegek.
- Ugyan már Liz, ez baromság. Év elején azt sem tudtuk, hogy ki vagy, mégis barátkoztunk veled- mondta. Közben megjelentek Ákosék is, de Levi nem is foglalkozott velük-. Voltunk nálatok, és annyira szolid a házatok, hogy egészen máig abból sem jöttem rá, hogy sok pénzetek van. Tegnap is simán kifizettem volna a mozijegyedet.
Erre elnevettem magam, majd Dávid kérdő pillantásokkal nézve ránk, megkérdezte:
- Most mi van? Ti veszekedtek?
- Nem dehogy- mondtam.
- Liz azt hiszi, hogy mi csak azért barátkozunk vele, mert sok pénzük van – jelentette ki Levi.
- Ezt meg honnan a francból szedted? – kérdezték az ikrek.
- Dominika vágta a fejemhez.
- Az? És te adsz a szavára? Nem veszed észre, hogy milyen féltékeny rád? – tette fel a kérdéseit Ákos.
- Jó, nem adok a szavára. Csak fejbe vágott az érzés, hogy mi van, ha igaza van?
- De nincs igaza. És ezzel le is zártuk a témát. Többet ilyen meg ne forduljon a fejedben!- mondta Matyi.
- Oké, de menjünk órára – vágtam ki magam a beszélgetés alól, és el is indultunk.
A nap hátralévő része borzalmas volt. Matek, magyar, német és angol. Egy csomó házit kaptunk. Aztán 6. óra után rohantam haza. Anya megint hagyott egy postitet.
„Lizi, ma nem volt időm főzni. Csinálj magadnak szendvicset! Edzésre a cuccod a szobában összekészítve, és az esti ruhádat is előkészítettem. Apád megy érted az edzésre! Puszi: Anya”
Hát jó. Gyorsan elkészítettem magamnak 2 szendvicset, majd rohantam fel a szobába a cuccomért, és már mentem is. Az egyik szendvicset megettem út közben. Kár volt. Edzés közben fájni kezdett a hasam, úgyhogy edzés vége előtt 10 perccel le kellett ülnöm.
Apa szokásosan pontos volt, úgyhogy nem kellett várnom. Útközben elmondtam neki mindent. Hogy mit mondott Dominika és, hogy a fiúk, hogy reagáltak erre. Apa szerint a fiúk nem hazudnak, Dominikával meg ne is foglalkozzak, mert nincs értelme ilyeneken törnöm a fejem. Oké. Mondani könnyű.
Mikor hazaértem, gyorsan felfutottam az emeleten lévő fürdőszobába. Beálltam a sarokkádamba, és zuhanyozni kezdtem. Gyorsan akartam végezni, de a barna és vajszínű csempét nézve elbambultam. Úgyhogy nem ment olyan gyorsan, mint ahogy azt terveztem. Kb. 30 percig álltam a kádban, és folyattam magamra a szinte forró vizet. Jól esett. És addig is kizártam mindent a fejemből. Mikor észbe kaptam, befejeztem a fürdést, és átsiettem a szobámba. Anya kirakta nekem a csőfarmerem, a pink kockás rövid ujjú ingem, és a „balerina” cipőmet. Felkaptam a ruháimat és lefutottam.
- Már épp szólni akartam, hogy nem ártana indulni – kezdte apu-. Indulhatunk?
- Persze - mondtam.
Kimentem az ajtón, beszálltam a kocsiba. Útközben beugrottunk anyáért, akin egy drapp nadrágkosztüm volt. Elegáns. Anyának nagyon jól állt.  Aztán megérkeztünk. Azt hittem, hogy valami kis családi házba megyünk. Erre, jóformán egy villával néztem farkasszemet. A ház 2 szintes volt, falai a szürke 2 árnyalatában pompáztak,az ablakok körül sötétebb szürke volt, mint a falak többi része. A kapucsengő is újabb típusú. Becsengettünk, majd pár másodperccel később már nyílt is az elektromos kerítés, és beléptünk az eszméletlenül nagy udvarra. Tele volt bokrokkal az ösvény, amelyen eljutottunk a bejárati ajtóig. Az ajtóban egy férfi és egy nő állt. A férfi talán 45 éves lehetett, a nő pedig pár évvel fiatalabb. Apa és a férfi kezet fogtak, majd apa bemutatott minket és bementünk a házba.
- Tibi, hol van a fiad? – kérdezte apa. Jaj ne. Kezdődik. Mindjárt leszalad a lépcsőn egy 5 éves kisfiú, aztán a nyakamon lóg majd egész este. 
- Szerintem még a fürdőben. Nem igen szereti az ilyen vacsorákat. Enikő, légy szíves menj fel, és szólj rá, hogy jöjjön.
- Nem sürgős – szólaltam meg, és éreztem, hogy apát kicsit kellemetlen helyzetbe hoztam.
- Hogy megy az iskola Aliz? – kérdezte Tibi, aki a bemutatkozásnál közölte, hogy ne magázzam őket.
- Ne hívd Aliznak, nem szereti – mondta anya.
- Akkor hogy becézhetlek? – fordult hozzám Tibi.
- Hát, a barátaim Lizinek vagy Liznek, anyáék pedig Lizának hívnak – feleltem. Majd kiválassza azt, amelyiket szimpatikusnak tartja. 
- Á, Ádám! Végre levánszorogtál- Mondta Tibi, és átnézett a vállam felett-. Épp ideje volt már, hogy le gyere. Gyere, mutatkozz be a vendégeinknek.
Nagy levegőt vettem, hogy felkészüljek az először zavart kisgyerek tekintetére. Aztán megfordultam. És…és… és az a  akire azt hittem hogy kisgyerek, a legkevésbé sem volt kicsi. A gyomrom a torkomba ugrott. Hirtelen köpni nyelni nem tudtam, és a szék támláját kezdtem figyelni. Szóval Ádám. Ádámnak hívják azt a fiút, akit már évnyitón észrevettem, akinek majdnem nekimentem a folyosón, és akivel tegnap a moziban összefutottam.
Odasétált apához, erélyesen kezet ráztak, és apa szemében láttam az elégedettséget. Pár lépést arrébb lépett, hogy anyával is kezet tudjon fogni. Anya tetőtől talpig végignézte a ruháját (egyenes fazonú farmer, szürke, eredetileg hosszú ujjú ing, aminek az ujja fel volt hajtva, és egy lekerekített orrú szteppcipőre hasonlító cipő), majd kezet ráztak. A szőke srác rám nézett, azokkal a kék szemekkel, és úgy éreztem megállt a világ. Elvesztem abban a szempárban. Elindult felém. Vajon megismert? Hát, hamar megkaptam a választ.
- Hali – köszönt,és mikor nem szólaltam meg folytatta-. Te vagy az a 9.s-es lány a suliból ugye?
- Szia – mondtam zavartan, és a fejem olyan vörös lehetett, mint a rózsa-. Te meg az a srác akinek majdnem nekimentem ugye? – kérdeztem, mintha már nem emlékeznék rá pontosan. Pedig ha tudná, hányszor eszembe jutott.
- Megyesi Ádám vagyok – nyújtotta a kezét felém.
- Én meg Takács Aliz – nyújtottam én is a kezem, majd kezet ráztunk. Hú, ahogy megfogta a kezem, azt hittem nem is a földön, hanem a felhők között vagyok.
- Ti ismeritek egymást? – kérdezte Enikő, Ádám anyukája.
- Igen, Aliz szerdán, a folyosón majdnem nekem szaladt. A mellettük lévő teremben volt matekom. – mondta, én pedig egyre jobban égtem.
- Értem – mondta Enikő-, akkor üljünk le vacsorázni.
 Az asztalfőnél Tibi ült, jobb oldalon mellette Enikő, Enikő mellett pedig Ádám. Tibi bal oldalán ült apa, mellette (Ádámmal szemben) én, mellettem pedig anya. A leves már tálalva volt, úgyhogy mertünk. Hamar elfogyott ( kukorica krémleves), és Enikő hozta a második fogást. Csirke comb, csirkemell, köretnek pedig rizs és hasáb burgonya, savanyúságnak pedig krumpli saláta, és paradicsomsaláta. Tiszta terülj, terülj asztalkám. Ehhez már azért kellett egy kis idő. Én nem ettem sokat, mert már elmúlt 6. Ezt az egy dolgot betartom, és csak akkor eszek 6 után, ha nagyon muszáj.
Na és akkor jött a desszert. Dobos torta. Á, ezt nem hiszem el. A kedvenc sütim. 1 szeletet ettem. Többet már nem tudtam lenyomni a torkomon. Ha muszáj lett volna, akkor sem.
- Na, kifogott rajtad? – kérdezte Ádám.
 Felnéztem, de nem tudtam válaszolni. Anya rám nézett, és mosolyogni kezdett. Na több se kellett. Ha addig nem voltam elég piros, most még anya is… Á,ez de nem fer. Égő vörös arccal ülni Ádámmal szemben? Inkább lehajtottam a fejem. Anyáék felálltak, és átmentek a nappaliba. Gondolkoztam rajta, hogy nekem is mennem kéne, de Ádám nem állt fel, úgyhogy még én is maradtam.
- Milyen órátok volt, szerda 1. órában? – kérdezte. Gyorsan körbenéztem, hátha nem nekem szól, de mivel nem volt ott senki más, válaszolnom kellett.
- Fizika. Miért?
- Csak mert elég hangosak voltatok, és áthallatszott a szomszéd terembe.
- Ja, hát, osztályt dekoráltunk. Az egész fizika elment vele. De amúgy nem sajnálom. A fizikát nagyon nem szeretem.
- Ki az ofőd?
- Fodor Lívia. Angol tanár. Ismered?
- Aha. Ő az angol tanárom.
- Kajak? De durva. Nekem Csóbor Anett. Amúgy neked ki az ofőd?
- Jurácsik Győző. Fizika tanár.
- Tudom. Minket is ő tanít.
- Ja, szóval azért sétált arra. Nem értettem mit keres ott. Azt hittem megint minket akar csekkolni. Mániája, hogy jön utánunk.
Elbeszélgettünk egy ideig a suliról, aztán apu kiabált ki a nappaliból, ahol ők beszélgettek.
- Nem akartok ide jönni? Csak mert egy órája elkülönültetek.
- De apu, máris megyünk – mondtam zavartan, és gyorsan felálltam a székről. Ádám tök lazán felállt, és átsétált a nappaliba, én meg mellette mentem. De nem mondhatni, hogy laza lettem volna. Zavarban voltam. Nagyon. Mikor leültünk, folytatódott a beszélgetés, aminek a központjába mi kerültünk.
- Szóval egy suliba jártok – mondta Tibi.
- Igen apa, de erre már előbb is rájöhettél – jelentette ki Ádám. Kicsit flegma volt. De az apja poénra vette.
- Még nem is ismertem Lizát, már tudtam, hogy egy suliba jártok – mondta. Valahogy sejtettem.
- Én mondtam Lizának, hogy nagyon jól ellesznek Ádámmal – jelentette ki apa, mire szúrós tekintettel ránéztem. Ha tudná, hogy először nem is sejtettem kiről van szó. Ha sejtené, milyen mérges voltam, hogy el kell jönnöm a vacsorára. Jobb ha nem tudja.
Még talán egy órát maradtunk, és fél kilenc környékén már otthon is voltunk.
- Na, Liza, megbántad, hogy el kellett jönnöd? – kérdezte anya.
- Hát – kezdtem zavartan–, nem mondanám.
- Miért nem mondtad, hogy ismeritek egymást? – ezt a kérdést már apa tette fel.
- Miért nem mondtad, hogy hozzájuk megyünk? – kérdeztem vissza hitetlenül. Miért mondtam volna? Nem kérdezte. Szerintem, ha mondtam volna se tudta volna ki az.
- Egyébként – folytattam – mondhattad volna, hogy nem valami 5 éves kisgyerekről beszélsz.
- Miért? Talán máshogy öltöztél volna fel?- kérdezte apa mosollyal a száján. Na ott megint elvörösödhettem.
- Nem, csak…csak… akkor máshogy készültem volna – feleltem kínosan-. Felmehetek a szobámba?
- Persze, menj csak – mondta anya, mielőtt apa bármit is mondhatott volna.
- Oké, sziasztok. Jó éjszakát!
- Neked is Liza – mondta anya.
Felbaktattam a lépcsőn, majd amikor beértem a szobámba magamra csuktam az ajtót. Felvettem a Tatty macis pizsamám, és befeküdtem az ágyba. A laptop az ágy mellett volt, de valahogy nem volt kedvem netezni. Csak elindítottam a zenét (Don Omar – Taboo), és gondolkodtam. Sokáig. Nagyon sokáig. Az egész vacsorát lejátszottam magamban. Még egyszer. Kétszer… na, jó. Sokszor.
Mai napom: 10/10* ha nem vesztem volna össze Dominikával lehetne 5 csillag is. De így csak 1 csillagos. Nem baj. Ádám♥      

2012. január 26., csütörtök

Entschuldigung bitte.;$$

Sajnálom csajok...:S
Nem akarok magyarázkodni, csak annyit, hogy elromlott a laptopom és nem tudtam felrakni a részt, mert minden ott volt lementve.://[Eperke. vtam]
De Narancs megírta.;) Köszii. (LL)
És már fel is került az oldalra.;)
Ígérem nem hanyagollak titeket többet.((=
Csóóók.(KK) (Ł)

VIII.

Szeptember 8. Csütörtök
Hát ez a mai nap… Húú… Egyszerűen felejthetetlenre sikerült. A reggelem nem volt olyan izgalmas, csak a szokásos. De ma egyedül mentem suliba. Vagyis félig egyedül. Útközben szokás szerint csatlakozott hozzám Rebi. Ma szoknyás napunk volt. J Én az oliva zöld hagymaszoknyámat vettem fel fehér inggel és egy „balerina” cipővel, ő pedig A vonalú farmerszoknyát, és egy kék kockás rövid ujjú inget vett fel szintén „balerina” cipővel. A suli előtti buszmegállóban találkoztunk a fiúkkal. - Sziasztok! –köszöntük szinte egyszerre a fiúknak. Ákos és Dávid valami meccsről dumáltak, Levi és Matyi pedig Levi iPhone-ját nézegette. - Sziasztok!- köszönték ők is majdnem egyszerre. - Jé, ti összebeszéltetek? – kérdezte Ákos elkerekedett szemekkel. - Nem, véletlenül jöttünk szoknyában mind a ketten- mondtam cinikusan -. Mehetünk? Ez volt a végszó. Elindultunk befelé. A büfében ma nem volt olyan hosszan kígyózó sor mint tegnap, ezért gyorsan be is álltunk. 5 perc múlva már hangosan röhögve mentünk fel a lépcsőn. Énekkel kezdtünk. Unalmas volt. Bár Dávidékkal folyamatosan röhögtünk valamin. Zácsik Adrienn tanárnőnek enyhén tájszólása volt. Szerintem erdélyi származású lehet. A dupla mássalhangzókat mindig megnyomta. A fiúk szakadtak a röhögéstől. Aztán jött a kibírhatatlan része a napnak. Magyar, matek, kémia és biosz. Valahogy úgy érzem ez a nap nem lesz a kedvencem. Az órákat még csak túléltem valahogy, de 4. szünetben majdnem megismétlődött a tegnapi nap. Csak a szerepek cserélődött fel. Rebivel lementünk az udvarra, hogy kicsit körbenézzünk. Az udvar elég nagy volt, ahogy kijöttünk az ajtón, egy dombon kellett felmenni a legelső padhoz. Ahogy mentünk felfele, azt vettem észre, hogy Rebi megállt, és nem akart tovább jönni. Furcsán néztem rá, de semmire sem akart reagálni, csak állt és nézett fel a domb tetejére. Gondoltam megnézem, hogy mi az, amitől ennyire lefagyott. A dombtetőn állt egy srác. Nem láttam rendesen, mert a szemembe sütött a nap, de az alakjából ítélve az a fiú lehetett, aki ott volt az avatón, és Rebinek nagyon tetszett. - Rebi, nyugi! Gondolj az én égésemre tegnap – nevettem el magam. Rebi még mindig nem reagált, csak lehajtotta a fejét. Láthatóan zavarban volt. A srác elindult lefelé a dombon, és amikor elhaladt mellettünk köszönt, de már ment is tovább. - Elment – szólaltam meg végül, mire Rebi felkapta a fejét. Addig észre sem vettem milyen piros az arca. Rám nézett, én pedig látva mennyire zavartan pislog, elmosolyodtam. - Jól hallottam? – kezdte, mikor magához tért – Tényleg köszönt? Vajon megismert? - Igen, jól hallottad. Köszönt – mondtam neki bíztatóan megszorítva a kezét-. Biztosan megismert. - De jó. Láttad milyen jól nézett ki? – Kérdezte, mire bólintottam. Oké, biztosan nagyon tetszik neki, de nem az én esetem az a fiú. Felzselézett haj, barna szem, magas és nagymenőnek hiszi magát. Biztosan az is. A ruhái elég menőnek számítanak. Csupa márkás cucc. Meg amikor elment mellettünk egy lánycsorda követte. - Gyere, menjünk be, mert hallottam a jelzőt – mondtam. Suli után a fiúkkal átbeszéltük a délutánt. - Oké, akkor a délután megyünk – kezdte Ákos. - Nem mondod? Mekkora zseni vagy – mondta Dávid röhögve. - Mit nézünk meg? – kérdezte Rebi. - Életrevalók – jelentettem ki, mire a többiek hevesen bólogatni kezdtek. - Oké, és az miről szól? - Majd megmutatom nálunk. Levi, akkor hányra jöttök? – kérdeztem. - Fél 5-re ott vagyok nálatok – mondta. - Mi is arra megyünk – jelentették ki az ikrek és Ákos is bólogatott. - Oké, akkor, sziasztok! – köszöntünk el tőlük. Hazafelé átbeszéltük, hogy mi is történt lent az udvaron. Bár már 100-szor átbeszéltük, de nem baj. Otthon 1. dolgom az volt, hogy bementem a konyhába. Anyáék szokása hogy postitekken üzengetnek nekem. Ma is találtam a hűtőn. „Kaja a hűtőben! Paprikás krumpli. Rendesen egyél belőle. Puszi : Anya!” - Szereted a paprikás krumplit? – kérdeztem Rebit.
- Aha. Anya is sokszor csinál. - Oké. Akkor melegítek neked is egy tányérral. - Mikor mutatod meg azt a filmet? - Most is megmutathatom. Beraktam melegíteni a kaját, és beültünk apa gépe elé. Rebinek nagyon tetszett az előzetes, majd leültünk ebédelni. Olyan hamar elment az idő. Mire észbe kaptunk, már majdnem ¾ 4 volt. Felmentünk az emeleti fürdőszobába. Megcsináltam a haját, majd ő is az enyémet. - Hallottad? – kérdezte Rebi hirtelen. - Mit? - Csengettek nem? - Nem tudom. Várj lemegyek megnézem. Gyorsan lesiettem, és kinyitottam az ajtót. Az ikrek mosolyogtak rám. Beengedtem őket, és észrevettem, hogy átöltöztek. Mindkettőjükön farmer volt. Dávidon szürke, Matyin pedig barna rövid ujjú ing. Kifejezetten helyesek. - Pillanat, mindjárt jövünk. Csak még nem vagyunk teljesen készen. Ha jönnek Ákosék, akkor légy szíves nyissátok ki az ajtót – mondtam, majd gyorsan felfutottam. 5 perc múlva jöttünk le. Már Ákos és Levi is itt voltak. Ákos nem öltözött át. Maradt farmerben és sötétkék pólóban. Levin viszont nem az a melegítő volt amiben suliba jött. Sötét szürke farmer, és fehér rövid ujjú ing volt rajta. Szőke haja és zöld szeme csak úgy virított. J Kicsit furán éreztem magam, de ahogy észrevettem Rebi is. A fiúk végigfutatták rajtunk a szemüket, és éreztem, hogy kicsit pirulok. Ugyan az volt rajta mint délelőtt, és nem értettem, hogy ha akkor nem szenteltek ennek akkor figyelmet, akkor most miért méregettek. - Indulhatunk? – kérdeztem kissé zavartan. A többiek bólogattak. A moziig helyi járattal mentünk. Egész úton, az ikreken röhögtünk. A tanárokat (főként az énektanárt) utánozták. Az többi utas is röhögött, bár kaptunk néhány szúrós tekintet is. A moziban megvettük a jegyeket, és már indultunk volna befele, mikor hirtelen ráfagyott a mosoly az arcomra. Megpillantottam valakit akit nagyon nem kellett volna. Ott állt, ott ált Ő. Fekete farmerben, zöld pólóban fekete deszkás cipőben, amiben neon zöld fűző rikított. A barátai körbeállták. Valamin röhögtek, aztán… aztán a fiú hátrafordult, majd intett nekem. Rebi észrevette és elkapta a karom. A gyomrom émelyegni kezdett, és lett vagy 200 a vérnyomásom, a pulzusomról nem is beszélve. Visszafogtam magam, és egy szolid mosolyt villantottam felé. - Liza, jól vagy? – kérdezte Levi, aki el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett velem. - Tényleg, furán nézel ki – mondta Ákos. - Nem semmi bajom, csak kicsit szédültem – feleltem gyorsan. - Nem akarsz leülni? – kérdezte Matyi. - Nem, menjünk be – jelentettem ki. - Ahogy gondolod – mondta Dávid, és megfordult. Rebire néztem, aki nem tudta visszafogni magát, és folyamatosan mosolygott. Bent megkerestük a helyünk, és leültünk. Kattogott az agyam. Mindenféle gondolat cikázott a fejemben. A tegnapi történések, ez a mai, sőt még az évnyitó is eszembe jutott. A filmre egyáltalán nem tudtam figyelni. Elmerültem a gondolataim tengerében. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy megyünk haza. Beinvitáltam a többieket a házba, de már mindenki sietett haza. Őszintén szólva, örültem neki, hogy nem jöttek be. Nem lett volna elég türelmem ahhoz, hogy jó pofizzak velük. A barátaim, de nem tudtam volna kellőképp rájuk figyelni. Túl sok gondolatom volt. Bent a házban apa rám ijesztett. - Szia Liz – köszönt hirtelen, amivel kizökkentett a gondolataimból és összerezzentem. - Jaj, szia, Apa. A frászt hozod rám. - Nocsak, nocsak. Nem tiszta a lelkiismereted? – kérdezte nevetve. - De, tudtommal tiszta. Csak gondolkodtam. - Értem. Milyen volt a film? - Jó, a többiek is nagyon élvezték. Miért? - Csak úgy kérdeztem. Figyelj Liz, emlékszel, hogy mondtam, hogy a héten megyünk vacsorára? Nos, holnap
megyünk. - Persze Apu. De muszáj elmennem? - Igen Liz, muszáj. Az egész családnak mennie kell. A Megyesi családhoz megyünk. - Kikhez? – kérdeztem elkerekedett szemekkel. Még sohasem hallottam róluk. - Megyesiék. Nem nagycsalád. Van egy fiúk. Szerintem jól ki fogtok jönni. Jaj ne. Ha apa szerint jól ki fogok jönni azzal a gyerekkel, akkor tuti hogy valami 6-7 éves kissrác lehet. Majd az este folyamán tuti az agyamra megy. - Aha, értem. Biztos jól elleszünk. Felmehetek a szobámba? - Persze. Felmentem, megírtam az írásbeli házit magyarból, mert az lesz holnap, de az angol szavak átnézéséhez már nem volt energiám. Sőt eszem se maradt hozzá. Mindenféle gondolatok mászkáltak a fejemben. Elmentem fürdeni. Közben anya is hazaért, és felkiabált, hogy menjek le vacsizni. Vacsora (ma csak pirítós, mert anya későn ért haza) közben megbeszéltük, hogy holnap hányra kell mennünk. Egy normál péntekbe nem tudnám bele illeszteni a vacsit, mert a teljes délutánomat lefoglalja a tánc, és a röplabdaedzés. De mivel a tánctanárom beteg lett (és ezt anyáék is pontosan tudják), holnapra beszélték meg a vacsorát. - De anya, had ne kelljen, elmennem. Így is zsúfolt lesz a napom. Hazaesek a suliból, megyek edzésre, onnan is hazaesek, gyors fürdés meg ruhakeresgélés, aztán hulla fáradtan még menjek jó pofizni? – kérdeztem kissé fáradt hangon. Ez a mai nap is kicsit kifárasztott. - Liza – kezdte – mindenképpen el kell jönnöd. Ez az egész család számára fontos. Új ismeretségek, új barátok. - Jó – mondtam kicsit sértődött hangon – akkor elmegyek. Felmehetek aludni? - 8 órakor? – kérdezte apa furcsán méregetve. - Fáradt vagyok – mondtam. - Jó menj csak – bólintott anya megértően. - Köszönöm. Jóéjszakát. Felmentem és beugrottam az ágyamba. Aztán eszembe jutott, hogy még naplót is kell írnom. Leültem az asztalhoz, rendeztem a mai nap eseményeit, és most itt ülök és írok. Rémesem fáradtan. Mai nap: hát egy erős 9… ha anyáék engedték volna, hogy ne kelljen elmennem holnap, akkor meg lenne a 10-es….de így, még a „szőke hercegemet” leszámítva sincs meg a max. Nincs kedvem a holnapi naphoz. Nem lehet egy olyan nap amit el lehet pörgetni?? :(

2011. december 24., szombat

VII.

Szeptember 7. Szerda
Hát a mai napom is esemény dús volt. De nem baj, szeretem az ilyen napokat.
Reggel apa felébresztett fél hétkor, amikor elment. Akkor felkeltem és nekiálltam készülődni. 7-kor mikor anya felkelt ő is benézett. Akkor még mindig a lila alapon fekete pöttyös pizsamám volt rajtam.
- Látom ma felébresztett apád.
- Igen, ma fel. Nem készítenél össze nekem mára valami ruhakombinációt?
- De, ha nagyon szeretnéd.
- Légyszi. De negyedre jön Dávid és Matyi, és megyünk a suliba.
Gyorsan lefutottam. A táskámat ledobtam a nappaliban, majd gyorsan mentem és megreggeliztem. Mihelyst végeztem a reggelimmel, rohantam fel öltözni. Anya kirakott nekem egy sötétbarna farmert, egy pink felsőt, és a pink Converse cipőmet. Már csak a cipőt kellett felvennem, mikor megszólalt a csengő. Elképesztő gyorsasággal rohantam le a lépcsőn. Csoda hogy nem estem orra.
A nappaliban ott álltak már a fiúk. Anyával beszélgettek. Felkaptam a táskám, és a szatyrot, amiben benne voltak a poszterek, amiket az ofő a kör e-mailben kért.
Útközben szemügyre vettem a fiúkat. Már eljutottam addig, hogy sejtésem van arról, melyik-melyik lehet. Mind a ketten sötétbarna hajúak és kék szeműek. De más színű ruhákat hordanak. Ma például Matyin fekete nadrág, piros póló és piros Nike cipő volt, míg Dávidon sötétkék farmer, kék póló és szintén Nike cipő, csak fekete. Útközben hozzánk csapódott Rebi is. Ő szokásos módon elegáns volt. Félhosszú, szőkésbarna haja nagyon tépett, ami kócos hatást keltett, de ez jól is áll neki. Fehér passzos pólót viselt, amire rávett egy farmer mellényt.
Hát így sétáltunk négyen a suliig. A sulival szemben van egy buszmegálló. Levi és Ákos már ott vártak minket. Mind a ketten melegítőben. Ákos fekete- fehér, míg Levi zöld-fekete Adidas melegítőt viselt. Levinek a melegítő kiemelte zöld szemeit.
6-an mentünk be a suliba. A portások kedvesen köszöntek, mi pedig beálltunk a büfénél kígyózó sorba. 5 percig bírtuk, de mivel nem jutottunk sokkal előbbre, ezért inkább felmentünk az osztályba.
Letettük a cuccainkat, majd a tanári asztalra kirakosgattuk a posztereket. Hoztunk minden félét. Rebi kézi csapatokról, Levi és Ákos focicsapatokról, az ikrek és én röplabdásokról, plusz én még táncosokról is hoztam posztereket. Közben megjöttek a többiek is. Ők is odahozták a posztereiket, de ők sajna nem maradtak ott velünk. Jelzőcsengő előtt bejött az osztályfőnök, és örömmel nyugtázta, hogy ennyi posztert hoztunk.
- Mi az 1. órátok?- kérdezte.
- Fizika-hallatszott a válasz, bár nem tudom ki mondta.
- Rendben van- mondta-. Szólok a fizika tanárotoknak, hogy ezt az órát dekorálásra használhassátok fel. Következő szünetben is benézek hozzátok. Viszont látásara.
Olyan gyorsan el is tűnt, mint amilyen gyorsan megjelent.
- Liza, lejössz velem a büfébe?- kérdezte Rebi.
- Persze, de szerinted nincsenek már olyan sokan?
- Nem tudom, de kezdek éhes lenni, és nem raktam el magamnak reggelit. 
- Jól van, menjünk. De várj egy percet. Hozom a könyvem.
Odasiettem a padomhoz, és előszedtem a táskámból a Büszkeség és balítéletet. Mire megfordultam Rebi már az ajtóban toporzékolt. Tényleg nagyon éhes lehetett. Ahogy kiértünk a folyosóra, nagyon meglepődtünk, mert tele volt gyerekkel. Alig tudtunk eljutni a lépcsőig. Kettesével szedtük a lépcsőket, nehogy csengessenek, mire leérünk.  Mire a büféhez értünk, már tényleg nem volt nagy sor. Közben megszólalt a jelző. Végre   a sor elejére kerültünk. Pár perc múlva már felfele is kettesével szedtük a lépcsőt. Vesztemre. A folyosóra kanyarodva, majdnem nekiszaladtam valakinek. Fel sem mertem nézni, annyira szégyelltem magam. Aztán mikor mégiscsak rászántam magam, hogy felnézzek, egyszerre mintha émelyegni kezdett volna a gyomrom. Az…az a srác volt az, akinek majdnem nekimentem, akit évelején láttam. Belenéztem eszméletlenül szép kék szemébe. Hirtelen nem éreztem a lábam. Még jó, hogy Rebi ott állt mellettem.
- Bocsi, nem akartam. Bocsi –mondogattam lányos zavaromban.
- Se gáz. – mondta mosolyra húzva a száját.- Legközelebb figyelj kicsit jobban.
- Rendben. Legközelebb majd nem sietek annyira- mosolyodtam el.
- 9-be jársz?- kérdezte.
„ Úr Isten! Engem kérdez! Ezt el sem hiszem!”- gondoltam magamban. Hirtelen köpni, nyelni nem tudtam. Aztán valahogy mégis csak válaszoltam.
- Igen, 9.s - feleltem, de olyan halkan, hogy azt hittem meg sem hallotta.
Már válaszra nyitotta a száját, de váratlanul megszólalt a csengő, és Rebi elindult az osztály felé.
- Még egyszer bocsi- mondtam eléggé erőtlenül.
A srác csak mosolygott, én meg azt sem tudtam lány vagyok-e vagy fiú. Na, jó ez hülyén jön le. Tudom, hogy lány vagyok, de akkor is.
Fizikán ugye dekoráltunk. Nem lett valami nagy cucc. Majd még úgyis javítgatunk rajta. Az ablakok között lévő hungarocell-táblákra rakosgattuk fel a posztereket. Amiket vittem mindet kiraktuk. Ennek nagyon örültem.
Igazából a többi órán semmi különös nem történt. Bár ha jobban belegondolok, a 6. óra az borzalmas volt. Ugyanis a 6. óra ének volt. Mindenki énekelt. Hát, inkább nem részletezném.
Hazafelé most az egész banda együtt volt. Ugyanis mindenki jött hozzánk. Mikor hazaértünk, nem volt otthon senki. Az ajtó mellett lévő fogashoz mindenki letette a táskáját, és besétáltunk a konyhába. Az asztalon találtam egy cetlit, amin ez állt:
„ Liza,
A tánctanárod délelőtt felhívott, és közölte, hogy holnap nem lesz tánc, mivel orvoshoz kell mennie. Sajnálatos módon elkapott egy nagyon ronda vírust, és arra kért téged, hogy értesítsd erről a többieket is. Az ebéded a hűtőben van. Nem tudom mennyire fog ízleni, mert sárgaborsó főzelék, de mindenképpen egyél belőle!
                                                            Puszi: Anya”
- Liza, nem jössz?- kérdezték a többiek, akik időközben már leültek a nappaliban.
- De, persze. Egy pillanat.
- Na akkor melyik nap?- kérdezte Levi.
- Péntek? – vágta rá Ákos.
- Nem jó, röpi edzés van. De ha más időpont nem jó akkor edzés után is elmehetünk- mondtam.
- Oké akkor van még a holnap vagy a ma- jelentette ki Dávid.
- Ma nem jó te agyas. Ma nekünk edzés van- vágta rá Matyi.
- A ma nekem sem jó, nekem is edzés van- mondta Rebi.
- Nekem se –mondtam-. Legyen holnap. Úgyis elmarad a tánc, mert a tanárom lebetegedett.
 Kis idő múlva először Levi szólalt meg hogy neki a csütörtök jó, majd jóformán „nekem is jó lavinát” indított el.
- Hát akkor ezt megbeszéltük – mondta Ákos.
- Meg. De nekünk menni kell, mert edzés lesz délután- mondták az ikrek.
-  Oké. Szerintem mi is megyünk- mondta Levi, és Ákosra nézett.
- Igen már nem ártana. Nem szóltam muternak, hogy eljövök – mondta Ákos.
- Hát, hogy őszinte legyek, nekem sem ártana készülődnöm, mert délután edzésem van- mondtam.
„Érzékeny” búcsút vettünk, majd gyorsan felfutottam a szobába, és összeraktam az edzésen szükséges holmikat. Mire ezzel végeztem, már mehettem is edzésre.
Baráti meccset játszottunk, a szomszéd város csapatával, amit meg is nyertünk.  Mikor jöttem ki az öltözőből, nagyon megijedtem. Levi megijesztett.
- Szia Levi- köszöntem-. Mit keresel itt?
- Szia Liza. Csak erre jártam. Gondoltam benézek. Jók voltatok.
- Köszi. Örülök, hogy jöttél. Legalább nem kell egyedül hazasétálnom.
- Igazából, volt hátsószándékom is. Nálatok hagytam a pulcsim.
Elnevettem magam, amin Levi is elkezdett szakadni. Elindultunk. Útközben nagyon sokat nevettem, mert Levi egy csomó poént mondott. Otthon gyorsan kihoztam neki a pulcsiját, és már el is ment haza. Kicsit sajnáltam, mert apa még nem ért haza, és egyedül voltam. Megettem az ebédem, amire addig nem volt idő.
- Liza itthon vagy?- hallatszott a kérdés az ajtóból.
- Szia Apa! De jó hogy megjöttél.
- Liza, tudom, hogy nem szereted amikor vacsorára kell menni, de a közeljövőben megint munkatársi vacsorára kell mennünk.
- Jaj, ne már. Megint?
- Igen. De még nem tudom melyik nap. Valószínűleg a jövő héten valamelyik nap.
- Oké, majd keresek valami szép ruhát.
Felmentem a szobába, előszedtem egy új törölközőt (nem rég kaptam, lila és fehérrel bele van hímezve, hogy a „Legjobb táncosnak!”), és elmentem fürdeni. Mikor végeztem, előszedtem a laptopot, felmentem közösségire, ahol Ákos  egyből rám is írt.
Ákos üzenete:
Szia Liz :DD
Aliz üzenete:
Szia.

Csak nem te is itt hagytál valamit?
Ákos üzenete:
Hááát de. xD
amikor előszedtem az órarendem , kirántottam a német cuccom.
Aliz üzenete:
Kajak?? o.O
xDD
Ez a mai nap…. hallatlan.:DD
Ákos üzenete:
mert? mi volt ma?
megtámadott egy hörcsög?
Aliz üzenete:
Mi??
Hörcsög?? hülye vagy….xDD
Levi a pulcsiját hagyta itt…
Ákos üzenete:
az szééép xD
majd meggratulálom…
Aliz üzenete:
Ok.:))
De most megyek.;P
Jó8
A választ meg sem vártam, és leléptem. És ennyi volt a mai napom.:))
Mai nap: 9-10… Áááááá az a srác elképesztő…Levi is elképesztő…képes volt eljönni a pulcsija miatt…. :)

Olvasóók.;)(L)

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánunk Minden Olvasónknak.♥ !! :)

http://www.youtube.com/watch?v=72OCaiHFSGw&feature=related



Részt még ma kaptok.;)

Puszi: Narancs.;)) és Eperkee.^^

2011. december 22., csütörtök

VI.

Szeptember 6. Kedd
Általánosban utáltam suliba járni, de most valahogy minden más. Na, hogy érthető legyen, leírom mi volt ma.
Reggel elaludtam. Nem úgy, hogy el is késsek, de jóval kevesebb időm maradt pakolászni, mint amennyi szokott lenni. Ezért nagyon ki voltam akadva, amit szegény anyu érzékelt is. Csak ő volt otthon, mert apunak korán reggel megbeszélésre kellett mennie. Mikor lementem, anya már lent volt a konyhában.
- Anyu, miért nem keltettél fel? Most késésben vagyok –szólaltam meg kissé hisztis hangon.
- Azt hittem apád felébresztett mikor elment. És ahogy látom már készen vagy. Ha szeretnéd elvihetlek a suliba.
- De nem vagyok kész! Nem találtam meg a Nike pulcsim. És azt akartam felvenni.
- A pirosat? - erre bólintottam, majd anya folytatta. – Az a szennyesben van. Tegnap abban mentél edzésre. Nem emlékszel?
- Tényleg.
Sértődötten felfutottam a szobámba. Anya elkezdett mondani valamit egy másik pulcsimról, de akkor valahogy nem tudott érdekelni. Mikor beértem a szobámba, bevágtam magam mögött az ajtót, és kisebb hiszti rohamot kaptam, mikor eszembe jutott, hogy teljesen átöltözök. Villám gyorsan átvettem a ruháimat. Mikor végeztem, olyan gyorsan futottam le a lépcsőn, amilyen gyorsan csak tudtam, hogy anya vigyen végre a suliba, mielőtt elkésem. Anya gyorsan végignézte, hogy mit vettem fel, és amikor látta, hogy nem topán öltöztem fel (szürke Converse lila fűzővel, farmer, lila póló és összekötöttem a hajam), már indulhattunk is.
Még jelző csengő előtt beértem a suliba. Futottam fel a másodikra. Benyitottam az osztályba, ahol a szívbajt hozták rám.
- Liza- ordította jó hangosan Matyi és Dávid.
- Sziasztok!- köszöntem vissza nekik.
Rebi felállt és beengedett a helyemre, ahol gyorsan előszedtem a matekcuccom.  Hátrafordultam az ikerpárhoz, akik az előbb megijesztettek (de csak egy picit ám), és elkezdtünk beszélgetni. Őket már a Mazsola- napokon nagyon megkedveltem. Majd amikor a többiek is látták, hogy beszélgetünk, jó páran odajöttek még. Furcsa volt, hogy ennyi osztálytársam ott van körülöttem. Arról beszélgettünk, hogy ki milyen sportot űz, és hogy miért pont azt a sportot. Megtudtam, hogy Dani, Olivér, Matyi, Dávid és Robi is röplabdázik. Ákos, Balázs, Levente focizik, Tamás és Bendegúz kosarazik (de erre a magasságukból anélkül is rá jöttem, hogy megmondták volna). Közben be- be szállingózott a többi osztálytárs is. Ők már nem jöttek oda. Pedig mi olyan jót beszélgettünk. Annyira belemerültünk, hogy meg sem hallottuk a becsengetést, pedig az elég hangos, mert a csengő pont a termünk ajtaja felett van.
Horváth László tanár úr még ma is laza órát tartott. Hozott játékokat. Különböző számolásos feladatok, és a végén egy évszámnak kellett kijönni. 4 ember volt egy csapatban. Természetesen Rebivel, Matyival és Dáviddal voltam. Igazából a játék az volt, hogy a kérdésekre számokkal kellett válaszolni, majd a számokkal a megfelelő műveletet el kellett végezni. Már csak arra emlékszem, hogy a végeredmény 1984 lett. A feladattal mi végeztünk elsőre. Így, mikor a tanár leellenőrizte és jónak találta feltett egy kérdést. Méghozzá, hogy milyen mű jut eszünkbe erről a dátumról. Dominika egyből jelentkezett, de a tanár elcsitította. Nekünk kellett megmondani a választ.
- Orwel 1984- mondtam a választ. Oké, hogy a költészethez nem értek, de olvasni szeretek.
- Ügyes. – mondta a tanár- Csütörtökön van legközelebb óránk?
- Igen, 3. órában- mondta az 1. padban ülő Evelin.
- Rendben van, akkor az a csapat, amelyik 1. helyen végzett a játékban, kaphat tőlem 4 db tábla csokit.
A mi csapatunkból hallani lehetett a „ De jó má’ ”, „Ez az!”, „Királyok vagyunk” szöveget, míg a többiektől „Ugye adtok majd nekünk is?” dumát.
Hát ezzel el is ment a matek. Következő két órában (rajz és német) semmi sem történt. Mivel még egyik óránk sem volt eddig, ezért csak bemutatkoztunk. Aztán dupla tesi Szathmáry tanárnővel. Erősítő gyakorlatokkal foglalkoztunk. Természetesen ma is óra végén futtatott minket. Nagyon élvezi ezt.
Utolsó óránk töri volt. Horváth Mónika tanárnő nagyon rendesnek tűnik. Bár törin is csak bemutatkoztunk.
Na de a szünetek. Hát azok fenomenálisak voltak. Levente, Ákos, Matyi, Dávid, Rebi és én. Végig hülyültük az összes szünetet. Nagyon jól összekovácsolódtunk. Na igen. Ezért írtam az első pár mondatot.
Matyi és Dávid jöttek velem hazafelé, mert arra laknak, mint én.  Rebinek még a suliban kellett maradni, én meg sajna nem tudtam megvárni, mert táncra kellett sietnem. Hazafelé megbeszéltük a fiúkkal, hogy egyik nap majd 6-an elmegyünk moziba. Kíváncsi leszek, hogy apáék elengednek-e. Nagyon hamar hazaértünk.
Anya otthon volt, és ebédre somlóit csinált. A nappaliban ledobtam a táskám, és mentem a konyhába. Anyu kirakta elém a somlóit, amit gyorsan meg is ettem.
- Anya, el tudsz vinni majd táncra?
- Persze Liza. Hányra kell menned?
- Köszi. Fél 5-re. Még van idő.
Felkaptam a nappaliból a táskám, és felmentem a szobámba. Fú de nagy kupit hagytam reggel. Még szerencse hogy anya nem ment be. Tehát gyors rendrakás. Mikor végeztem előszedtem a laptopom, és felléptem közösségire. Visszajelöltem pár felsőbb évest, akiket ma láttam a folyosón.  Levi rám írt.
Levente üzenete:
Szia Liz.:)
Aliz üzenete:
 Szia Levi :D
Levente üzenete:
Figyelj azt írta Matyi, hogy megyünk valamelyik nap moziba. Komoly vagy poén??
Aliz üzenete:
Igen, tényleg ezt beszéltük, de jó hogy rám írtál, mert anyut meg kell kérdeznem, hogy elenged-e.
Levente üzenete:
Na látod tudtam én, hogy rád kell írnom. xDDD
Aliz üzenete:
Na pill. megkérdezem anyut.^^
Levente üzenete:
Ok. :DD
Gyorsan lefutottam a nappaliba, ahol anyu épp egy újságot lapozgatott.
- Anyu, kérdezhetnék valamit?
- Persze, mond csak.
- Az van, hogy tudod vannak a barátaim a suliban. És szeretnénk elmenni a héten valamelyik nap moziba. Elmehetek?
- Kik mennek? –kérdezte anya egy picit másabb hangon.
- Hát Rebi, Matyi, Dávid, Levi, meg Ákos. – feleltem kicsit félve.
- Rendben van. Elmehetsz.
- Köszi, anyu. – mondtam, majd egy jó nagy puszit nyomtam anyu arcára és futottam fel. Írtam Levinek.
Aliz üzenete:
Vagyok. Anya elengedett. De mennem kell mert nemsokára táncom lesz.
Levente üzenete:
Oké
 Örülök.
Jó edzést. Helló.:DD
Aliz Üzenete:
Szia.:DD
Kikapcsoltam a gépet, összeszedtem a cuccomat, és mentem le a lépcsőn. Anya már kijárt a kocsival a garázsból és indultunk is.
Táncon új koreográfiát kezdtünk tanulni. De valahogy hamar vége lett. Fáradtan estem haza. Elmentem fürdeni, és most írok. De nagyon fáradt vagyok, úgyhogy szerintem lemegyek enni, és lefekszem.
Mai nap: egyértelműen 10… Anya megengedte, hogy moziba menjek…ez az.:)

2011. december 16., péntek

V.

Szeptember 5. Hétfő
Hivatalosan is az első tanítási nap volt. Reggel már korán felkeltem. Gyorsan bepakoltam a táskámba a felszerelést és indultam az iskolába. Egyből a lányöltöző felé vettem az irányt, hiszen tesi az első órám. Eddig szerettem, most már nem biztos. Anyu szerint keményebb, mint régen volt. És igaza lett. Óra végére nagyon kifáradtam. Rengeteget futottunk, a tanárnő büntetést csináltatott azzal, aki nem azt csinálta amit ő mondott. Óra végén bejött velünk az öltözőbe és megkérdezte, hogy ki az aki az iskolai röplabda csapat tagja szeretne lenni. Feltettem a kezemet.
- Sportolsz még mást is? – kérdezte tőlem Szathmáry Edina tanárnő.
- Versenyszerűen táncolok – adtam az értelmes választ.
- Mióta? És a röplabdát mióta űzöd?
- A röplabdát 8 évesen kezdtem, míg a táncot 5 évesen, de akkor még csak hobby volt. Negyedikes voltam, mikor az országos bajnokságon részt is vehettem. – feleltem büszkén.
- Gratulálok, az iskolának van egy tánccsapata is, bár ők a fiúk focimeccsén táncolnak. De nem, mint az őrült libák csak szolídan. Péntek délután 2re gyere el a megbeszélésre. Edzés időpontot csak akkor tudunk majd mondani. További szép napot!
- Rendben, köszönöm a lehetőséget. Viszontlátásra. – ezzel a tanárnő ki is ment az öltözőből.
Rebivel megbeszéltük, hogy ő is eljön táncolni. Táncolt 3 évig, de abbahagyta, mert nem szerette a közösséget. De most újrakezdené.
Második óránk föci volt. A tanár nagyon kedves és nagyon szimpatikusnak tűnt. Fiatal volt, sötétbarna hajjal és kék szemekkel. Anyukámnak is ilyen szeme van. Végigbeszélgettük az órát.
Harmadik óra matek volt. A tanár úr nem volt szimpatikus, de mivel szeretem a matekot ezért nem valószínű, hogy nagy gondjaim lennének vele. Ismételtünk órán.
A következő óra magyar volt. Végigbeszélgettük. A tanárnő elmesélte az életét, mit szeret és mit nem. Nekünk is pár mondatban el kellett mondanunk.
Következett két infó. Ezek az utolsó órák voltak. A tanár azt mondta, hogy mivel ez az első óránk ezért az első órán szabad foglalkozás másodikon pedig csak félig kell ott lenni és mehetünk haza. Mivel előbb hazaértem, mint terveztem és mondtam a szüleimnek, ezért felhívtam anyát, hogy már otthon vagyok. Azt mondta rendeljek pizzááát. Természetesen éltem a lehetőséggel. Még volt időm fél négyig, ezért úgy gondoltam elsétálok a közeli parkba. Nagyon szép hely. Szeretek ott lenni, megnyugtat. Mikor hazaértem már csak 10 percem volt elkészülni, ezért csak gyorsan beledobáltam a válltáskámba a felszerelésem és indultam is. Még szerencse, hogy nincs messze az a középiskola, ahová járunk edzeni a csajokkal. Éppen időben értem be. Jól elfáradtunk az edzésen. 2 hónap múlva megyünk az országos bajnokságra, amire már tavaly óta készülünk. Előtte mindig csak harmadikok voltunk. Most nagyobb az esélyünk a győzelemre. Miután hazaértem már 7 óra volt. Felvettem a laptopom és bebújtam az ágyba. Felléptem a közösségi oldalra és láttam, hogy sok ember jelölt be. Az osztálytársaim, sőt még felsőbb éves diákok is. Azt sem tudtam kik ők vagy mi, ezért nem jelöltem még vissza. Majd később. Megfigyelem őket a héten és visszajelölök aki szimpatikus – gondoltam magamban. Még egy ideig interneteztem, beszélgettem Rebivel.
Most pedig lefekszem. Jóéjt.:))

Mai napom: Egy 8-as.. mert elfáradtam azért. De jó volt összességében. /Remélem holnap találkozok azzal a helyes fiúval is./

2011. december 6., kedd

IV.

Szeptember 4.
A mai napom egy átlagos semmilyen nap volt. Délelőtt aludtam, elvégre éjjel értünk haza a Mazsola-napokról, amiről éjjel már írtam is a naplóba. Az ebédünk nem volt valami nagy cucc, mert csak pizza volt, amit anyuval ketten dobtunk össze. Úgy gondoltuk nem kell nagy ebéd, hiszen a vacsora úgyis meleg lesz, mert jönnek apu munkatársai amolyan „ismerjük meg jobban egymást, és egymás családját” program keretében vacsizni. Aztán eszembe jutott a délután folyamán, hogy össze kéne pakolni hétfőre, hiszen biztos tanulunk már valamit, ha nem is sokat de legalább ismétlünk. Előszedegettem a régi füzeteimet, jegyzeteimet a hétfői órákra. Majd átnézegettem. Ezek után a táskába is bepakoltam, azt a pénzt is elraktam amit anya az új diákigazolványomra és az ellenőrzőre rakott az íróasztalomra.
- Gyere csak – kiabáltam ki,mikor hallottam a kopogást.
- Liza – jött be apu a szobámba – nem sütnél valami finomat a vacsi mellé?
- Mit szeretnél?
- Hát valami muffinra gondoltam, mivel azt úgyis olyan jól csinálsz. Vagy van valami amit ki szeretnél próbálni, mert azt most megteheted.?
- Ha már itt tartunk van, ilyen csoki darabos keksz. Tudod, olyasmit lehet kapni a boltban is. Megnézem a receptet és lemegyek veszek hozzávalókat. Köszi a lehetőséget. – mosolyogtam rá.
- Neked bármikor kicsim, de hagylak is készülődj. – ment ki apu, és közben a kezembe nyomta a pénzt, amin vásárolhatok.
Gyorsan megnéztem a receptet, és mivel alig volt hozzávaló itthon el is ugrottam a boltba. Megvettem mindent és neki is láttam a sütésnek, ami egész jól alakult. Anya is megjött közben a fodrásztól és szólt, hogy vegyem ki a sütit, mert a végén még odaég. Éppen időben vettem ki, nagyon gusztusos volt. És finom is.
7 óra felé megjöttek apu munkatársai is. Nekiláttunk a vacsorának, majd miután végeztünk jöttek a szokásos mondatok, kérdések: Milyen a suli? Már megint nőttél?. Mekkora vagy? Szép vagy. Tetszik valaki az osztályból? Vagy az iskolából? stb..:D Egy szomorú és kérlelő pillantást vetettem apu felé, aki megengedte, hogy felmenjek a szobámba, de előtte még megkínáltam a vendégeket a süteménnyel. Ízlett nekik.
Most meg itt ülök és írom a naplót.(:

Mai napom értékelése:
5/3 … Csak egy átlagos nap, de azért a sütinek örülök.:)

2011. december 4., vasárnap

III.


Szeptember 2-3. Szombat( azaz, harmadika:D)
Hát ezen is túl vagyok. Vége van a Mazsola-napoknak. Életem eddigi legnagyobb élménye volt. És szereztem egy új barátot.
Pénteken reggel a suliba kellett menni. Vittem magammal minden olyan holmit, amiről úgy gondoltam hogy kelleni fog majd. Anyu minden napra összeállította nekem hogy mit vegyek fel úgy, hogy kényelmes is legyen, de azért nem legyek a többiekhez képest topa. Hogy nézne már ki, hogy divattervező anyával topább vagyok mint a többiek?? Na szóval mindennel felszerelkezve beértem a suliba, ahol a többiek már az osztályban gyülekeztek. Körbenéztem, és megakadt a szemem azon a padon, ahol csütörtökön még csak én ültem. Most azonban volt ott valaki. Egy barnás hajú lány, akit eddig még sohasem láttam. Eszembe jutott, hogy az ofő mondta, hogy van egy lány aki csak ma fog megérkezni.  Így hát elindultam (kis félelemmel) a padhoz. Amikor odaértem köszöntem neki, mire ő beljebb húzta a széket, hogy be tudjak menni a másik székhez. Nagyon kedves mit ne mondjak. Se szia, se valami egyéb köszönési mód.
Amikor Fodor Lívia (az osztályfőnök) belépett a terembe, mindenki arra nézett. A tanárnő elmondta, hogy mielőtt még elindulnánk Balatonfüredre (ahol a Mazsola-napokat tartjuk), még itt a suliban is vár ránk egy feladat.
- Először is kell 5 ember a feladathoz. –mondta a tanárnő- A feladat, hogy egy osztály indulót kell írnotok.
Mihelyst meghallottam a feladatot, lapítani kezdtem. A költészet ugyanis nem az erősségem. A mellettem ülő lány azonban egyből jelentkezett, és még rajta kívül hárman ugyanígy reagáltak.
- Rendben van, kérlek mondjátok a neveiteket. - mondta az ofő.
- Farkas Rebeka- szólalt meg a mellettem ülő lány.
„Jól van- gondoltam magamban- legalább már azt tudom,hogy hogy hívják.”
- Hársfalvi Mátyás- szólalt meg az egyik fiú mögöttem. Hátra fordultam, és észre vettem, hogy olyan mintha két tojást látnék magam előtt. Durva, hogy már tegnapis találkoztunk de fel sem tűnt, hogy ikrek. Mondjuk tegnap hátra sem fordultam, így egyszerre nem is láthattam őket.
- Hársfalvi Dávid- szólalt meg a másik fiú is.
- Sánta Levente- kiáltotta el magát egy srác. De olyan hangon, hogy mindenki szakadt a röhögéstől.
- Rendben van- mondta az ofő-, de ez még csak 4 ember. - majd elővette a névsort és vizsgálni kezdte.
Magamban imádkoztam, hogy ne engem találjon meg a névsorban. Körbefordultam, és azt láttam, hogy még jó páran ugyanazzal a gyomorgörccsel ülnek a helyükön.
- Mivel csak egy lány van, ezért még egy lányt választottam- kezdte, mire rengeteg „húúú ezt megúsztam” sóhaj hangzott el-, Takács Aliz. Aliz itt vagy?
- Itt vagyok tanárnő. - jelentkeztem, de mikor leírta a nevem a fejem lehajtottam az asztalra  és azon gondolkoztam, hogy lehetek ilyen szerencsétlen. Még nem is ismer, de már kipécézett magának.
Utólag nem is volt olyan rossz, hogy a tanár elküldött osztályindulót írni. Ez alatt a kis idő alatt sikerült rájönnöm, hogy ez a 4 év nem olyan lesz mint az előző évek.:))  És megváltozott a véleményem a padtársamról is, sokkal kedvesebb és közvetlenebb volt, mint reggel.
- Liz, bocsi a reggeliért, csak szomorú voltam, de ezt majd megbeszéljük még most menjünk és fejezzük be az indulót. – mosolygott rám Rebi. Közben még megbeszéltük, hogy majd este kitárgyaljuk ezt.
Az osztályban találkoztunk a többiekkel, akik addigra már az iskolai csapatversenyen részt vettek és elsők lettek. Nem hiába sportosztály.
Balatonfüredig nagyon jól telt az út, a vonaton remek volt a hangulat. Megismertünk pár végzőst is. Mivel mi Rebivel ketten ültünk, szóltak, hogy üljünk oda hozzájuk. Rebinek tetszett a fiú és ezért odaültünk. Szóval izgalmasan telt az egész út.
Vonatról leszállva kezdődött a Mazsola-napok. Mivel egyedül kellett eljutni bizonyos pontokra, hogy megkapjuk a faházunk kulcsát. Érdekes volt. Ezzel elment az egész napunk. Közben mindenféle bugyuta feladatokat kaptunk, és sokat nevettünk.. volt hogy már sírtam a nevetéstől. Jobban megismertük egymást is.
Az éjszakát Rebivel beszélgetéssel töltöttük, alig aludtunk 1 órát. Ez a 8 órai kelésnél meg is látszott rajtunk. A napi feladatokra már nem is nagyon tudok mit írni. Sok feladat volt. Megesett, hogy végig nevettünk, majd szinte visszafojtott lélegzettel csináltuk a kapott kérdőívet vagy ügyességi akadályt. Az osztály megismerkedett. Este anyu jött értem az iskolához, és mint kiderült Rebi anyukájával. Mivel ők a szembe szomszédaink. Nagyon örültem neki, anyukáink is jó barátnők lettek. Miután hazaértünk Rebiékhez átmentünk még. Ott vacsoráztunk majd Rebivel még laptopoztunk.

Értékelés:
10/9 … Mivel voltak félelmek is..:D De azt leszámítva nagyon jó élmény volt.:)

Sorry.:$$

Sziasztok.. bocsi, hogy csak most jelentkezünk több mint egy hónap óta..:S
Egy, nem volt ihletünk.. és nem tudtuk, hogy folytassuk..:/ De már folytatjuk..;)
Személy szerint én nem tudom mikor lesz folytatás.... és nem tudom mikor tudom felrakni az új részt [Eperke. voltam]
Kettő, ritkán voltunk gép előtt..:S
..
De most majd megpróbálunk gyakrabban hozni részt;)
Most egy kis előzetest tudok csak adni a Mazsola-napokból.. mert nincs készen még.:/
Bocsiii.:$$
Jha és lécci komizzatok, nagyon örülnénk neki.. mert azért tudjátok nem kis fáradtság, mikor éjjel ezzel foglalkozol és írsz és írsz..:)